Folyóiratok » História » História - 1982 » História - 1982/03

Bűnüldözés a középkori Magyarországon

FEHÉRTÓI Katalin

A bűnüldözés a középkori Magyarországon

Az igazságszolgáltatás korszerűsítése céljából a 13. század végétől a király vagy helyettese, a

nádor, a megyék számára a helyszínre kiszállva köztörvényszéket tartott, melyet nádori
közgyűlésnek, latinul generalis congregatio palatini-nek neveztek. E bírósági eljárást latin
neve alapján a jogtörténetben mint sajátosan magyar szokást tartják nyilván, a congregatio-
nak ugyanis az európai középkori latinban „egyházi kollégium, gyülekezet” volt a jelentése.

Gonosztevők számbavétele

A megyei közgyűléseken a nádor különféle polgári-, főleg birtokperekben ítélkezett, de

legfontosabb feladata a gonosztevők összeírása, megbüntetése, vagyis a bűnözés megfékezése
volt. A generalis congregatio virágkorában, Nagy Lajos uralkodása alatt (1342–1382) 5 nádor
46 megyében összesen 177 megyei közgyűlésen vett részt. A királytól kapott megbízás
alapján a nádor nagy kísérettel haladt egyik vidékről a másikra, hogy általában 2–2 megye
közönsége részére eleinte kétévenként, később már csak hatévenként közgyűlést tartson. A
kezdetben 3, az ügyek szaporodásával azonban 6, 16, sőt 32 napig is eltartó közgyűlés
levezetéséhez számos hivatalos személyre volt szükség. Az ítélőmester fogalmazta az
okleveleket, a nádor és hiteleshelyi emberek segédkeztek a határjárásokban, a jegyzők és
írnokok írták az okleveleket.

Ez az 1351. évi keltezésű, 1565. évi átiratban fennmaradt magyar nyelvű esküszöveg
tartalmazza a 14. században szokásos esküvési formulát, a halállal büntetendő
közbűncselekményeket és a eskütevők kötelezettségeit (vö. Bónis György: Régi magyar
esküminták. Magyar Nyelv, 1961. 279–285). Modern helyesírással átírva az esküszöveg
szóról szóra így hangzott el: „Isten téged úgy segéljen, Szűz Mária melletted te végnapodon
Szent Fiának előtte úgy támadjon, Istennek mind szentjei te érted úgy imádjanak, Isten teste te
végnapodon méltán neked úgy méltóztassék, szörnyű halállal úgy ne vesszél el, föld tetemed
úgy fogadja, halva harmad napon úgy ki ne vesse, Isten színét te végnapodon úgy láthassad,
örök pokolba úgy ne temettessél, és magul magod úgy ne szakadjon, hogy Urunknak, Lajos
királynak és szent koronájának való hűségtartásodra minden orvot, tolvajt, gyilkost, kacért,
emberétetőket, bűvösöket, bájosokat, házégetőt, szentegyháztörőt, félhiten valót és ki ország
veszedelmére pogányoknak segítségével avagy tanácsával volt, a levélköltőket, a
pecsétlikasztókat és kik ezekkel élnének, és mindeneket azokat, kik Urunk Lajos királynak és
országának és szent koronájának ellene és veszedelmére törekedők volnának igazán
megmondod, megnevezed és kiadod, és meg nem tagadod, és irigységben avagy gyűlölségben
senkit el nem vesztesz, és igazat nem hamisítasz, és hamisat nem igazítasz. Ezeket meg nem
hagyod, sem kedvért, sem adományért, sem gyűlölségért, sem félelemért, sem barátságért,
semmiért is. És mi beszéd köztetek lenne, azt titkon tartod, és ok nélkül senkinek meg nem
jelented, meg sem mondod. Isten téged úgy segéljen és szent kereszt.”

Az esküdtek előzetesen faluról falura járva, kikérdezve a megbízható lakosokat vizsgálatot

tartottak, majd összeállították a tolvajok, latrok és más bűncselekmények elkövetőinek
jegyzékét, a registrum proscriptionale-t. A szolgabírák ezt lepecsételték, a nádor pedig a
gyűlés előtt felolvasta. Noha a jegyzékbe felvetteknek joguk volt ahhoz, hogy – akár
személyesen, akár ügyvéd által képviselve – magukat a közgyűlés előtt megvédjék és
tisztázzák, természetesen nem jelentek meg, hiszen a közgyűlésen – amennyiben bűnösségük
beigazolódott – az ítéletet azonnal végre is hajtották rajtuk. Általában a tolvajokat bitófára
akasztották, a rablókat karóba húzták vagy kerékbe törték, az egyéb bűnök elkövetőit kard
által végezték ki. A nádor a meg nem jelenést bűnösségük bizonyítékának tekintette, és a
tulajdonképpeni vádindítványban, a registrumban felsoroltakat, bűnösnek mondta ki:
proscribálta, magyarul levelesítette, vagyis akkori szokás szerint fej- és jószágvesztésre ítélte.
Akit a proscriptio sújtott, annak személyét és vagyonát a törvény többé nem védte, bármely
megyei, városi, falusi hatóságnak, sőt minden nemes vagy nem nemes embernek is jogában
állott az illetőt minden felelősség nélkül elfogni, megölni és a vagyonát a maga részére
lefoglalni, amennyiben ő maga volt a sértett fél. Különben az elítélt vagyona a nádorra vagy a
királyra szállott. Hasonlóan súlyos büntetés érte azokat is, akik az elítélteket magukhoz
fogadták, nekik menedéket adtak, őket rejtegették, vagy akik az orgazdaság bűnében
marasztaltattak el.

A nép szemében a nádori köztörvényszékek egyre gyűlöltebbé váltak. Egyrészt mivel a

különféle bírságpénzeket a közgyűlésen hajtották be, másrészt mert egy-egy megye lakossága
számára óriási terhet jelentett a sokszor hetekig is elhúzódó közgyűlés résztvevőinek ellátása.
Ehhez járult még az is, hogy a peres felek a közgyűléseken nemegyszer fegyveresen léptek fel
familiarisaikkal és jobbágyaikkal együtt, hogy ellenfeleiket megfélemlítsék. Mátyás király
udvari történetírója, Bonfini is borzalmas színekkel festette le a 15. századi köztörvényszékek
lefolyását. Mátyás király végül – a megyék állandóan hangoztatott kérésére – 1486-ban a
generalis congregatio-t eltörölte, de elrendelte: ha valamely vármegye észrevenné, hogy
területén a gonosztevők elszaporodtak, akkor az a megye a király engedélyével azokat
kinyomoztathatja és kiirthatja. Így került sor Zala megyében, 1512-ben az utolsó generalis
congregatio-ra, melyen nem kevesebb mint 265 gonosztevőt levelesítettek.

Álkulcskészítők, latrok, házasságtörők

A nyilvánvaló gonosztevők, a „publici malefactores” felett már a 13. században is ítélkeztek,

az akkori szokás szerint a gyűlés közönségének közfelkiáltása után. Lajstromok a
gonosztevők neveiről a 14. századtól maradtak fenn.

Tekintettel az összeírás céljára, a biztos azonosítás érdekében a lehető legpontosabb

névfeljegyzésre törekedtek. A bűnös nevén kívül megtudhatjuk foglalkozását, társadalmi
állását, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét, ha jobbágy vagy szolga volt, földesurának,
munkaadójának nevét és lakóhelyét. Az összegyűjtött 1800 elítéltnek mintegy a fele volt
jobbágy, szolga, egyharmada nemes és birtokos, a többiek kézművesek, papok, literatusok,
tiszttartók s foglalkozás nélküli csavargók közül kerültek ki.

Többször bandában, csoportosan követték el a bűncselekményt, mint pl. 1423-ban Gömör

megyében, ahol is a 65 levelesített közül 50-et pénzhamisítással és a hamis pénz
forgalmazásával vádoltak. Rejtegetés, bújtatás miatt többször is levelesíthették a bűnöst.
Ítéletre leggyakrabban tolvajlás miatt került sor, mintegy 600 esetben, főleg az alacsonyabb
néposztály tagjainak köréből. A bűncselekmény részletezése nélkül, csupán „nyilvánvaló
gonosztevő” megbélyegzéssel 143 személyt illettek. Rejtegetőt, menedékadót, orgazdát 350
alkalommal jegyeztek fel, zömmel a felsőbb népréteg, a nemesség tagjai közül. Levelesítettek
még 175 latrot, útonállót, 95 rablót, 66 csavargót, 15 gyújtogatót, házégetőt, 11 oklevél- és
pecséthamisítót, 77 gyilkost, 92 pénzhamisítót, 14 kuruzslót, méregkeverőt, 16
embercsonkítót, 13 paráznát, fiatalkorúak megrontóját, 13 eretneket (a házasságtörőknek is ez
volt a nevük, és az esküszövegben említett „kacér”-ok feltehetően erre a „bűncselekményre”
utalhatnak), álkulcskészítőt, házkiásót (a betörést úgy hajtották végre, hogy aláástak a
háznak), sírrablót, szodomitát, hamis adószedőt, kémet, csehekkel cimborálót stb. Büntetett
előéletre, illetőleg a korábban elkövetett cselekményekre deríthetnek fényt az igen szemléletes
„alvilági” nevek: Akasztó-nak mondott István, a Teodorfalva-i Vörös László jobbágya, tolvaj;
Kerékhajtó-nak mondott Simon, nyilvánvaló gonosztevő; Nyakazó-nak mondott Apáti Tamás,
az érsek úr jobbágya, tolvaj; Tóbaszökő András, aki különben Babogon tartózkodik, most
csavargó tolvaj; Dombonülő-nek mondott Péter, tolvaj; Éjjeltudó-nak mondott Gál csavargó;
Macskaszemű-nek mondott Arnóti István, az érsek úr jobbágya; Csintalan Miklós, Lőrinc fia
László famulusa, tolvaj, lator. Kisebb bűntények elkövetőit fülüknél fogva egy deszkára
szegezték, természetesen a fül leszakadt. Ilyesmire, vagy közönséges vagdalkozástól okozott
csonkulásokra utalhatnak a következő nevek: Szatyorvágó-nak mondott Pál, másnéven
Filetlen Pál, a Siklósi Péter fia László birtokán tartózkodó gonosztevő; Orrotlan-nak mondott
Benedek csavargó és Filetlen-nek mondott Tamás gyújtogató.

A 14–15. századi oklevelek meglehetősen szűkszavúak, nem részletezik a vádat, de az 1512.

évi, Zala megyei lajstromnak már a szerkesztése is fejlettebb. A névsor első fele tartalmazza
„item primo nobiles” bevezetéssel a 61 levelesített nemes nevét, lakóhelyét és a bűntények
részletes leírását, majd „item populares sives rusticos” megjegyzéssel következik az alsóbb
néposztályhoz tartozó 204 személy neve és bűncselekménye. Mai szakkifejezéssel élve
„többrendbeli, halmazatos” bűntett miatt ítélték el 1512-ben Bucsai Benedek zalai nemest, aki
szolgáival és jobbágyaival két nemest megtámadott, foglyul ejtett és csak bizonyos összeg
lefizetése után engedte őket szabadon, közben a két személy minden ingóságát elvitte; majd
egy jobbágyot fiával együtt elfogott, az apát fiával felakasztatta, a hallottat tőrével átdöfte;
majd egy nemest házában megtámadott, megölt és kirabolt; majd két nemesi házba berontott
és onnan több lovat és szekeret elvitt; majd egy jobbágyot az úton megtámadott, foglyul ejtett
és orrát késsel, mint a havasi pásztorok lovának, kétfelé hasította (ad modum equi valahykalys
in duas partes discindere fecisset) és fülét is levágatta; majd egy jobbágyot, amikor az a
kardját visszakérte, szolgáival halálig veretett.

Elveszett ítéletek

A levelesítési lajstromot tartalmazó okleveleknek csak töredéke maradt fenn az utókor

számára. Ennek az is lehet az oka, hogy a 14–15. században a vármegyékben még nem volt
rendszeres iratmegőrzés, a mindenkori alispán őrizte az okleveleket, és a feleslegessé vált,
aktualitásukat vesztett okmányokat idővel kiselejtezhették. A két évszázad alatt elrendelt és
kihirdetett proscribálások számáról mégis némi fogalmat nyerhetünk a családoknál érthető
módon féltve őrzött és ezáltal fennmaradt megkegyelmezési iratokból. Az ítéletet ugyanis
nem követte mindig fej- és jószágvesztés, a király kegyelmet gyakorolhatott feltétel nélkül
vagy különféle megkötésekkel. Pl. a nemes kíséretével együtt katonáskodni tartozott, saját
költségén köteles volt részt venni egy hadjáraton. A jobbágyot pedig családján kívül saját jól
felfogott érdekében földesura is védte, rejtegette, mert a tulajdonát képező jobbágyának
kiadatása munkaerő-veszteséget jelentett volna számára. A földesúr ezért szívesen kifizette a
bírságokat jobbágyáért, ha pedig gyilkolt valamelyik embere, akkor a vérdíjat, a meghalt
családjának kötelezően előírt elégtételt magára vállalta.

A megyékben a 19. századig megmaradt a középkorban kialakult bűnüldözési eljárás,

azonban a proscriptio, a levelesítés már nem halálos ítéletet vagy vagyonelkobzást, hanem a
bűncselekmény elkövetőinek a megye vagy más törvényhatóság területéről való kitiltását,
vagy az elítélt és elmenekült kézrekerítésére tett intézkedést, körözésfélét jelentett.

Forrásszemelvények a Váradi Regestrumból A Váradi Regestrum: Latin nyelvű jegyzék,

amelyet az 1208–1235 között a váradi székeskáptalan előtt tett bevallásokról és bírósági
eljárásokról vezettek. A napjainkra elveszett jegyzéket Fráter György adta ki. Kolozsvár
1150.

Az úr megtestesülésének 1217. esztendejében pünkösd II. vasárnapja hetében Bélus jobbágya

jöve Váraddá tüzes vas törvényen bebizonyítandó, hogy leánytestvére koránt sem böcstelen
személy és pöcséteskézzel várakozott ellenfeleire egészen péntekig, nevezetesen
leánytestvérének elrablójára Miklósra és a násznagyra t. illik Karácsonra és a vőlegény többi
czimboráira, úgymint Tekére, Zakariásra, Urbánra, Patkánra, Petőre, Kocsra, Mikedre, Jákóra
stb. Azonban elsorolt ellenfelei a megszabott időben nem jöttek el. Ez ügyben Teke vice-
Öspöröst vala a bíró, a pristaldus Both.

(29. számú eset a Váradi Regestrumból)

Gégény faluba való Zegun megpörlötte nagygégényi Andrást, hogy emez unokájának
Mihálynak részére erőszakkal rablotta volt el az ő leányát és leánya ugyanazt állította. András
pedig azt erősíté, hogy ő az unokájának nem erőszakoskodva, hanem annak rendje-módja
szerint hozta feleségül amannak leányát, és hasonlóképen tőn tanúbizonyságot Lukács, a
nagy-gégényi pap. Ambrus tehát, a László mester udvarbírája Pál öspörös jelenlétében
kihallgatván őket, révfalusi Miklós nevezetű pristáldus kíséretében mind a két félt Váradra
küldötte, hol is a szóban forgó Zegun hordozván a vasat leánya helyett, megégett.

(82. számú eset a Váradi Regestrumból)

Néma faluból való Maksa lopásról vádol vala bizonyos Bedő nevezetű másik Némába valót.
Bíráskodék Miklós győri ispán, pristaldus vala Gergel Győr megyéből. Bedő vasfölvétel után,
mielőtt köteléke föloldatnék, elosont.

(19. számú eset a Váradi Regestrumból)

Lőrincz fia Bot... faluból pörbefogott néminemű Osva faluba való Szirond nevezetűt, hogy az
ő anyját halálra verte (a mennyiben tudni illik ő küldött volt rá embereket) és ingóságaiban
neki 50 márkára tehető kárt okozott. Bíráskodék Petur, a Miklós nádorispán képviselője,
pristaldus vala Keczer faluból való András. A mondott Szirond Váradon hordozván a vasat,
elmarasztalódott.

(55. számú eset a Váradi Regestrumból)