Sunteți pe pagina 1din 5

A DEVIZAHITEL SZERZŐDÉSEK MEGTÁMADHATÓSÁGÁNAK

KRITIKUS PONTJAI

A devizahitel szerződés két fél (bank és hitelfelvevő) között létrejött magánjogi


szerződés, amelynek betartása mindkét fél részére kötelező. A hitelszerződések
törlesztő részleteinek irreális emelkedése a szerződések banki oldalról történő
tudatosan téves értelmezése miatt alakult ki. A bizonyításhoz először az
alapfogalmakat kell tisztázni.
THM, rövidítés nélkül: teljes hiteldíj mutató, amely különböző kölcsönkonstrukciók
összehasonlítására alkalmas, százalékban megadott mutatószám. (Leírását és
számítását a többször módosított 41/1997. sz. kormányrendelet szabályozza.) „A
THM mutató egy évre vonatkozóan, a hitelösszeg százalékában kifejezve mutatja az
ügyfél által a hitelnyújtónak fizetendő összes költséget, valamint a harmadik
személynek fizetendő költségek közül a fedezet értékbecslésének díját és
lakásépítés esetén a helyszíni szemlék díját.”
Kamat: általános megfogalmazás szerint a pénz használatának díja, amely a
tartozás százalékában kerül megadásra.
Referencia kamat: Az a kamat, amelyre árszinten a bank a kölcsön
finanszírozásához szükséges pénzt be tudja szerezni. Referencia kamat az a
kamatszint, amelyért a bankok egymásnak nyújtanak hitelt. (Bankközi kamat.)
Magyarországon belül a bankközi kamat neve a BUBOR, nemzetközi viszonylatban a
neve LIBOR. Jellemzően a 3 hónapos hitelezési időszakot tekintik mérvadónak.
Jelölése 3 hónapos BUBOR, vagy 3 hónapos CHF LIBOR. (CHF svájci frank jelölése.)
Ügyleti kamat: A hitelszerződés elszámolása során alkalmazott kamat.
Kockázati felár: Az a költség, amit a bank az általa felvett kamat kockázataként
felszámít az ügyfélnek.
Kezelési költség: A bank hitelnyújtással kapcsolatos működését ellátó
költségeinek fedezete. Előfordul, hogy külön nem tüntetik fel, hanem a kockázati
felárba beépítik. (Reális mértéke lakossági viszonylatban 1,5 – 3 % közötti.)

(Súlyos jogi hiányosság, hogy a fenti fogalmak némelyike nincs jogszabályban megfogalmazva, emiatt egyes
fogalmakat - pl. kezelési költség - a bankok nem egységesen értelmezik, számolják.)

ÁRFOLYAMEMELKEDÉS

A törlesztő részletek megduplázódtak. A média a svájci frank árfolyamának


változásával magyarázta a törlesztő részletek emelkedését. A valós helyzet
azonban más. Az árfolyamváltozás törlesztő részlet emelkedésének csak
egyharmadát okozta. A mértéket mindenki könnyen kiszámíthatja:
Árfolyam emelkedés mértéke % = (Jelenlegi árfolyam / Felvételkori árfolyam) -1
Egy példa:
Felvételkori árfolyam: 165 HUF/CHF
Jelenlegi árfolyam: 210 HUF/CHF
Árfolyam emelkedés mértéke % = (210 / 165 ) -1 = 27%
A törlesztő részlet ezt meghaladó emelkedését a kamat emelése okozta!
Felvetődik a kérdés:
Tudtak a bankok előre arról, hogy a svájci frank árfolyama emelkedni
fog? Igen tudtak róla! Nem csak a bankok, hanem magam is tudtam és a saját
devizahitelemet a változás előtt lecseréltem forinthitelre. Sajnálatosan a

1
http://devizahitelmegoldas.info
pénzügyi tudás hiánya miatt rajtam kívül csak egy ember vállalkozott a hitel
forintosítására.
Van esély az árfolyamveszteség visszaperlésre? Nincs. A felek kötöttek egy
hitelszerződést, aminek az árfolyamváltozás a vonzata.

KAMAT SZERKEZETE

A törlesztő részlet emelkedésének mintegy kétharmadát a kamat


emelése okozta. Ennek megértéséhez át kell tekinteni a kamat szerkezetét.

FORINT ALAPÚ HITELek esetén a költségek összetétele az alábbi:


THM = Ügyleti kamat + Kezelési költség
Forint alapú hitelnél az ügyleti kamat = jellemzően a forint referencia kamata, a
BUBOR.
Vizuálisan: A THM két elemből, a kamatból és a kezelési költségből áll.

DEVIZA ALAPÚ HITELEK esetén a költségek összetétele az alábbi:


THM = Ügyleti kamat + Kezelési költség + Átváltási jutalék
Deviza alapú hitelnél az ügyleti kamat = a deviza referencia kamata + kockázati
felár. CHF alapú hitel esetén az ügyleti kamat = 3 hónapos CHF LIBOR +
kockázati felár.
Vizuálisan:

2
http://devizahitelmegoldas.info
Ha a forint és a CHF alapú elszámolást egymás mellé rakjuk látható, hogy az
ügyleti kamat (közfelfogásban a kamat) mértéke a devizahitelnél alacsonyabb,
holott a THM értéke azonos, a hitelfelvevő mindkét hitelnél azonos összeget fizet.

Ha a hitelfelvevő nem ismerte a THM fogalmát, és csak a kamatot figyelte meg,


az alacsonyabb kamat miatt a devizahitelt választotta. Nem tudta, hogy azonos a
költségszint. Azt sem mérlegelte, hogy az árfolyam emelkedésével a felvett hitel
tőketartozása is nő.
A bemutatott tény a hitel belső árviszonyainak átrendezése, amit a hitelfelvevő
tudás hiánya nem vett észre. Ha a hitelfelvevő ügyvéddel ment volna a
szerződéskötésre, akkor sem tudta volna a hibás döntést elkerülni, hiszen nem az
ügyvéd feladata a szerződésnél a pénzügyi tanácsadás. Aki pénzügyekkel
foglalkozik, annak meg kell tanulni annak működését.
Ugyanakkor tény, hogy a Kormány szerveinek tudniuk kellett, hogy a lakosság
nem rendelkezik olyan pénzügyi tudással, hogy ezt a szerkezetváltást átlássa és
nem lett volna szabad a devizahitelezést megengedni.

KAMATEMELÉS

A bank és a hitelfelvevő változó kamatozású szerződést kötöttek. A svájci


jegybanki alapkamat átváltásának kockázatát a hitelfelvevőnek kell vállalni.
Minden szerződés tartalmazza az ügyleti kamat mértékét. Ez egy szerződött
adat! A szerződés kötéskori svájci referenciakamat (3 hónapos CHF LIBOR) a
Svájci Tőzsde honlapjáról megállapítható érték. Vizuálisan:

3
http://devizahitelmegoldas.info
Ha egy három tagból álló egyenletben két tag ismert, akkor a harmadik tag
számítható. A számítás révén a kockázati felár egy szintén szerződött
érték.

Kockázati felár = Ügyleti kamat – 3 hónapos CHF LIBOR

Egy példa:
Ügyleti kamat: 6%
CHF LIBOR: 1,5%
Kockázati felár = 6% - 1,5% = 4,5%

Mind mai napig azért nem közölték a bankok és a Pénzügyi Szervezetek


Állami Felügyelete a svájci referenciakamat mértékét, hogy a
hitelfelvevők ne tudják kiszámolni a részükre kiküldött kamatszint
realitását. A közérdekű adat elhallgatása az Alkotmány és több törvényi
előírás ellenére történt.

A változó kamatozás azt jelenti, ha a 3 hónapos CHF LIBOR emelkedik, akkor az


ügyleti kamat is emelkedik, ha pedig csökken, a kamat is csökken. (A szerződött
kamatfelár azonos nagyságú.)

A bankok a hitelek kamatlábát nem a svájci kamatláb szerint, hanem attól


teljesen függetlenül változtatták.

4
http://devizahitelmegoldas.info
Nem láttam olyan szerződést, amely felhatalmazta volna a bankot arra, hogy
indoklás nélkül nem szerződött tétellel módosítsa az ügyleti kamatot. Ez
ellentmond a szerződés fogalmának. A szerződés ugyanis két fél közötti
megállapodás. Ha csak az egyik fél akarata érvényesül, akkor az nem szerződés,
hanem diktátum.

2008. év végén a svájci frank árfolyama 165 HUF/CHF értékről 220 HUF/CHF
értékig is felment, ami a törlesztő részletet jelentősen megemelte. Ugyan ebben
az időszakban a svájci kamatláb több mint 2%-ot csökkent. Ez olyan jelentős
esés, ami nagyrészt kompenzálta az árfolyam emelkedését. A bankok azonban
szerződésellenesen nem csökkentették, hanem emelték a kamatlábat. Emiatt
emelkedtek meg a törlesztő részletek.

A Kormány feladata lett volna, hogy az elárazást helyrehozza. Ezzel szemben - a


tervezet szerint - legfeljebb csak magas kamatú fizetési halasztást kaphatnak a
hitelkárosultak. Az adósnak a halasztás nagyon veszélyes, hiszen 4 év múlva a
jelenleginél is nagyobb részleteket kell fizetni. Mi adhat erre fedezetet, mikor az
életszínvonal folyamatosan csökken?
A svájci jegybanki alapkamattól eltérő kamatemelés
törvénytelen, és így visszaperelhető!

5
http://devizahitelmegoldas.info

S-ar putea să vă placă și