http://jewish-romanian-jewish-from-dacia.blogspot.ro/p/scrisoarea-evreilor-catre-josef-kemeny.

html

Monografia satului Rasinariu de Victor Pacala

În februarie 1967, Cioran îşi roagă fratele să-i caute monografia scrisă de Victor Păcală: "Dacă se
întâmplă să dai peste cartea lui Păcală despre Răşinari, cumpăr-o imediat, oricât ar costa. Cu cât
îmbătrânim, copilăria capătă contururi mai limpezi".

Peste o lună, când află că dorinţa i-a fost îndeplinită, scrie: "Sper să o primesc curând (expediaz-o
recomandat, altfel se poate rătăci). Să-mi spui cât a costat, ţin mult la asta, măcar din curiozitate". În
ampla lui lucrare, Păcală nota, printre altele, şi leacurile băbeşti cu care medicina primitivă a Răşinarilor
încă trata bolile în 1914.

Astfel, pentru durerea de ochi, bolnavii trebuiau să-şi şteargă pleoapele cu roua de pe mai multe flori,
pentru durerea de dinţi îşi însemnau obrazul cu monogramul lui Iisus Hristos, vaccinul antirabic de azi
avea drept corespondent scrumul de raci băut cu vin, iar în cazul durerilor de spate o femeie care
născuse gemeni era chemată să calce spatele suferinzilor.

Cioran savura lectura cărţii. Imediat ce-o primeşte, îi scrie fratelui său: "Mare bucurie mi-ai făcut
trimiţându-mi cartea lui Păcală, care m-a cufundat dintr-o dată în copilărie. E ca şi cum aş fi făcut un tur
prin Răşinari, cu tot cu Prislop, desigur. Parcurgând paginile astea, am înţeles că sunt bătrân".

Într-o scrisoare expediată o săptămână mai târziu, revine asupra subiectului: "Încă o dată îţi mulţumesc
pentru «Păcală». E o lectură pasionantă". Lui Cioran îi plăceau mai ales bocetele rostite de consăteni,
versuri cărora monografia lui Păcală le consacrase câteva pagini: "Au un grăunte de umor pe care nu-l
bănuiam până acum".

Îl atrăgeau versurile rostite la moartea şi la parastasele mamelor:

"Negrule pământule,

Lacăt ai, dar cheie n-ai,

Tu ce-ncui nu mai descui;

Că cine-apucă sub tine

Câtu-i lumea nu mai vine.

(...) Nu ştiu mamă, nu ştii scrie

Ori pe-acolo nu-i hârtie,

Ori cerneala s-o gătatu,

Ori pana ţi s-a stricatu?".

La 1488, in zilele "Marii sale de Dumnezeu cinstit Matias Craiu, prefacutu-s-au si s-au preinoit carte
ocolnita a hotarului a satului Rasinariului, prin îndemnarea si ruga a cinstit scaun de leaghe 40 batrîni,
pentru ca sa se stie si sa se pazeasca pe unde margi(ni)le hotarului nostru a Rasinariului, preste tot
imprejur, precum veachia carte hotarnica, cea de la bunul si vechiul Craiu Atila 420...". Dupa ce se indica
punctele de hotar, iscalesc cneazul Bunea si cei 40 de bâtrîni, nu inainte de a inscrie in act aceasta
tulburator de hotarita incheiere: "Ce iaste inlauntru aiestui ocol iaste pamant rumanesc a satului
Rasinariului, nimanui induplecat, n-are cine a-l porunci nice in pamant, nice în apa, nice în ghinde, nice în
jir...".

O chestie interesanta Revista Transilvania a fost înfiinţată în 1868 ca organ al Asociaţiunii transilvane
pentru literatura română şi cultura poporului român (ASTRA) , la 1874 directorul revistei era Gheorghe
Baritiu !!!

Tare , Tare de tot, cine a descoperit documentul lui Matei Corvin:

Ștefan Moldovan (n. 6 august 1813, Zau de Câmpie - d. 4 noiembrie 1900, Lugoj) a fost un cărturar
transilvănean, profesor la Blaj, apoi protopop unit (greco-catolic) de Mediaș, ulterior profesor și prepozit al
Episcopiei de Lugoj.

Tatăl său a fost Nestor Illeni, originar din Runcu, Districtul Grăniceresc al Năsăudului. Acesta a absolvit
școala confesională greco-catolică din Năsăud, apoi școala militară germană din Năsăud. Având încă doi
frați militari (grăniceri) și fiind mai firav, a cerut să deprindă meseria cojocăritului, așa încât după ce și-a
făcut ucenicia, a fost primit în breasla cojocarilor din Turda și s-a așezat la Ciugud. Acolo s-a căsătorit cu
Marina Moldovan, fiica dascălului greco-catolic Moise Moldovan din Zau de Câmpie, de la care și-a luat
numele.
Registre istorice din colecțiunea comitelui Iosif Kemény, în revista Transilvania, din 1868, 1869 și 1870;
Colecțiune de diplome din Diplomatul comitetului Iosif Kemény, în Transilvania din 1871, 1872, 1873 și
1874;

Archivu pentru filologia si istoria: Revistă pentru studiul limbii romîne, editată de Timotei Cipariu.
Apare la Blaj, de zece ori pe an (1 ian. 1867 - 20 oct. 1870; 25 oct. 1872).
Continuă Organul luminării.

Kemény József [bevezető szerkesztése]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kemény József

Született 1795. szeptember 11.

Gerend

Elhunyt 1855. szeptember 12.(60 évesen)

Gerend

Foglalkozása történész,
történetíró,
heraldikus

Magyargyerőmonostori gróf Kemény József (Gerend, 1795. szeptember 11. –

Gerend, 1855. szeptember 12.) erdélyi történetíró.
 Tartalomjegyzék
[elrejtés]

 1Életpályája
 2Művei
 3Jegyzetek
 4Források
 5Külső hivatkozások

Életpályája[szerkesztés]

A Kemény családnak ahhoz az ágához tartozott, mely Kemény János fejedelemtől, az

önéletrajzírótól, származott. Apja báró Kemény Farkas, anyja gróf Batthyány Teréz, a tudós erdélyi
püspök nővére volt. Egyetlen testvére az öt évvel fiatalabb Polyxena volt.
Elemi iskolai tanulmányait házi tanítója, Fekete Ignác gondjaira bízva folytatta. Tíz évesen jutott
a kolozsvári piaristák gimnáziumába és 1807-ben a grammatikai II. osztályt befejezve 44 tanuló
közül a 34 eminens közt az első maradt egész éven át. Különc apját ekkoriban, 1808. augusztus 12-
én emelték grófi rangra.
A líceum után 1812-től a kolozsvári jogakadémián tanult, majd 1814-ben apja kívánságára hivatali
pályára lépett. 1814-ben kolozsmegyei törvényszéki ülnökké választották, de csakhamar átment a
kolozsvári Guberniumhoz, ahol 1815. január 9-én esküdött fel kancellistának. Költekezései miatt
apja 1818-ban gyakornoki állást eszközölt ki számára Bécsben az erdélyi udvari kancelláriánál.
Beleszeretett egy karintiai nemesi származású tanár leányába, a ritka műveltségű húsz éves Láng
Annába, és apja tudta és beleegyezése nélkül 1821 őszén feleségül vette. Az addig léha életű gróf
szorgalmas hivatalnok lett a kancellárián. Apja szigora némileg megenyhült és 1826-ban feleségével
és fiával hazatérhetett Erdélybe. Közel két évig élt báró Apor Lázár altorjai udvarházában, míg
kibékült az apjával. Nagyszebenbe költözött, majd 1827 nyarán tiszteletbeli kincstári titkár lett. Apja
halála (1830. szeptember 20) után örökölte annak vagyonát. Nem sokkal később meghalt 12 éves
leánya, Malvina.
1831-ben erdélyi kincstári titoknoki rangot kapott. Húsz évig szolgált ingyen Kolozsvárt, Bécsben és
Nagyszebenben, de apja befolyására, aki ellenezte házasságát, tiszteletbeli
kormányzósági tanácsosságnál nem vitte többre. A hivatali életet nem szerette, ezért 1834-ben
lemondott állásáról, hogy tisztán a tudománynak élhessen. Már Bécsben is főként kutatással és
tudománnyal foglalkozott. Ekkoriban vetette meg oklevélmásolat-gyűjteményének alapjait.

Erdély történetének megírására és a régi írók kiadására törekedett. Ezért kutatta ennek forrásait, a
régi okleveleket és iratokat. 1841 elején azt állította, hogy aki már most Erdély histoire raisonnée-
járól ábrándozik, kész csaló, mert megírásához tanulmány kell, a történeti források körültekintő
felkutatása és kritikai használata szükséges. Ezek nélkül elvész a történelem matematikai értéke s
az egész mesévé változik, holott a történelem morálját csakis a fenti módon lehet és szabad
sikeresen s meggyőzően felépíteni.[1]
Fiatalon megírta az erdélyi kormányzóság történetét (1814), majd a katolikus egyház erdélyi
történetét a kezdetektől a reformációig. Hatalmas gyűjteménye az Erdélyi Múzeum-
Egyesülethez került. Hagyatékában oklevelek és krónikák mellett verses művek, egyház- és
jogtörténeti kötetek, római régészeti, felirattani és érmészeti anyag, föld- és néprajzi adatok és
ásványgyűjtemény található. Ma is nélkülözhetetlen hat kötetnyi forráskiadványa.
1830-ban öt cikket írt a Tudományos Gyüjteményben az erdélyi románokról, saját családjáról, illetve
a Kemények címerében levő szarvasról,[2] Gelenczei Szőke Ambrus régi székely költőről és „Hameln
város elvesztett gyermekeiről s az erdélyi szászok abbéli eredetéről való meséjének" irodalmáról.
Egyidejűleg a Nemzeti Társalkodóba is küldött cikket Hunyadi János nemzetségéről, a románok
tudományos törekvéseiről, a Báthoryak származásáról és Kecskés váráról.
Az elsők között foglalkozott gazdaságtörténettel. Gyűjtötte Erdély kereskedelmének és iparának
emlékeit és 1833-ban megírta annak történetét. A magyar műemlékvédelem egyik úttörője volt.
Néhány saját kezűleg hamisított oklevelet is publikált, de máskülönben nagyon lelkiismeretes és
gondos történész volt. Érdemeiért a Magyar Tudós Társaság 1831-ben tagjává választotta, amit a
bécsi császári Akadémia, majd a párizsi Akadémia tagsága követett, egy sor hazai és külföldi
egyesület mellett. Egészségét a lankadatlan munka aláásta és viszonylag korán halt meg gerendi
kastélyában.

Művei[szerkesztés]

 História, ritus et progressus regii in Transilvania gubernii. (1814) Kézirata eredetileg a

nagyszebeni a Samuel von Brukenthal-féle könyvtárba került.
 Vicissitudines Religionis et Cleri Romcmo-Catholici in Transilvania. A prima ejusdem origine,
usque ad receptionéin Beligionem Protestatitium et Unitariae deductae per Comitem Iosephum
Kemény Hungaro-Transilvanum. (Kézirat az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban.) Ajánlva
Rudnay Sándor esztergomi érseknek és primásnak. (Vindobonae, die 18-a Decembris. Anno
1819.)
 Ánsichten über éle Entstehung des ungarischen und des damit verbundenen siebenbürgischen
Staates und dessen Staatsverfassung. Hermanstadi den 17. April 1838. (Gróf Kemény József
kézirata báró Bedeus Gusztáv családi levéltárába került, Nagyszebenben.)
 Erdélyi pecsétek gyűjteménye. I–V. 413. sz. kézirat, egykor az Erdélyi Múzeum-Egyesület
Könyvtárában, jelenleg a Román Akadémia Kolozsvári Könyvtárában. I. 13. T. 59; 14. T. 61.
(téves, az előző pecsét hibásan értelmezett lenyomata!), 62., 63; 15. T. 67; 16. T. 69–71.

Jegyzetek[szerkesztés]
1. Ugrás fel↑ Veress Endre: Gróf Kemény József (1795-1855). 22. l.
2. Ugrás fel↑ Ennek magyarázata légbőlkapott, mint kiderült a hivatkozott oklevélmásolat hamisítvány (Mályusz
1988, 201-202).
Források[szerkesztés]
 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky.
1897.
 Veress Endre: Gróf Kemény József (1795-1855). Erdélyi Múzeum, XXXVIII. kötet, 1933. 4-6.
szám On-line elérés (pdf)
 Mályusz Elemér 1988: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai. Levéltári Közlemények 59,
197–216.

„Legenda acestui Negru Vodă nu are nimic de-a face cu personalitatea istorică a adevăratului Radu-
Vodă, domniind în a doua jumătate a veacului al XIV-lea, voievod de oarecare însemnătate pentru
calugarii pe care îi ocrotise şi de la care n-a rămas nici un document. Cât pentru Negru, e vorba de
Neagoe Basarab, care fiind mare ctitor, a săvârşit prin a fi considerat de popor ca acela care ar fi ridicat
toate vechile zidării”, scria Nicolae Iorga. - See more at: http://www.tvr.ro/pledoarie-pentru-negru-
voda_15638.html#view