Nindzsalány

Cookie O’Gorman

NINDZSALÁNY

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A mű eredeti címe:

Cookie O’Gorman: Ninja Girl

© 2017 by Airianna Tauanuu

writing as Cookie O’Gorman

Fordította:

ERÉNYI MÓNIKA

Sorozatterv:

LONOVICS ZOLTÁN

Minden jog fenntartva, a kiadvány egészének vagy bármely részének a kiadó írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, egyéb engedélyköteles felhasználása – beleértve a kiadvány digitalizálását és ily módon történő többszörözését, nyilvánossághoz közvetítését – szigorúan tilos!

A kiadó könyveit kedvezménnyel megrendelheti webáruházunkban:

www.mora.hu

Hungarian translation © Erényi Mónika, 2018

Hungarian edition © Móra Könyvkiadó

Móra Könyvkiadó

1950 óta családtag

Az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja

ISBN 978 963 486 028 0 (epub)

ISBN 978 963 486 029 7 (mobi)

Kiadja a Móra Könyvkiadó Zrt.,

Janikovszky János elnök-vezérigazgató

Szerkesztette: Szakonyi Csilla

Sorozatszerkesztő: Pavlovic Tijana

Elektronikus változat: Farkas István

Móra Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2018

E-mail: mora@mora.hu • Honlap: www.mora.hu

Anyának, Colleennek és Patnek.

Szeretlek titeket.

&

A világ minden nindzsalányának.

Ez a történet nektek szól.

1. FEJEZET

SNOW

Ötéves korom óta odavagyok Bruce Leeért.

Mert hát ki nem? Ő volt az erő megtestesítője. A seggszétrúgás királya, egy igazi fenevad. De nem arra vágytam, hogy megcsókoljam. Olyan akartam lenni, mint ő. „Rúgás, rúgás, védés, felső védés, ütés." Nem számít, hányszor nézem meg ezt a koreográfiát, mindig teljesen magával ragad.

– Snow-Soon Lee! − kiabálta anya. − Minhi a nappaliban vár. Ha még egyszer szólnom kell…

– Jesszus, omma,¹ jól van, megyek már! – kiabáltam  a vállam fölött, aztán még éppen elkaptam, ahogy Bruce kiüt valami szerencsétlen statisztát A sárkány közbelépben. Én mondom, ez a pasi maga volt az őserő. Egy mindent elsöprő hurrikán, egy F5-ös tornádó erejével tomboló energiabomba.

Az észbontó kockahasáról ne is beszéljünk.

– Szia, Bruce – paskoltam meg az ajtómra ragasztott posztert, miközben kifelé indultam. – Elmondom majd, mi volt, amint hazajöttem.

Amikor leértem, a legjobb barátnőm elborzadva nézett rám.

– El sem hiszem, hogy ilyen sokáig tartott magadra kapni egy szürke, kapucnis pulcsit meg egy farmert – húzta el rosszallóan a száját. – És a hajad! – Hozzám lépett, előhúzott egy fésűt a fene se tudja, honnan, és nekiállt rendbe szedni mindig kócos tincseimet. – Már megint Bruce valamelyik filmjét nézted, mi?

Összerezzentem.

– A megszállottságod miatt el fogunk késni a csajos estéről – csóválta a fejét. − Már megint.

Ha így is van, szerintem semmit sem veszítünk.

– Nyugi már, Min. Még bőven időben odaérünk… sajnos – mormogtam.

– Ne hidd, hogy ezt nem hallottam – mondta, miközben eltette a fésűt a táskába, aztán karon ragadott, és az ajtó felé kezdett húzni. – Direkt szóltam, hogy előtte még beszélnünk kell valami fontos dologról. Viszont a jó öreg Bruce miatt már nincs rá időnk.

Remény ébredt bennem.

– Hát – kezdtem −, ha tényleg annyira fontos, akkor inkább ne menjünk…

Ekkor omma megölelt, aztán kitessékelt, amivel tönkretette a tervemet a menekülésre.

– Tizenegyre itthon legyél – mondta, mintha nem tudnám, mikor van a takarodó. – Ne maradj túl sokáig, jó?

– Ne aggódj, imo.² Időben itthon lesz. – A legjobb barátnőm szorosan belém karolt, és a kocsija felé kezdett vonszolni. Nem mintha nem tudnék kiszabadulni a szorításából. Min százhatvan centi és vasággyal együtt ötven kiló, szóval egy szempillantás alatt elintézhetném. De nem lenne valami szép, ha átdobnám a vállamon a legjobb barátnőmet – még ha a valósággá vált rémálmom felé visz is éppen.

– Vezessetek óvatosan, és érezzétek jól magatokat! – integetett omma a verandáról.

Hátranéztem, és szúrós pillantást lövelltem felé. Érezzem jól magam? Egy csajos estén? Egy olyan programon, amire csak azért hívtak meg, mert én vagyok a megbízható, fekete öves, kapucnis pulcsit viselő, kicsit sem nőies barátja Minhinek, aki a tökéletes koreai változata a „csini csajnak, aki szó szerint mindenkivel azonnal kijön"?

Nagyon jól tudja, hogy én nem ilyen lány vagyok. A viselkedése alapján azt hihetné az ember, hogy valami hajókirándulásra megyek. Min meggyőzte, hogy a csajos este a második legjobb dolog a világon a sült rizs után. Nem volt nehéz dolga, ugyanis omma szerint túl sokat lógok srácokkal. De ő nem tudja, miből áll egy ilyen program.

A csajos este definíciója: keselyűk (azaz csajos tinicsajok) összejövetele, akik szűk ruhába öltöznek, túl sok sminket, plusz tűsarkú cipőt viselnek, amivel simán ki lehetne szúrni valakinek a szemét.

Például az enyémet.

Sóhajtva beszálltam Min kocsijába. Ha külön mennénk, bármikor hazajöhetnék, de ehhez saját kocsi kellene. Omma viszont nem hajlandó venni nekem, amíg be nem töltöm a tizennyolcat. A koreaiak olyan régimódiak tudnak lenni.

– Csak hogy tudd – kezdte Min, miközben kitolatott, és rákanyarodott a főútra −, már öt SMS-t kaptam Narától, hogy hol a fenében vagyunk. Irtó pipa.

Megvontam a vállam. Nem nagy ügy. Nara mindig mindenért pipa.

– És miről akartál beszélni? – kérdeztem.

– Ja, hogy az… − Min dobolni kezdett az ujjaival a kormányon, és megköszörülte a torkát. – Hát, már mondtam korábban is, hogy nehéz elmagyarázni. Mármint… elég sok dologról kellene beszélnünk. Nem hiszem, hogy maradt időnk mindenre.

– Na most már tényleg kíváncsi vagyok – sandítottam rá. – Köze van ennek a titkos lovagodhoz, akivel találkozgatsz?

– Lehet – felelte óvatosan.

– És mi történt? – mosolyogtam. Alapvetően nem bírom az ilyen beszélgetéseket, de Min titkos udvarlója életem egyik nagy rejtélye. Már hónapok óta ismerkednek, de még nem árulta el a nevét. – Most két tucat rózsával lepett meg? Vagy megint elvitt valami puccos étterembe? Annyi idő eltelt már, hogy kezdem azt hinni, nem is igazi. Csak kitaláltad, és csupán az őrült képzeleted szüleménye.

– Teljesen valóságos, hidd csak el nekem – sóhajtotta.

– Akkor elmondod végre, hogy ki az?

– Azt terveztem, de… − Elhallgatott, és olyan erősen kezdte harapdálni a száját, hogy bevörösödött. Nem lepne meg, ha felsértette volna a bőrt.

– De mi? – vontam össze a szemöldököm. Min általában mindent elmondott – akár hallani akartam, akár nem. Például elmesélte, hogy ő és a titkos lovagja pontosan két és fél órán keresztül smároltak a múlt hétvégén Minék felhajtóján, és majdnem lebukott az apja előtt, aki kiment kivinni a szemetet. Miért nem árulja el egyszerűen, ki a pasi? – Ismerem?

– Mi? – Olyan hirtelen fordult felém, hogy közben oldalra rántotta a kormányt.

– Ais³ – káromkodtam, miközben ő egyenesbe hozta az autót. – Ennyire durva?

Min a homlokát ráncolta, és bólintott.

– Jézusom – morogtam. – Ugye nem Koi az? Mondtad, hogy ázsiai, és az Akadémiára jár, de sosem gondoltam volna, hogy pont olyasvalakibe esel bele, mint… Koi.

– Nem ő az – nevetgélt idegesen Min.

– Akkor mégis…

– Megjöttünk – szakított félbe megkönnyebbülten.

– Idővel úgyis rájövök – figyelmeztettem.

– Tudom. Csak ez olyan… bonyolult. – A mozi mögött találtunk szabad helyet, ahová Min leparkolt, és leállította a motort. – Szeretném elmondani, tényleg, de ma este inkább élvezzük a filmet, jó?

– Oké.

Furdalta az oldalam a kíváncsiság, de csak azután szóltunk újra egymáshoz, hogy megvettük a jegyeket. Reméltem, hogy valami tűrhető filmet választottak, de…

– Végre szeretők? – olvastam a mozijegyen. – Ez meg mi a fene?

– Elvileg a Titanic után a második legromantikusabb film – felelte Minhi.

– Akkor már most tudjuk, mi lesz a vége – motyogtam. – Nem nézhetnénk meg inkább azt az új akciófilmet, ami nemrég jött ki? Azt mondják, őrületesen látványos, kocsik robbannak, emberek szaltóznak a háztetőkön, ilyesmi.

Min ciccentett a nyelvével.

– Ne tégy úgy, mint aki nem szereti a romantikát. Tudom, hogy odavagy Bruce-ért, de a legjobb barátod vagyok, és már vagy ezerszer jártam a szobádban. Legalább annyi csajos filmed van, mint nekem.

– Pssszt – pisszegtem, és közben körbepillantottam.

– Na mi az, nem szeretnéd, ha mások is megtudnák?

– Még szép, hogy nem, a fenébe is!

– Nyafogj csak, amennyit akarsz, Snow. De nézz szembe a tényekkel: lány vagy. A lányok pedig szeretik a romantikát. Pont.

– Ez szupertitkos, bizalmas infó, Min. Erről nem beszélünk nyilvánosan.

– Oké, oké – emelte égnek a tekintetét. – De tudom, hogy szívesen megnéznéd. Ne tégy úgy, mintha nem.

Megráztam a fejem. Az, hogy van egy hasonló „gyűjteményem", még nem jelenti azt, hogy meg akarom nézni ezt a picsogós filmet, aminek valószínűleg elszúrták a végét, és miután végre egymásra talál a két főszereplő, egyikük – vagy mindkettő – meghal. Ais, ha Min figyelmesebb lett volna, észrevette volna, hogy a polcomon sorakozó filmek mindegyike happy enddel végződik. Az összes. A való élet éppen elég szívás. Legalább a filmeknek – főleg a romantikusoknak – legyen boldog a befejezése!

De mielőtt akár egy szót is szólhattam volna, Nara és a sleppje felbukkant a hátam mögött.

– Na végre már! – fakadt ki, mire összerezzentem. Pont a fülem mellett szólalt meg irritálóan vékony hangján. Végigsimított derékig érő, fekete haján; pinkre festett körmei könnyedén végigszántottak a tincsek között. – Rátok várunk már mióta. Mi tartott ilyen sokáig?

– A lényeg, hogy most már itt vagyunk, nem? – pillantott rá Min. – Foglaltatok nekünk helyet?

– Még mit nem – nevetett Nara, mire a mellette álló két szőkeség követte a példáját. Lisa és Lynn tökéletes másai voltak Narának – kivéve, hogy míg Nara bőre természetesen olajbarna, az övék az önbarnítónak köszönhetően az. – Mire számítottál, hogy majd helyfoglalósat játszom, vagy mi?

Amíg ők egymást ugratták, addig én beálltam a sorba a büféhez. Valószínűleg lemaradunk az előzetesekről, de az kizárt, hogy túléljem az estét pattogatott kukorica és gumicukor nélkül. A büfében álló srác felvette a rendelésem, és egy betépett csiga gyorsaságával neki is állt kiszolgálni.

– Látom, magaddal hoztad a bélpoklost is – húzta el Nara a száját.

Eleresztettem a megjegyzést a fülem mellett, és a büféshez fordultam:

– Bocsi, ingyenes az utántöltés?

– Csak ha nagyot vagy extra nagyot kérsz – válaszolta.

– Akkor legyen extra nagy. – Hátrafordultam, mire a tekintetem találkozott Naráéval. – Mondtál valamit? – kérdeztem mosolyogva.

– Biztos, hogy elég lesz ennyi szénhidrát? – gúnyolódott tovább. – Esetleg nem kérsz hozzá egy kis nachost vagy vajat?

– Milyen jó ötlet! Extra vajasan kérem – mondtam a srácnak, csak hogy bosszantsam vele Narát.

– Ez undorító – fintorgott a liba. – El sem hiszem, hogy van olyan lány, aki képes ezt megenni.

– A koreaiaknak nagyon gyors az anyagcseréjük – magyaráztam, mintha ő az XS-es méretével nem tudná. – Különben is olyan sokat edzem, hogy nem számít. Mikor is ettél utoljára olyasmit, amiben szénhidrát van?

– Ugye tudod, hogy már megmondtam Minhinek, többet ne hozzon magával? – meredt rám.

– Fogd be, Nara! – vágta rá Min, én pedig összeszorítottam az állkapcsomat.

– Nem, ideje, hogy megtudja. − Nara hozzám hajolt, így szinte összeért az orrunk. – Más vagy, mint mi, Snow. Soha nem vagy benne semmiben, ami szórakoztató vagy spontán. Úgy öltözködsz, mint egy fiú, úgy is eszel, mint egy fiú, és mást sem csinálsz, csak azon a hülye Akadémián edzel fiúkkal körülvéve. Az ég szerelmére, ha nem lenne hosszú a hajad, és nem lenne melled, azt hinném, hogy fiú vagy.

Nem tudom, látszott-e rajtam, de ez szíven ütött. Ökölbe szorult a kezem. Legszívesebben bemostam volna neki egyet. Eltörhetném a tökéletes orrát, és eltorzíthatnám szép, de ördögi arcát. Ehhez csupán egy jól irányzott ütésre lenne szükség. Kizárólag a kiképzésem tartott vissza attól, hogy megtegyem – pont az, amin az előbb gúnyolódott. Bruce nem kapta volna be a csalit. Hagyta volna, hogy leperegjenek róla a sértések, és kihúzta volna magát. Éppen ezért én is ezt tettem – bár a bensőm reszketett a dühtől.

– Nara, ez hülyeség, és ezt te is tudod – állt közénk Min.

– Lefogadom, hogy még csak nem is csókolóztál soha – nevetett Nara.

Igaza volt. Tényleg nem. De attól még nem fogom beismerni előtte.

– Nem mindenki pletykagép – néztem vele farkasszemet. – Te vagy a dicsekvés koronázatlan királynője, nem, Nara?

– Halálra untatsz – intett flegmán, és Lisába karolt. – Elég időt pazaroltam rád. Akkor megnézzük a filmet, vagy mi lesz?

Miközben ő és két barátnője elindultak, Min velem maradt, és megvárta, hogy felnyaláboljam a pattogatott kukoricát és a gumicukrot.

– Minden oké? – kérdezte.

– Persze – válaszoltam, és néhány szem kukoricát tömtem a számba. A gyomrom lázadozott ellene, de nem érdekelt. El kellett fednem valamivel a boszorka szavai miatt érzett keserű ízt a számban. – Tényleg megkért, hogy ne hozz többet magaddal?

– Bekaphatja. – Min is felmarkolt egy adag kukoricát. – Nem ő a főnök. Azt hívok el, akit csak akarok.

– Igen, de én utálom a csajos estéket.

– Narát utálod – javított ki.

– Igaz – bólintottam. – Tényleg utálom.

– Ugye tudod, hogy minden, amit összehordott, baromság? Ne hagyd, hogy ő nyerjen.

– Nem fogom. Csak… − Nagy levegőt vettem, és próbáltam lazán viselkedni. – Szerinted tényleg baromság? Mármint az, hogy halálra untatom az embereket?

Min komolyan elgondolkodott a válaszon.

– Nem, te csak fegyelmezett vagy – mondta végül.

– Ami egyenlő az unalmassal – sóhajtottam.

– Nem. Azt jelenti, hogy vannak céljaid – próbálkozott újra Min. – Heti öt nap keményen edzel, mindennap több órán keresztül, hogy a legjobb legyél. Ez nem rossz dolog. Csak azért, mert még nem csókolóztál egy rakat pasival, nem leszel unalmas, Snow.

– Akkor milyen leszek?

– Olyan, amilyen összességében vagy.

„És unalmas" – tettem hozzá gondolatban.

– Mehetünk?

Én még nem voltam kész bemenni, de az nem számított. Mivel épp elmerültem az önsajnálatban, semmi kedvem nem volt Nara és a barátnői mellé ülni. Amint odaértünk a sorunkhoz, Min rá jellemző módon felajánlotta, hogy ő ül belülre, így nem én kerültem Naráék mellé. Köszönetképpen megengedtem neki, hogy markoljon még néhányszor a kukoricámból.

Lehet, hogy Narának igaza van? Tény, hogy igazi hárpia, és kicsit sem érdekel, mit gondol, de tényleg olyan unalmas vagyok, amilyennek beállított? Vegyük például Bruce Leet: róla sem az „unalmas" jelző jut eszembe.  Nem tudom, miért zavart ez a dolog ennyire, de nagyon zavart.

Még épp időben odaértünk, hogy elcsípjük a főcímet. Tíz perccel később, amikor a gumicukrom felét már eltüntettem, egy fekete kabátos, kapucnis srác jött be a terembe, és leült az előttünk lévő sor túlsó végén. Két testőr is volt vele. Bár igyekeztek közömbösnek látszani, három  méter távolságot tartottak, és négy sorral a srác mögött ültek le, azonnal kiszúrtam, hogy rá vannak állítva. Anya megtanította, hogyan ismerjem fel első blikkre a követőket.

„Ki lehet az, hogy testőrökre van szüksége?" – kérdeztem magamban. Az észak-karolinai Crispin megyében nincsenek hírességek – legalábbis én nem tudok egyről sem, pedig szinte a születésem óta itt élek.

– Szexi pasi három óránál.

Négy székkel arrébb ültem, de még így is meghallottam Nara suttogó hangját.

– Azta! – tette hozzá Lynn halkan. – Szőke és cuki, pont az esetem.

– Az enyém is – helyeselt Lisa. Abban a pillanatban, hogy pár méterrel arrébb feltűnt egy helyes srác, el is feledkeztek a filmről. – Ismeritek?

– Nem, de nagyon jó volna – vigyorodott el Nara, mire mindhárman felnevettek. – Te mit mondasz, Min? Bejön?

– Bocs, lányok, foglalt vagyok − felelte.

– Igen? Mióta?

– Mostantól – vonta meg Min a vállát, mire elmosolyodtam. Örültem, hogy nekem mesélt a titkos lovagjáról, Narának viszont nem. – Te mit gondolsz róla, Snow?

– Snow akkor sem venné észre a szexi pasikat, ha ott állnának az orra előtt – horkant fel Nara.

Erre felé dobtam egy marék kukoricát.

– Szemét! – sziszegte.

– Hoppá! – néztem rá ártatlanul. – Kicsúszott a kezemből.

Min felkuncogott, miközben Nara megpróbálta kiszedni a szemeket a hajából.

– Szóóóval – kezdte Min újra – mit gondolsz?

Ismét a kapucnis srác felé fordultam, és megvontam  a vállam. Bár én voltam hozzá a legközelebb, a sötétben nem sokat láttam belőle a széles vállán és néhány piszkosszőke hajtincsen kívül.

– Helyes.

– Nincs kedved odamenni hozzá a film után?

– De, talán odamegyek.

– Na persze – horkant fel Nara. – Úgyse fog.

Erre felment bennem a pumpa.

– Szerinted nem tudom, hogy kell a fiúkkal beszélni? – suttogtam ingerülten. – Ezt csinálom mindennap.

– De nem ilyen srácokkal.

– Az Akadémián is vannak jóképű pasik – vörösödtem el.

De Nara rám se bagózott, csak vihogott.

– Különben is, még ha oda is megy, a srác biztos fiúnak nézi.

Hirtelen felpattantam, mert úgy éreztem, tennem kell… valamit. Tudtam, hogy baromságokat beszél. Tudtam, hogy Nara minden ízében gonosz, és semmit sem kell bizonyítanom neki. De abban a pillanatban úgy éreztem, magamnak viszont bizonyítanom kell. Lány vagyok, a fenébe is, és nem vagyok unalmas! Én vagyok az erő megtestesítője.

Akárcsak Bruce.

– Mi a baj, Snow? – kérdezte Min, de ahelyett, hogy válaszoltam volna, elindultam az ellenkező irányba. Míg  a többiek a kapucnis srácot stírölték, én a testőrökre figyeltem. Túl messze voltak ahhoz, hogy megállíthassanak. Egy részem tesztelni akarta őket – vagy inkább magamat –, hogy képes vagyok-e rá anélkül, hogy elkapjanak. Úgy saccoltam, maximum egy percem van, de annyi elég is lesz.

Hátranéztem, és láttam, hogy mindhárman szájtátva bámulnak – még Nara is. „Halálra untatsz" – mondta nemrég. Akkor ezt kapd ki!

Mély lélegzetet vettem, és mentem tovább, amíg a kapucnis srác mögé nem kerültem. Ekkor a háttámlára tettem a kezem, és átlendültem a szék fölött – egyenesen az ölébe. A válla fölött láttam, hogy a testőrei kapcsolnak. Túl késő.

A srác meglepődött, de nem volt időm hosszasan magyarázkodni.

– Előre is bocs – suttogtam, majd a szájára tapasztottam az enyémet.

Váratlanul érte a csók – ez egyértelműen kiderült abból, ahogy egész testében megfeszült. De nem próbált meg lelökni magáról. Úgy terveztem, hogy csak egy másodperc lesz az egész. Csak egy kis játék a tűzzel, a tinilányokra oly jellemző spontaneitás pillanatnyi szabadon engedése, viszont arra, ahogy a szánk egymásba olvadt a csókban, nem számítottam. Belemarkoltam a felsőjébe, és közelebb húztam. Az ajkam, az egész testem lángra lobbant, és nem tudtam elég közel kerülni hozzá. Csak akkor kaptam észbe, amikor átkarolt.

Elhúzódtam, és szemtől szemben találtam magam a világ legzöldebb szempárjával.

– Ne haragudj – motyogtam.

– Nem haragszom – mosolygott.

Aztán megragadtak a testőrei.

Magamhoz tértem a csók által okozott kábulatból, és előjöttek a kiképzés során tanultak. Ez volt a tervem második része: a nagy szökés. A testüket használtam ellensúlyozásra, közben a kartámlára tettem a lábam, és hátralöktem magam. Húzós mozdulat volt – túlságosan felvágós –, de bejött. Egy sorral lejjebb értem földet, biztosan érkeztem a lábamra, a testőrök pedig úgy meredtek a kezükre, mintha kámforrá váltam volna.

Miközben megfordultak, én már szaladtam is.

Megkapaszkodtam a korlátban, és átlendültem fölötte. Nagyobb ugrás volt, mint amikor a szék fölött lendültem