Sunteți pe pagina 1din 41

ŐSZENTSÉGE A DALAI LÁMA

Nyitott szívvel
Szeretet és könyörületesség
gyakorlása a mindennapokban

Szerkesztette: Nicholas Vreeland

Az utószót Khyongla Rato és Richard Gere írta

A mű eredeti címe: AN OPEN HEART


Copyright © 2001 by His Holiness the Dalai Lama
Foreword copyright © 2001 by Nicholas Vreeland
Arterword copyright © 2001 by Khyongha Rato and Richard Gere
Published by agreement with the author and the author's agents,
Ralph M. Vicinanza, Ltd.

Fordította: Frigyik László


© Frigyik László, 2003. Hungarian translation

© Trivium Kiadó, 2003.


Felelős kiadó: Zádor Zsolt
Felelős szerkesztő: Lukácsné dr. Kardos Ildikó
Fedélterv: GMN Repró Rácz Sándor
Nyomdai előkészítés: Járay Eszter
Nyomta és kötötte: Szekszárdi Nyomda
Felelős vezető: Vadász József igazgató
ISBN 963 9367 29 X

-2-
NÉHÁNY SZÓ A KÖNYVRŐL

A részvét - a mások szenvedése iránt mutatott együttérzés, és a vágy, hogy megszabadítsuk


őket tőle - minden spirituális hagyomány szerves része. Mégis, hogyan válhat valaki
könyörületessé? Milyen mechanizmus alapján alakul át az önzés nemeslelkűséggé? Amikor
Őszentsége, a dalai láma 1999-ben New Yorkba érkezett, egyszerű szavakkal, hatásosan beszélt a
részvét mindennapos, buddhista gyakorlásáról, és megmutatta, hogy a könyörületességhez
meditálások sorozatán keresztül vezet az út. A Nyitott szívvel e meditálási lehetőségeket mutatja be,
a legegyszerűbbektől a legösszetettebbekig; leírja a mentális tréning technikáit, melyek hitre való
tekintet nélkül bárkinek lehetővé teszik, hogy változtasson gondolkodásmódján és megnyissa szívét.
Az út ebben a könyvben egyszerű és világos elmélkedéssel kezdődik, és a romboló, impulzív
érzelmek elfojtásának gyakorlásával folytatódik. Ezek a gyakorlatok a nap bármely pillanatában
végezhetőek, és általuk egyszerre alakíthatjuk át a céltalanságot és a szorongást fegyelmezettséggé
és nyitottsággá. A könyv fokozatosan halad a nagyobb kihívással járó és nagyobb kitartást igénylő
meditációs gyakorlatok felé.
A Nyitott szívvel a buddhista megvilágosodás útjának világos és egyszerű bemutatása.
Szerzője a buddhizmus legnagyobb tanítója: Őszentsége, a dalai láma.

Tenzin Gyatsót a dalai láma tizenharmadik reinkarnációjaként két éves korában vitték Tibet
fővárosába, Utasába. Két évvel később a tizennegyedik Dalai Lámának szentelték fel. 1959-ben a
kínai megszállást követő népfelkelés után Indiában keresett menedéket. Tibet száműzött
vezetőjeként nemcsak a tibeti nép javára dolgozott fáradhatatlanul, de az emberi jogok szószólója
lett az egész világon is. 1989-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Őszentségét ma egyetemesen az
egyik legkimagaslóbb szellemi vezetőként ismerik el.

NICHOLAS VREELAND 1985 óta tibeti buddhista szerzetes. Akkor a dalai láma
rendelkezésére bevonult az indiai Rato kolostorba. 1998 óta a Tibet Központ igazgatója, mely a
Gere Alapítvánnyal karöltve támogatta a dalai láma 1999-es New York-i látogatását.

ELŐSZÓ
Írta: Nicholas Vreeland

A BUDDHIZMUSBAN a könyörületességet vágyként definiálják, mely arra irányul, hogy


minden élőlény megszabaduljon szenvedéseitől. Sajnos nem áll módunkban, hogy az egész világot
megváltsuk a nyomorúságától. Nem vehetünk a vállunkra egy ilyen feladatot, és nincs varázspálca,
mellyel a szenvedést boldogsággá változtathatjuk. Viszont fejleszthetjük tudatunk erényeit, és
ebben segíthetünk másoknak is. 1999-ben Őszentségét, a dalai lámát a Tibet Központ és a Gere
Alapítvány meghívta New Yorkba néhány beszéd megtartására. Ez a könyv beszédei kivonatait
tartalmazza. Az elkövetkező lapokon Őszentsége megmutatja, hogy nyithatjuk meg a szívünket, és
miként fejleszthetjük magunkban az élőlények iránti igaz és életen át tartó könyörületességünket.
Őszentsége egész élete a nyíltszívűség hatalmának bizonyítéka. Saját spirituális fejlesztését még
kisgyerekként elkezdte. Amikor kétéves korában felismerték benne a tizenharmadik dalai láma
reinkarnációját, az ország északkeleti részében fekvő otthonából Tibet fővárosába, Lhasába vitték.
Tizenhat éves korában vette át Tibet szellemi irányítását, és hitét az erőszakmentesség és a
tolerancia szolgálatába állította a legnehezebb időkben, amikor a kommunista kínai hadsereg
brutálisan lerohanta az országot. Mindent megtett azért, hogy megvédje népét, és visszafogja az
ellenséget, közben folytatta a buddhista üdvösséghez vezető út tanulmányozását és az ahhoz
kapcsolódó gyakorlatot.
1959-ben, amikor a kínai kommunisták nyári palotájának lebombázására készültek, a
huszonöt éves dalai láma elmenekült az országból. Több mint százezer tibeti követte őt. Indiában és
a világ más részein élve ők mindannyian a tibeti szabadságért folytatott erőszakmentes kampánynak
szentelték életüket. Őszentsége a Himalája lábánál fekvő, indiai városban, Dharamsalában alakította
meg a népét szolgáló, demokratikus kormányt - a Tibetben maradtaknak, az Indiába menekülteknek
-3-
és világ más sarkaiban élőknek. Őszentsége keményen dolgozik azért, hogy megőrizze a tibeti
kultúra minden aspektusát, de erőfeszítései középpontjában a tibeti spirituális hagyomány áll, mert
Tibetben a spiritualitás és a kultúra egymástól elválaszthatatlan. Folytatja tanulmányai gyakorlatba
ültetését, elmélkedik, meditál, és az embereknek fáradhatatlanul tanítja a buddhista utat az egész
világon. Sok energiát áldoz a kolostorok, a zárdák helyreállításáért, megőrzéséért, azok
hagyományos elméleti és gyakorlati tevékenyégéért azért, hogy életben tartsa a megértés útját,
melyet a buddhizmus alapítója, Sákjamuni Buddha dolgozott ki.
A buddhizmus születésének története sokak számára ismert. A Krisztus előtti ötödik
században Sákjamuni herceg a kiváltságosok életét élte apja birodalmában, mely ma Nepál területén
van. Még fiatalemberként felismerte kényelmes életének céltalanságát. A kényelem és a világi
örömök megtévesztő fátylán át szemlélődve látta, hogyan munkálkodik népe körében az öregkor, a
betegség és a halál. Házasságkötését követően egy éjjel feleségével és fiával együtt elhagyta a
palotát. Kardjával levágta a haját, és bevette magát a dzsungelbe, hogy megkeresse a módját annak,
miként szabadulhatna meg a világi élettől és a hozzá kibogozhatatlanul kapcsolódó
nyomorúságoktól.
A világi örömökről lemondó fiatalember hamarosan találkozott öt aszkétával, akikkel sok
évet töltött el szigorúan meditálva, önmegtartóztatásban. De végül rájött, hogy ez a módszer nem
vitte közelebb céljához: a bölcsességhez és a megvilágosodáshoz, ezért elbúcsúzott társaitól.
Elhatározta, hogy szigorú módszereikkel felhagyva az abszolút igazság kutatatásának fogja
szentelni életét. Leült a bodhifa alá, és megfogadta, addig nem mozdul onnan, míg el nem jut a
végső felismeréshez. Kitartásának köszönhetően Sákjamuni herceg sikerrel járt. Meglátta a
jelenségek igazi okát, ezáltal elérte a teljes megvilágosodást, a Buddha-állapotot.
Sákjamuni Buddha abbahagyta a meditálást, és Észak-Indián végigvándorolva visszament öt
aszkéta társához, akik kezdetben nem akartak tudomást venni róla, mert korábban megtagadta az ő
igaznak vélt tanításaikat. De megvilágosodásának fénye annyira elkápráztatta őket, hogy esdekelni
kezdtek az új tudás megszerzéséért. Akkor Buddha ismertette velük a Négy Nemes Igazságot: a
szenvedés igazságát, eredetét, megszűntetésének lehetőségét és a megszűntetéséhez vezető utat.
Buddha megmutatta nyomorúságunk állapotának igazi természetét. Megtanította, mely okok
vezetnek ehhez az állapothoz. Meghatározta azt a létállapotot, melyben megszűnnek szenvedéseink
és azok okai, és megtanította, mely út vezet ennek az állapotnak az eléréséhez.
Őszentsége, a dalai láma New York-i útja során három beszédet tartott tanításaiból. E
beszédek tárgya a végső megvilágosodás elérésének buddhista útja volt. Két szöveg tartalmát szőtte
egymásba: A meditálás közepesen hosszú szintjei címűét, melyet Kamalashila, indiai mester alkotott
a nyolcadik században és a Bodhiszattva harminchét gyakorlata címűét, melyet Togmay Sangpo,
tibeti szerzetes írt a tizennegyedik században.
A meditáció szintjei akkor jött létre, amikor a harmincharmadik tibeti király, Trisong Detsen
meghívta indiai szerzőjét Tibetbe, hogy megindokolja a buddhista gyakorlat analitikus
megközelítését, melyet annyira helyeseltek a nagy indiai Nalanda és Vikramalasila szerzetesi
egyetemen. A buddhizmus ezen formáját - melyet Kamalashila mestere Shantarakshita vitt be
Tibetbe - elutasította egy kínai, Hashang nevű szerzetes, aki olyan nézeteket hangoztatott, melyek
ellenzik a gondolati aktivitást. Annak érdekében, hogy eldöntsék, a buddhizmus mely formáját
kövessék Tibetben, vitát rendeztek a király színe előtt. Kamalashila és Hashang vitájában
Kamalashila megcáfolhatatlanul bizonyította a szellemi fejlődés érdekében folyó mentális
tevékenység fontosságát, ezáltal őt hirdették ki győztesnek. Győzelme megünneplésére a király
olyan szöveg összeállítására utasította, mellyel megalapozhatta pozícióját. Akkor írta meg A
meditálás szintjeinek hosszú, közepes és rövid formáját.
Kamalashila szövege világosan és tömören körvonalazza, mit nevezünk a
megvilágosodáshoz vezető út „hatalmas” és „mélységes” szintjeinek. Annak ellenére, hogy voltak
időszakok, amikor Tibetben megfeledkeztek róla, e könyv rendkívül értékes, és Őszentsége, a dalai
láma sok erejét fordította arra, hogy megismertesse a nagyvilággal.
A másik szöveg, a Bodhiszattva harminchét gyakorlata könnyen érthetően és tömören írja
le, hogyan kell élnie annak, aki másoknak áldozza életét. Szerzője Togmay Sangpo arra ösztönöz,
hogy változtassuk meg megrögzött, önző tendenciáinkat, és helyette ismerjük el embertársainktól
való függőségünket. Togmay Sangpo maga is egyszerű szerzetesként élt, másoknak szentelte életét
-4-
azáltal, hogy megnyitotta szívét a szeretet és a könyörületesség előtt.
E beszédek alatt Geshe Thubten Jinpa, tolmács, bámulatra méltóan fejezte ki az Őszentsége
tanította buddhista filozófia finomságait, és közvetítette azt a kedves humort is, mely mindig jelen
van tanításaiban.
Őszentsége látogatásának utolsó napján, vasárnap reggel több, mint 200 000 ember gyűlt
össze a Central Parkban, hogy meghallgassa A tudat fejlesztésére szánt nyolc verset, melyet egy
tizenegyedik századi tibeti bölcs, Langri Tangpa alkotott. Őszentsége angolul beszélt, és azt
hangsúlyozta, mennyire fontos a szomszédok, honfitársak, más népek és az egész emberiség
tiszteletben tartása. Megosztotta a hallgatósággal, hogyan alakítható át a büszkeség alázattá, a harag
szeretetté. Kifejezte a szegények és a gazdagok megosztottságával kapcsolatos aggodalmát.
Beszédét egy, a minden élőlény boldogságát kívánó ima vezetésével fejezte be. A bevezetőt a
Central Parkban elhangzott beszéd írott változata követi.
Kívánom, hogy ez a könyv segítsen az olvasóknak, akik a boldogságot keresik, hogy ezt a
boldogságot másokra is átvihessék, és minden emberi lény szíve valamilyen módon megnyílhasson.

BEVEZETÉS
New York City, Central Park, 1999. augusztus 15.

JÓ REGGELT, FIVÉREIM ÉS NŐVÉREIM!


HISZEM, MINDEN emberi lény veleszületett vágya, hogy boldog legyen, és ne szenvedjen.
Abban is hiszek, hogy az élet igazi célja e boldogság megtapasztalása. Hiszem, mindegyikünkben
megvan ugyanaz az erő, mellyel fejleszthető a belső béke, általa pedig lehetséges a boldogság és az
öröm elérése. Mindegy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, iskolázottak vagy iskolázatlanok,
feketék vagy fehérek, keletiek vagy nyugatiak, egyforma erővel rendelkezünk. Egyformák vagyunk
mind mentálisan, mind érzelmileg. Lehet, hogy valakinek nagyobb az orra másokénál, vagy kissé
különbözik a színe másokétól, testileg alapvetően egyformák vagyunk. A különbségek igen csekély
mértékűek. Mentális és érzelmi hasonlóságunk a fontos.
Osztjuk nyugtalanító érzéseinket ugyanúgy, ahogy a pozitívakat is, melyek belső erőt és
nyugalmat adnak nekünk. Úgy gondolom, fontos, hogy tudatában legyünk erőnknek, és fontos,
hogy ez növelje önbizalmunkat. Néha csak a dolgok negatív oldalát látjuk, ezért elcsüggedünk. Ez a
rossz megközelítés.
Nem tudok csodát felajánlani önöknek. Ha valakinek lenne csodatévő hatalma, én is az ő
segítségét kérném. Komolyan mondom, kételkedem azokban, akik kivételes hatalmukat
bizonygatják. Mindamellett tudatunk fejlesztése által, folytonos erőfeszítések tételével
megváltoztathatjuk mentális érzékeléseinket és mentális beállítottságunkat. Ez pedig óriási változást
eredményezhet életünkben.
Ha pozitív mentális beállítottságot szerzünk, még ellenséges környezetben is belső
nyugalomra lelhetünk. Másrészt azonban, ha mentális beállítottságunk negatív, ha félelem, gyanú,
kétségbeesettség vagy önutálat lesz rajtunk úrrá, akkor még a legjobb barátok társaságában,
kellemes környezetben sem lehetünk boldogok. Egy szóval, a mentális beállítottság rendkívül
fontos: nagyban befolyásolja boldogságunk állapotát.
Úgy gondolom, hibás felfogás azt várni, hogy a pénz és az anyagi javak megoldják
problémáinkat. Nem reális azt hinni, hogy a pozitív dolgokat pusztán valamilyen külső forrásból
kapjuk. Természetesen anyagi helyzetünk fontos, és nagy segítségünkre lehet. Mégis, belső,
mentális hozzáállásunk ugyanolyan fontos - ha nem fontosabb annál. Meg kell tanulnunk elszakadni
a luxus hajszolásától, mert az akadályozza gyakorlataink folytatását.
Sokszor úgy tűnik nekem, az emberek divatból fektetnek túl nagy hangsúlyt az anyagi
előrehaladásra, és közben elhanyagolják belső értékeiket. Éppen ezért kell az anyagi és a spirituális
gyarapodás közötti nagyobb egyensúlyra törekednünk. Úgy vélem, természetes számunkra, ha
társadalmi lényként lépünk fel. Jó tulajdonságainkat én igazi emberi értékeknek nevezem.
Fejlesztenünk és őriznünk kellene az olyan tulajdonságokat, mint a megosztozás és a másokról való
gondoskodás képessége. És tiszteletben kell tartanunk mások jogait is. Ezáltal ismernénk fel, hogy
saját jövőbeli boldogságunk és jólétünk társadalmunk sok más tagjától függ.

-5-
Ami engem illet, én tizenhat évesen elvesztettem a szabadságomat, huszonnégy évesen
pedig a hazámat. Az utóbbi negyven évben súlyos felelőségekkel éltem menekültként. Ahogy most
visszatekintek, nem volt könnyű életem. Mindamellett ezekben az években sok mindent
megtanultam a könyörületességről és a másokról való gondoskodásról. Ez a mentális hozzáállás
belső erőt adott nekem. Egyik kedvenc imádságom a következő:

Amíg van hely és idő,


amíg vannak érző lények,
addig leszek én is,
azért, hogy segítsek, azért, hogy szolgáljak,
azért, hogy elvégezzem a rám eső részt.

Az ilyen gondolkodás belső erőt és önbizalmat ad nekünk. Nekem megadta életem értelmét.
Nem számít mennyire nehéz vagy bonyolult valami, ha magunkévá tesszük ezt a mentális
hozzáállást, megszerezzük belső békénket is.
Újra hangsúlyozom kell, hogy mindnyájan egyformák vagyunk! Lehet, miként önök közül
néhányan úgy gondolják, a Dalai Láma valaki más. Hibás feltételezés. Én is ugyanolyan emberi
lény vagyok, mint önök. Ugyanaz az erő lakozik bennünk.
A spirituális fejlődésnek vallásos hiten kell alapulnia. Beszéljünk egy kicsit a világi
erkölcsökről.
Úgy gondolom, a módszerek, melyekkel önzetlenségünket növeljük, képességeink,
melyekkel másokról gondoskodunk és fejlesztjük magatartásunkat, mely szerint személyes
gondjaink kevésbé fontosak másokéinál, mindegyik fő vallás sajátja. Bár különbözhetnek filozófiai
nézeteikben és szertartásaikban, alapvető üzeneteik lényegében egyformák. Mindegyik a szeretet, a
könyörületesség és a megbocsátás szószólója. Még azok is elismerik és méltányolják ezeket az
alapvető emberi értékeket, akik nem hisznek egy vallásban sem.
Minthogy egész létünk és jólétünk mások együttműködésétől és hozzájárulásától függ,
megfelelő módon kell viszonyulnunk hozzájuk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk
erről a tényről. Mai modern, globális gazdaságunkban a nemzethatárok nem számítanak olyan
lényegesnek. Nemcsak különféle országok függnek egymástól, hanem egész kontinensek is. Nem
elhanyagolható méretekben kölcsönösen egymásra vagyunk utalva.
Ha közelebbről megvizsgáljuk azokat a problémákat, melyekkel az emberiség manapság
szembesülni kénytelen, jól láthatjuk, azokat az ember maga gerjesztette. Nem a természeti
katasztrófákról beszélek, hanem a konfliktusokról, a vérontásról, a nacionalizmusból eredő
problémákról. Ezeket mind emberek okozzák.
Ha lenéznénk az űrből a földre, nem látnánk az országhatárokat. Csak egyetlen kis bolygót
látnánk. Ha egyszer húzunk egy vonalat a homokban, akkor máris gerjeszteni kezdjük magunkban a
„mi” és az „ők” érzését. Amint ez az érzés növekszik bennünk, egyre nehezebb lesz meglátnunk a
helyzet valóságát. Afrika számos országában és az utóbbi időben néhány európaiban, mint például a
volt Jugoszlávia területén szűklátókörű nacionalizmus uralkodik.
A „mi” és az „ők” fogalmának megfelelően szinte teljesen lényegtelen, hogy szomszédaink
érdekei egyben a mieink is. Ha törődünk szomszédaink érdekeivel, akkor alapvetően saját jövőnket
igazgatjuk. A valóság olyan egyszerű: ha ártunk ellenségünknek, ártunk magunknak is.
Azért gondolom így, mert a mai technikai fejlődés, egész globális gazdaságunk és a
népesség ugrásszerű megnövekedése eredményeként világunk nagy változáson esett át: sokkal
kisebb lett. Észleléseink pedig nem ugyanabban az iramban fejlődtek; továbbra is ragaszkodunk a
régi, nemzeti határvonalakhoz, a „mi” és az „ők” megrögzült érzéséhez.
Úgy tűnik, mindnyájan hozzátartozunk az emberiség történetéhez. Ha jól megnézzük
múltbéli bolygónkat, az országokat, a régiókat, sőt a falvakat, jól látható, hogy gazdaságilag
függetlenek voltak egymástól. Az akkori körülmények között az ellenségre mért csapás a mi
győzelmünket jelentette. Akkor még volt értelme az erőszaknak, a háborúnak. De manapság annyira
függünk egymástól, hogy a háború fogalma idejétmúlttá vált. Ha ma problémák vagy ellentétek
merülnek fel, igyekeznünk kell párbeszéddel megoldanunk azokat. A dialógus az egyetlen
helyénvaló módszer. Az egyoldalú győzelemnek ma már nincs értelme. Azon kell munkálkodnunk,
-6-
hogy a konfliktusokat a béke szellemében oldjuk meg, mindig szem előtt tartva mások érdekeit.
Nem semmisíthetjük meg a szomszédainkat! Nem vehetjük semmibe érdekeiket! Ha így tennénk,
saját szenvedésünket idéznénk elő. Ezért gondolom azt, hogy az erőszak koncepcióját el kell
vetnünk, és erőszakmentes megoldásokat kell találnunk.
Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy közömbösséget kell mutatnunk a problémákkal
szemben. Ellenkezőleg, fontos, hogy teljes odaadással foglalkozzunk velük. Csak ezt úgy kell
tennünk, hogy ne csak a mi hasznunkra váljon. Nem szabad megsértenünk mások érdekeit. Az
erőszakmentesség emellett nem csupán az erőszak kiküszöbölése; tartalmazza a könyörületességet
és a gondoskodást is. Erősen hiszem, miként az erőszakmentesség koncepcióját ki kell terjeszteni
családi, nemzeti és nemzetközi szintekre. Minden egyén képes arra, hogy könyörületességével
hozzájáruljon az erőszakmentességhez.
Hogyan fogjunk hozzá? Saját magunkkal kezdhetjük. Meg kell próbálnunk nagyobb
távlatokban gondolkodnunk, és az adott helyzetet minden szögből meg kell vizsgálni. Főként akkor,
ha problémákkal szembesülünk, hajlamosak vagyunk arra, hogy csak saját nézőpontunkból
mérlegeljünk. Sőt, gyakran szándékosan figyelmen kívül hagyjuk a helyzet más aspektusait. Ez
gyakran rossz következtetésekhez vezet. Ezért fontos, hogy szélesebb perspektíváikban lássuk a
dolgokat.
Rá kell ébrednünk, mások is a társadalom részét képezik. Gondoljunk úgy a társadalomra,
mint egy testre, melyhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a lába, a keze; és a láb, a kéz más-más
szerepet kap működésében. Ha valami történik a lábbal, a kéznek kell lenyúlnia segítséget nyújtani.
Hasonlóképpen, ha a társadalomban következik be valami baj, akkor a mi dolgunk, hogy
kiküszöböljük azt. Miért? Mert szervesen hozzátartozunk a társadalomhoz, mint a testhez a
végtagjai.
Törődnünk kell a környezetünkkel is. Az otthonunk - egyetlen otthonunk! Igaz, a tudósok
arról is beszélnek, hogy esetleg le lehetne telepedni a Marson vagy a Holdon is. Ha ez
megvalósítható, ám legyen, de én úgy gondolom, nem olyan egyszerű ez a kérdés. Csupán ahhoz
rengeteg berendezésre lenne szükségünk, hogy lélegezni tudjunk. Azt hiszem, a mi kis kék
bolygónk tökéletesen megfelel nekünk. Ha tönkretesszük, vagy nemtörődömségből nagy kárt
teszünk benne, akkor hova mehetünk? Saját érdekünkben óvnunk kell környezetünket.
Szélesebb látókörrel, tudásunk kiterjesztésével megváltoztathatjuk otthonunkat is. Gyakran
apróságok miatt pattannak ki veszekedések a házastársak vagy szülők és gyerekek között. Ha csak a
helyzet egyik oldalát nézzük, és csupán az adott problémára összpontosítunk, akkor abból valóban
csak veszekedés származhat. Még válás is lehet belőle! Ki kell szélesítenünk a határokat, mert
vannak közös érdekek is. Gondoljuk például azt: „Ez igazán semmiség, meg kell beszélni, de nem
kell drámai méretűvé dagasztani”. Ezáltal kiküszöbölhetjük az erőszakot családunkban vagy más
közösségben.
Napjaink egy másik problémája a gazdagok és a szegények között húzódó szakadék. Ebben
a nagy országban, Amerikában, az önök elődei létrehozták a demokrácia, a szabadság, az
egyenlőség, az egyenlő esélyek fogalmát. Mindezt csodálatos alkotmányuk biztosítja. Emellett
azonban a milliárdosok tovább gazdagodnak, a szegények pedig továbbra is azok maradnak vagy
néhány esetben egyre lejjebb süllyednek. Ez nagyon szomorú dolog. Ha globális méretekben
tekintjük, jól láthatjuk, hogy vannak szegény és gazdag országok. Ez is nagyon szomorú. Nemcsak
morális értelemben nem jó, de gyakorlatilag sem, mert békétlenséget és bajokat eredményez,
melyek eljutnak mindenfelé.
Gyerekkoromban sokat hallottam New Yorkról. Úgy gondoltam, ez a szép város maga a
mennyország. 1979-ben, amikor először jártam itt, egy éjjel békés álomba merültem, és hirtelen
szirénák ébresztettek fel. Rájöttem, itt is vannak problémák. Tűz, baleset és hasonlók.
Egyik bátyám beszámolt nekem Amerikában töltött éveiről. Ő mindig alázatosan élt, és
zavartan mesélt a bajokról, a félelmekről, a gyilkosságokról, a rablásokról és az erőszakról. Én úgy
gondolom, ezeket a bajokat a társadalmi egyenlőtlenségek okozzák. Természetes, hogy nehézségek
támadnak, és nap mint nap meg kell harcolnunk velük, ha valakinek a túlélésért kell megküzdenie,
miközben valaki más, egy ugyanolyan emberi lény luxuskörülmények között él. Ezért mondom azt,
hogy mennyire szomorú a szegények és a gazdagok között tátongó szakadék.
Egyszer egy gazdag, bombay-i család látogatott el hozzám. A nagymama erősen vallásos
-7-
volt, és valami áldásfélét kért tőlem. Azt mondtam neki: „Én nem áldhatom meg magát. Nekem
nincs ilyen képességem”. Majd hozzátettem: „Maga gazdag családból származik, szerencsésnek
mondhatja magát. És ezt múltbéli, erényes cselekedeteinek köszönheti. A gazdagok a társadalom
fontos tagjai. A kapitalisták eszközeit használják, hogy minél több haszonra tegyenek szert. Most
magán a sor: szociális eszközökkel segítse a szegények oktatását, egészségük megőrzését”. A
kapitalizmus dinamikus módszereit kell alkalmaznunk a gazdagság megteremtésére, de ebből a
gazdagságból juttatnunk kell másoknak is. Mind morális, mind gyakorlati szempontból ez lenne a
legjobb megoldás társadalmunk javítására.
Indiában még mindig létezik a kasztrendszer; a legalacsonyabb kasztba tartozókat még
mindig páriának, érinthetetlennek tekintik. Az ötvenes években, a néhai dr. Bhimrao Ambedkar, a
nagy jogász, India első igazságügyminisztere, az indiai alkotmány írója is ehhez a kaszthoz
tartozott. Buddhista lett belőle, és emberek ezrei követték a példáját. Annak ellenére, hogy
buddhistának tartják magukat, továbbra is szegénységben élnek. Gazdaságilag nem tudnak kitörni.
Azt szoktam mondani nekik: „Maguknak kell kezdeményezniük. Maguknak kell erőfeszítéseket
tenniük. Az önbizalom meghozza az eredményét. Nem elég, ha sanyarú helyzetükért csak a
magasabb kasztba tartozókat hibáztatják”.
Szóval a szegényeknek és a nehéz helyzetben élőknek azt tanácsolom, dolgozzanak
keményen, erősítsék meg önbizalmukat, és ne hagyják ki a lehetőségeiket. A gazdagabbaknak pedig
sokkal többet kellene törődniük a szegényekkel.
Néhány évvel ezelőtt meglátogattam egy fekete családot Sowetóban, Dél-Afrikában. Meg
akartam tudni hogyan élnek, miből tartják fenn magukat. Beszélgetni kezdtem egy férfival, aki
tanítóként mutatkozott be. Egyetértettünk abban, hogy a faji megkülönböztetés rendkívül rossz. Azt
mondtam neki, most már a fekete bőrűeket is egyenlő jogok illetik meg Dél-Afrikában, ő is új
lehetőségekkel élhet, melyeket tanulással és kemény munkával használhat ki. Azért, hogy igazán
egyenlő lehessen. A tanító csendesen és szomorúan azt válaszolta, úgy gondolja, a fekete afrikaiak
agya alacsonyabb rendű. „Nem versenyezhetünk a fehérekkel.”
Válasza megdöbbentett és elszomorított. Ha létezik ilyen szemléletmód, akkor nincs mód a
társadalom megváltoztatására. Lehetetlen! Így vitába bocsátkoztam vele. Azt mondtam: „Nekem az
a tapasztalatom, hogy az én népem nem sokban különbözik a magáétól. Ha a tibetieknek van rá
lehetőségük, sikeresen fejlesztik az emberi közösségeket. Negyven éve élünk menekültként
Indiában, és jól működő közösséget hoztunk létre. Egyformák vagyunk! Ugyanaz az erő lakozik
bennünk. Mindannyian emberek vagyunk! A bőrünk színéből eredő különbség nem számít. A
múltban alkalmazott diszkrimináció miatt maguknak egyszerűen nem voltak lehetőségeik, különben
pedig mindenre képesek”.
Végül könnyeivel küszködve azt suttogta: „Igen, érzem, hogy egyformák vagyunk.
Ugyanolyan emberi lények, és bennünk is megvan az erő”.
Úgy éreztem, mintha egy kő esett volna le a szívemről. Valamelyest hozzájárulhattam
ahhoz, hogy egy egyén gondolkodásmódja megváltozzon, és elindíthattam önbizalma fejlesztése
útján. A fényes jövő alapja pedig az.
Az önbizalom rendkívül fontos. Hogyan építhetjük ki magunkban? Először is tudatosítanunk
kell, hogy mi, emberi lények, egyformák vagyunk, ugyanolyan képességekkel rendelkezünk. Ha
pesszimisták maradunk, és arra gondolunk, mi sohasem érhetünk el sikereket, akkor valóban nem
tudunk kitörni régi helyzetünkből. Nagy hibát követünk el, ha arra gondolunk, nem vagyunk
versenyképesek.
Így az egészséges, becsületes versengés az előrehaladás helyes útja. Használjuk a jogaink
adta lehetőségeket, de soha ne okozzunk kárt másoknak a versengés során. Ebben a hatalmas
országban dúskálni lehet a lehetőségekben.
Ha már az önbizalomról van szó, hadd jegyezzem meg, különbséget kell tennünk a
pozitívnak minősülő egészséges büszkeség és magabiztosság, valamint a negatív önteltség és
arrogancia között. Ez is tudatunk formálásának a része. Vegyünk például engem. Ha ilyen gondolat
futna át az agyamon: „Hogy én milyen különleges vagyok!”, akkor ily módon javítanám ki
magamban: „Az igazság az, hogy emberi lény és buddhista szerzetes vagyok, ezért óriási
lehetőséget kaptam arra, hogy spirituális gyakorlataim révén továbbhaladjak a Buddha-állapothoz
vezető úton”. Azután egy kis rovarhoz hasonlítom magam, és ezt mondom: „Ez a kis rovar gyenge,
-8-
nincsenek olyan képességei, melyek segítségével filozofikus kérdéseket boncolgathatna. Arra sem
képes, hogy altruista legyen. És ha nem használom ki a lehetőségeimet, akkor ostoba vagyok”. Ha
ebből a szemszögből ítélem meg magam, akkor a rovar sokkal tisztességesebb, mint én.
Ha néha összefutok olyan emberekkel, akiknél jobbnak érzem magam, akkor megpróbálom
összeszedni az illető pozitív tulajdonságait. Például szép a haja. Azután azt gondolom: „Lám, én
kopasz vagyok, ezért ebben a tekintetben ő sokkal jobb, mint én”. Mindig lehet találni valakiben
olyasmit, amivel felülmúlhat minket. Az ilyen tulajdonságok keresése másokban hozzásegít minket
ahhoz, hogy legyűrjük önteltségünket, arroganciánkat.
Olykor kétségbeesettnek érezzük magunkat; elcsüggedünk. Úgy gondoljuk, képtelenek
vagyunk akármit is tenni. Ilyen esetekben emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy nekünk is
megvannak a lehetőségeink, és elég erőnk van ahhoz, hogy sikeresek lehessünk.
Ha felismerjük, hogy tudatunk formálható, akkor más gondolkodásmóddal változtathatunk
magatartásunkon. Ha arrogánsak vagyunk, akkor az ismertetett módon kell eljárnunk. Ha
kétségbeesés vagy depresszió gyötör minket, akkor minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy
javítsunk helyzetünkön.
Az emberi érzelmek nagyon erőteljesek, és néha túlzott befolyásuk alá kerülhetünk. Ez
katasztrófákhoz vezethet. Tudatunkat úgy alakíthatjuk, ha az erős érzelmeket elfojtjuk, mielőtt még
elhatalmasodnának rajtunk. Például, ha harag vagy gyűlölet fogan meg bennünk, gondoljunk arra:
„Igen, a harag feltölt energiával; határozottabb leszek, és felgyorsulnak a reakcióim”. Bár
közelebbről megvizsgálva jól látható, a negatív érzelmek gerjesztette energia elvakít minket, és
annak káros következményei lehetnek. Nem hiszem, hogy a negatív érzelmekből felszabaduló
energia igazán hasznos. Tiszta fejjel, objektívan kell elemeznünk a helyzetet, hogy kidolgozhassuk
az ellenintézkedéseket. Meggyőződésünk, mely szerint „tennünk kell valamit”, céltudatossá tesz
minket. Úgy gondolom, ez a hozzáállás egészségesebb, hasznosabb és hatékonyabb.
Ha valaki igazságtalanul bánik velünk, először elemezzük a helyzetet. Ha úgy érezzük,
ekkora igazságtalanságot még elviselünk, ha következményei elhanyagolhatóak, akkor a legjobb, ha
nem foglalkozunk vele. Viszont ha tiszta fejjel úgy ítéljük meg, hogy a helyzet elfogadása káros
következményekkel járna, akkor ki kell dolgoznunk a megfelelő ellenintézkedéseket. Ez a
következtetés mindig logikus elemzésen alapuljon, és ne harag eredménye legyen. A harag és a
gyűlölet mindig nagyobb károkat okoz nekünk, mint annak a személynek, aki felelős a
problémáinkért.
Képzelje el, hogy a szomszédja utálja önt, és mindig gondokat okoz önnek. Ha elveszti a
fejét, és ön is gyűlöletet kezd táplálni iránta, akkor előbb vagy utóbb nem tud majd enni, aludni, és
nyugtatókat, altatókat kell majd szednie. Az ilyen tabletták aláássák egészségét, elrontják a
hangulatát, és ez utóbbi miatt a barátai sem látogatják majd szívesen. Fokozatosan belebetegszik az
idegeskedésbe. Szomszédja pedig akkor lesz igazán boldog. Anélkül, hogy egy újjal is nyúlt volna
önhöz, elérte, amit akart!
Ha az igazságtalanság ellenére higgadt, békés és jókedvű marad, nem kell aggódnia
egészsége, hangulata és barátai miatt. Továbbra is sikeresen élheti életét. Ez a legbölcsebb
megoldás, mellyel visszavághat neki. Ezt nem tréfának szánom, nekem már van ilyen
tapasztalatom. Néha eléggé szerencsétlen helyzetbe kerülök, de megőrzöm a hidegvérem. A
nyugalom a legnagyobb szövetségesünk. A tolerancia és a türelem nem a gyengeség jele. Éppen
ellenkezőleg: erőt sugároznak.
Ha kénytelenek vagyunk szembenézni ellenségünkkel, olyan személyekkel vagy
csoportokkal, melyek ártani akarnak nekünk, tekintsük a tolerancia és a türelem fejlesztésére
fordítható lehetőségnek. Nagy szükségünk van rájuk, mert hasznot hajtanak nekünk. Az egyetlen
alkalom, amikor fejleszthetjük őket magunkban, ha válaszolunk ellenségeink kihívásaira. Ilyen
szempontból ellenségünket gurunak, tanítónak is tekinthetjük. Tekintet nélkül arra, mi hajtja őket,
amikor ártani akarnak nekünk, ha úgy akarjuk, akkor még hasznosak is lehetnek számunkra.
Általában életünk nehéz periódusai adják a legjobb lehetőségeket a hasznos tapasztalatok
szerzésére, belső erőnk fejlesztésére. Amerikában a fiatalabbak könnyen és kényelmesen élő
generációjában gyakran a legapróbb problémák is nagy nehézségeket okozhatnak. Például azonnal
elkezdenek üvöltözni. Érdemes visszagondolni arra, mi mindent voltak kénytelenek kiállni az
amerikai telepesek, akik birtokba vették ezt a földrészt.
-9-
Nem tartom helyesnek, hogy a modern társadalom kiveti magából azokat, akik bűnt
követtek el. Az eredmény az, hogy a másik oldalon állók maguk is reményvesztetté válnak.
Elveszítik felelősségérzetüket és fegyelmezettségüket. Ennek következtében még több tragédiával,
még több szenvedéssel és boldogtalansággal kell szembesülniük. Úgy gondolom, a következő
üzenetet kellene közvetíteni az eltévelyedettek felé: „Ti is a társadalom tagjai vagytok. Nektek is
van jövőtök. Viszont ki kell küszöbölnötök hibáitokat, nem szabad több bűnt elkövetnetek.
Felelősségteljesen, tisztes állampolgárhoz méltóan kell élnetek”.
Elszomorít például a társadalomból kivetett AIDS betegek sorsa is. Ez a különösen
szerencsétlen helyzet jó alkalom arra, hogy könyörületességünket, gondoskodásunkat,
aggódásunkat gyakoroljuk. Gyakran mondom az embereknek: „Az én könyörületességem csak üres
szónak tekinthető. Teréz anya volt az, aki igazán gyakorolta a könyörületességet”.
Néha semmibe vesszük a sanyarú helyzetbe került embereket. Amikor vonaton utazom
Indiában, látom a szegényeket és a koldusokat az állomásokon. Valamint azt is látom, hogy az
emberek vagy nem vesznek tudomást róluk, vagy bántalmazzák őket. Ilyenkor könnyek szöknek a
szemembe. Mit tegyek? Azt hiszem, javítani kellene magatartásunkon e tekintetben is.
Viszont azt is tudom, a túlzott ragaszkodás és odaadás sem helyénvaló. Úgy látom, a nyugati
emberek nagyon nagyra tartják az ilyen kötelékeket. Mintha a ragaszkodás nélkül életük színtelen
lenne. Úgy gondolom különbséget kell tennünk a negatív vágy és ragaszkodás, valamint a mások
boldogságát kívánó szeretet között. Ugyanúgy, ahogy a harag és a gyűlölet, a túlzott ragaszkodás is
pusztító lehet. Meg kell teremtenünk az egyensúlyt magunkban. Ez nem azt jelenti, hogy
érzéketlenül és közömbösen kezeljünk mindenkit. Fel kell ismernünk, mi a jó és mi a rossz. Azután
azon kell munkálkodnunk, hogy fejlesszük magunkban a jót, vessük ki magunkból a rosszat.
A buddhizmus gyakorlata szerint akkor, amikor örömet okozunk másoknak, csökkentjük a
szenvedéseiket. Ezzel persze nem változtathatunk a helyzetükön. Mégis úgy érzem, igazi
gondoskodással és könyörületességgel osztozhatunk velük nyomorúságukban, és pozitív
hozzáállásunkkal enyhíthetjük szenvedéseiket, még ha csak lelkileg is. E gyakorlat lényege azonban
belső erőnk és hajlandóságunk fejlesztése.
Kiválasztottam néhány verssort, melyekről úgy gondolom, elfogadhatónak tartják mindazok,
akik hisznek valamilyen vallásban és azok is, akik nem. Amikor ezeket a sorokat olvassák,
gondoljanak arra a magasabb hatalomra, amelyben hisznek. A keresztények gondoljanak Jézusra
vagy Istenre, a muzulmánok pedig Allahra. Amikor pedig újra felidézik e sorokat, érezzék
kötelességüknek spirituális értékeik fejlesztését. Ha nem vallásosak, akkor gondoljanak arra az
alapvető tényre, hogy minden ember egyenlő, mert egyformán vágyunk a boldogságra és a
szenvedések leküzdésére. E felismerés jó kiindulópontot biztosít szívünk megnyitásához. Fontos
tudnunk, hogy mindnyájan melegszívűek vagyunk, és mivel társadalomban élünk, nyitott szívvel
kell ápolnunk emberi kapcsolatainkat.

A szegény megtalálja a gazdagságot,


A gyenge és bánatos az örömöt.
Az elhagyatott az új reményt,
a jólétet és az állandó boldogságot.

Megszabadul félelmétől a rémült,


Köteleitől a rab
Erős lesz a gyönge,
És szívük barátságban egyesül.

1. FEJEZET
A boldogság utáni vágy

REMÉLEM, E KÖNYV olvasói megértik majd a buddhizmus alapjait és a kulcsfontosságú


módszereket, melyekkel a buddhisták fejlesztik és gyakorolják könyörületességüket és
bölcsességüket. Az elkövetkező fejezetekben tárgyalt módszereket a buddhizmus három szent

- 10 -
szövegéből vettem. Az indiai Kamalashila segítette fejleszteni és tisztázni a buddhizmus gyakorlatát
Tibetben. Munkája, A meditálás közepesen hosszú szintjei, az egész buddhizmus lényegét
tartalmazza. Togmay Sangpo szövegéből, a Bódhiszattva harminchét gyakorlatából és Langri
Tangpa írásából, A tudat fejlesztésére szánt nyolc versből is merítettem e könyv előkészítése során.
Már a kezdet kezdetén szeretném hangsúlyozni, nem kell buddhistának lenni ahhoz, hogy valaki
alkalmazza ezeket a meditálási technikákat. Valójában maguk a módszerek nem vezetnek
megvilágosodáshoz, könyörületességhez vagy nyitottszívűséghez. Ez csak önöktől függ, és attól, mi
motiválja önöket, milyen erőfeszítéseket tesznek spirituális gyakorlatukban.
E gyakorlat célja, hogy kielégítsük boldogság utáni vágyunkat. Mindannyian egyformák
vagyunk abban, ahogy boldogok akarunk lenni, és meg akarunk szabadulni szenvedéseinktől, és én
hiszek abban, mindnyájunknak jogában áll e törekvés valóra váltása.
Ha rápillantunk az áhított boldogságra és a kivetni való szenvedésre, akkor a
legnyilvánvalóbbak a hozzájuk kapcsolódó kellemes és kellemetlen érzések, melyeket ízek, szagok,
hangok, formák és anyagok formájában észlelünk a környezetünkből. Jóllehet ez a tapasztalás egy
másik szintje. Az igazi boldogságot mentális szinten tapasztalhatjuk meg.
Ha összehasonlítjuk a boldogság mentális és fizikai szintjeit, úgy találjuk, hogy a mentálisan
megtapasztalt fájdalom és öröm sokkal erőteljesebb. Például, annak ellenére, hogy nagyon kellemes
környezetben tartózkodunk, de depresszió kínoz, vagy valami mély aggodalmat vált ki bennünk,
akkor aligha figyelünk arra, milyen a környezetünk. Másrészt, ha belső, mentális boldogságra
teszünk szert, könnyebben nézünk szembe a kihívásokkal vagy a sors csapásaival. Ezek szerint a
tudatunk és az érzelmeink szintjén megtapasztalt öröm és fájdalom élménye sokkal erőteljesebb,
mint a fizikai szinten megtapasztalté.
Ha elemezzük mentális élményeinket, el kell ismernünk, hogy erőteljes érzelmeink (vágy,
gyűlölet, harag) nem juttatnak mély és hosszantartó boldogsághoz. A kielégített vágy csak időleges
elégedettséget biztosít; az általa megtapasztalt öröm, például egy új autó vagy lakás birtokba vétele
rendszerint rövid ideig tart. Ha átadjuk magunkat vágyainknak, akkor azok intenzitásukban és
számukban is növekedni fognak. Egyre többet akarunk majd, és egyre kevésbé leszünk elégedettek,
és egyre nehezebben fogjuk kielégíteni szükségleteinket. Buddhista nézőpontból a gyűlölet, a harag
és a sóvárgás negatív érzelmeket jelent, és ez azt jelenti, hogy kényelmetlen helyzetbe hoznak
minket. Ez a kényelmetlenség abból a mentális nyugtalanságból származik, mely az előbb felsorolt
érzelmek felszínre törését követi. A folytonos mentális zavartság pedig még testi-fizikai ártalomhoz
is vezethet.
Honnan jönnek ezek az érzelmek? A buddhista világnézet szerint a múltban megrögzött
szokásokban gyökereznek; előző életeinkből kilépve követnek bennünket jelen életünkbe, és
hasonló érzelmeket gerjesztenek bennünk. Ha továbbra is helyt adunk nekik, egyre erősödnek
bennünk, és egyre nagyobb befolyást gyakorolnak ránk. A spirituális gyakorlat ezen érzelmek
megfékezése, erejük csökkentése. A végső boldogság eléréséhez teljesen ki kell irtani magunkból
őket.
Szintén rendelkezünk mentális reagálási mintáink hálójával, melyet szándékosan
alkalmazunk, és vagy józan eszünkre alapozva, vagy társadalmi megerősítés eredményeképpen
hozunk létre. Az erkölcsök, a törvények, a vallásos előírások jó példát szolgáltatnak arra, hogyan
alakítják viselkedésünket a külső tényezők. Lehet, a magasabb rendű természetünkből származó
érzelmek kezdetben gyengék lesznek, de folyamatos meghittséggel erősíthetjük őket, hogy
boldogságunk élménye és belső elégedettségünk sokkal erőteljesebb legyen, mint a pusztán
impulzív érzelmekre hagyatkozó élet.

Erkölcsi figyelem és a dolgok alakulásának megértése

Amint tovább vizsgáljuk impulzív érzelmeinket és gondolatainkat, meglátjuk, hogy tudatunk


békéjét leginkább a „mentális projekciók” zavarják meg. Mit jelent ez pontosan? A projekciók
erőteljes emocionális interakciót eredményeznek önmagunk és a külvilág objektumai - emberek
vagy áhított tárgyak - között. Például, ha vonzódunk valamihez, eltúlozzuk értékeit, úgy tekintjük,
hogy azok 100 százalékban jók és kívánatosak, ezért sóvárgunk utánuk annyira. Az eltúlzott
projekció miatt érezhetjük úgy, hogy egy újabb, modernebb számítógép jobban megfelelne
- 11 -
igényeinknek, és jobban megoldaná problémáinkat.
Ugyanígy, ha valamit nem tartunk kívánatosnak, más irányba torzítjuk értékeit. Ha már
minden érzékünkkel ráálltunk az új számítógépre, a régi, mely oly sok éven át szolgált minket,
hirtelen kifogásolhatóvá válik, és egyre több hiányosságra tesz szert a szemünkben. A
számítógéppel kapcsolatos interakcióinkat egyre jobban beszennyezik az említett projekciók. Ez
ugyanígy érvényes emberekre és anyagi javakra is. A bosszantó főnököt vagy a nehéz természetű
üzlettársat úgy is tekinthetjük, mint aki születésénél fogva „selejtes”. Ugyanilyen esztétikai
ítéleteket hozunk olyan tárgyak esetében, amelyek nem tetszenek nekünk, annak ellenére is, ha
mások teljesen elfogadják azokat.
Amint eltűnődünk más embereket, tárgyakat vagy helyzeteket érintő ítéleteink kivetítésének
módján - akár negatívak, akár pozitívak legyenek is -, akkor kezdjük el értékelni, hogy az ésszerűbb
érzelmi reakciók és gondolatok valójában sokkal megalapozottabbak. Ez azért van, mert a
racionálisabb gondolkodási folyamatot kevésbé befolyásolják a projekciók. Ez a mentális állapot
sokkal inkább úgy tükrözi a dolgokat vagy a helyzeteket, ahogyan azok állnak. Ezért gondolom azt,
hogy a boldogság keresése szempontjából rendkívül fontos, hogy a dolgokat pontosan úgy fogjuk
fel, amilyenek azok valójában.
Fedezzük fel, hogyan alkalmazható ez spirituális gyakorlatunkban. Ha például erkölcsi
fegyelmezettségünk fejlesztésén munkálkodunk, először meg kell értenünk az erkölcsös magatartás
értékességét. A buddhisták számára az erkölcsös magatartás minden nem erényes cselekedet
elkerülését jelenti. A nem erényes cselekedeteket három csoportra osztjuk: a test, a beszéd és a
gondolatok révén kifejezettekre. Tartózkodnunk kell a test következő három nem erényes
cselekedetétől: gyilkolás, lopás és szexuális eltévelyedés; a beszéd négy nem erényes
cselekedetétől: hazug, megosztottságot előidéző, sértő és érzéketlen beszéd; és a tudat három nem
erényes cselekedetétől: mohóság, rosszindulat, helytelen nézetek.
El kell fogadnunk, e tartózkodás fejlesztése csak akkor lehetséges, ha felismerjük e
cselekedetek következményeit. Például mi a rossz az érzéketlen beszédben? Milyen
következményekkel jár, ha ilyesmire vetemedünk? Először is el kell tűnődnünk azon, hogy a
haszontalan, rosszindulatú pletykálkodással ártunk másoknak, vesztegetjük az időnket, és nem
jutunk vele semmire. Azután fontoljuk meg, milyen magatartást tanúsítunk a pletykálkodókkal
szemben - kevésbé bízunk bennük, nem kérjük a tanácsukat, és nem bízzuk rájuk magunkat. De az
érzéketlen beszédnek más, kellemetlen aspektusai is vannak. Gondolkodjanak el rajta. Ezek a
tűnődések hozzásegítenek minket ahhoz, hogy visszafogjuk magunkat, amikor nagy a kísértés a
pletykálkodásra. Úgy gondolom, ezek a látszólag elemi szintű meditálások a leghatékonyabban
eredményezik azokat az alapvető változásokat, amelyek a boldogság kereséséhez szükségesek.

A Menedék Három Ékköve

Már a buddhista út legelején is fontos megértenünk a dolgok állása és spirituális


magatartásunk közötti összefüggést. Ezen összefüggésen keresztül alapozzuk meg, hogy Buddha
követői vagyunk. Buddhista az, aki Buddhában, a Dharma néven ismert tanában és a Sanghában - a
tantételek szerint eljáró spirituális közösségben - keres végső menedéket. Ezeket nevezzük a
Menedék Három Ékkövének. Ha a Három Ékkőben akarunk menedéket találni, akkor először el kell
ismernünk, hogy elégedetlenek vagyunk nehézségekkel zsúfolt életünkkel; fel kell ismernünk annak
kilátástalan természetét. Az igaz és mélységes felismerésre alapozva természettől adódóan kívánjuk
majd körülményeink változását, szenvedéseink megszűnését. Ezek után érezhetünk késztetést a
megfelelő módszer megkeresésére. Miután megtaláltuk a módszert, úgy tekintjük, mint menedéket,
ahová nyomorúságos helyzetünk elől akarunk elmenekülni. Buddha, a Dharma és a Sangha ilyen
menedéket kínálnak, ahova szenvedéseink elől futhatunk. Ebben a szellemben a buddhisták a
Három Ékkőben lelnek menedékre.
Mielőtt elmenekülnénk szenvedéseink elől, először mélyen meg kell értenünk azok okát és
természetét. Ha ez megtörtént, a szenvedésekkel szemben védelmet nyújtó menedék megtalálásának
vágya is erősödik bennünk. Ezt a mentális folyamatot - mely tanulmányozást és elmélkedést testesít
meg - arra is fel kell használnunk, hogy fejlesszük magunkban Buddha értékeinek elfogadását és
méltányolását. Ezáltal jutunk el odáig, hogy értékelni tudjuk azt a módszert - tanát, a Dharmát -
- 12 -
mellyel képességeit szerezte. Ebből ered majd a Sangha - a Dharmát alkalmazó spirituális közösség
- iránti tiszteletünk. E menedék iránti tiszteletet erősítik bennünk az elmélkedések és a napi
spirituális gyakorlást célzó eltökéltségünk.
Amikor mi, buddhisták, Buddha tanában - a második ékkőben - találunk menedéket, akkor
valójában egyidejűleg két menedékre lelünk: a szenvedéstől mentes szabadság végső állapotának
kilátásában és az útban vagy módszerben, mely segítségével szert tehetünk erre az állapotra. Ezt az
utat emlegetik Dharmaként, és az a tan alkalmazásának folyamata tudatos spirituális gyakorláson
keresztül. A szenvedéstől mentes állapotot is nevezik Dharmának, mert Buddha tanának
alkalmazása eredményezi.
Amint egyre inkább megértjük, és hisszük a Dharmát, egyúttal egyre magasabbra értékeljük
a Sanghát, azokat az egyéneket, akik mind a múltban, mind a jelenben elérték a szenvedéstől
mentes állapotot. Csak azután érthetjük meg, hogy létezhet olyan személy - Buddha -, aki teljesen
megszabadult tudata minden negatív megnyilvánulástól. Ahogy pedig egyre nő bennünk a
felismerés életünk nyomorúságos voltát illetően, annál magasabbra értékeljük Buddhát, a Dharmát
és a Sanghát - a Három Ékkövet, amelyben menedéket keresünk. Ez pedig erősíti bennünk
védelmükre irányuló igényünket.
A buddhista út elején a Három Ékkő védelmére irányuló igényünket legfeljebb
intellektuálisan lehet felfogni. Ez különösen azokra vonatkozik, akik nem hitben nőttek fel.
Minthogy a Három Ékkőnek más hagyományokban is megvannak a megfelelői, azok, akik vallásos
közegben nevelkedtek, könnyebben felismerik értékeiket.

A ciklikus lét elhagyása

Amikor végül felismerjük a minket sújtó szenvedés állapotát, amikor mindenünket


kellemetlen érzések hatják át, frusztrálttá válunk, és megutáljuk kínos helyzetünket. Ez viszont
táplálja vágyunkat, hogy megszabaduljunk az adott tudati állapottól, a nyomorúság és a csalódások
véget nem érő ciklusától. Amikor másokra összpontosítunk, és azt kívánjuk, bárcsak
megszabadíthatnánk őket gyötrelmeiktől - az a könyörületesség. Ha csak egyszer is megtapasztaltuk
saját kínjainkat, és kialakult bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk tőlük, akkor képesek leszünk
arra is, hogy másokkal együtt érezzünk. Igaz, könyörületesség csak akkor lehetséges, ha magunk
már kilábaltunk e ciklikus lét mocsarából.
Mielőtt megtagadjuk e körforgást, fel kell ismernünk, hogy elkerülhetetlenül meghalunk
egyszer. A halál csíráival együtt születünk meg. Születésünk pillanatától kezdve megállíthatatlanul
közeledünk a halál felé. El kell tűnődnünk azon is, hogy halálunk időpontja bizonytalan. A halál
nem vár addig, míg el nem rendezzük életünket. Előzetes bejelentés nélkül csap le ránk. Halálunk
pillanatában barátaink, családunk, drága holmijaink, amelyeket olyan módszeresen gyűjtögettünk
életünk során, mind elvesztik értéküket. Még drága testünknek sem vehetjük hasznát többé. Az
ilyen gondolatok hozzásegítenek ahhoz, hogy elvonja figyelmünket jelen életünk aggodalmairól, és
megalapozzák annak megértését is, mennyire nehéz másoknak felhagyni énközpontú
aggódásaikkal.
Mindemellett fontos, hogy ráébredjünk, milyen értékes az emberi lét, a lehetőség, melyet
rövid életünk ad nekünk. Csak az embereknek adatott meg az a lehetőség, hogy változtassanak
életükön. Az állatoknak be lehet tanítani bizonyos trükköket, melyekkel tagadhatatlanul az emberi
társadalom hasznára válnak, de korlátozott teljesítőképességük nem teszi őket alkalmassá arra, hogy
megtapasztalják a spirituális élet valóságát. Az ilyen gondolatok arra ösztönöznek minket, hogy
céltudatosan éljük emberi életünket.

Spirituális barátok/Spirituális útmutatás

A meditáláson kívül az is fontos, hogy felelősen vezessük életünket. El kell kerülnünk a


rossz tanácsadókat, a hitvány barátokat, akik tévútra vezethetnek. Nem mindig könnyű másokat
megítélni, de azt észre kell vennünk, hogy bizonyos életformák kevésbé tisztességes utat követnek.
Egy kedves, gyengéd személyt könnyen befolyásolhatnak gyanús alakok, és téríthetik le a helyes

- 13 -
útról. Óvatosnak kell lennünk, hogy elkerülhessük a negatív hatásokat. Hűséges és jó barátok
társaságát kell keresnünk, olyanokét, akik emberi létünknek spirituális értelmet és jelentőséget
adnak.
A barátságot tekintve szellemi tanítónk a legfontosabb. Döntő jelentőségű, hogy az a
személy, akitől tanulunk, jól képzett legyen. Röviden: olyan tanárt kell keresnünk, aki megfelelő
képesítéssel rendelkezik abból a tárgyból, amelyet tanulni akarunk. A szellemi tanítónkat is így kell
megválasztanunk. A hírnév, a hatalom nem megfelelő képesítés egy lelki tanító számára. Meg kell
bizonyosodnunk arról, megfelelő mértékben elsajátította-e a tant, és elegendő gyakorlatot szerzett-e
élete során.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a megfelelően képzett tanító kiválasztása saját felelősségünk.
Nem hagyatkozhatunk arra, amit mások mondanak valakiről, vagy amit az illető állít magáról.
Annak érdekében, hogy helyesen állapítsuk meg potenciális tanítónk képzettségét, ismernünk kell a
buddhizmus tanainak néhány tételét, és tudnunk kell, mi teszi alkalmassá a tanárt a tanításra.
Tárgyilagosan kell hallgatnunk tanításait, és meg kell figyelnünk a magatartását. Ezen eszközök
segítségével el tudjuk dönteni, alkalmas-e arra, hogy spirituális vezetőnk legyen az úton.
Azt mondják, akár tizenkét év is eltelhet, mire kiderül, mennyire képzett valaki. Nem
hiszem, hogy ez a hosszú szakasz elvesztegetett idő volna. Másrészt, minél világosabban látjuk egy
tanító tulajdonságait, annál magasabbra értékeljük. Ha elsietjük a dolgot, és egy kevésbé képzett
tanítóra bízzuk magunkat, azzal katasztrofális helyzetbe sodorjuk magunkat. Ezért alaposan vegyük
szemügyre jövőbeli tanárunkat, legyen akár buddhista vagy más hithez tartozó.

2. FEJEZET
Meditálás - A kezdet

EBBEN A FEJEZETBEN megvizsgáljuk a technikákat, melyekkel tudatunkat a megszokott


utakról hathatósabbakra tereljük. Két meditálási technikát használunk gyakorlatunkban. Az egyik az
elemző meditálás, mely segítségével új gondolatokkal és mentális magatartási formákkal
ismertetjük meg önmagunkat. A másik a rögzített meditálás, mellyel tudatunkat egy kiválasztott
tárgyra irányítjuk.
Annak ellenére, hogy természetünkből adódóan törekszünk a boldogságra és kívánjuk
nyomorúságunk megszűnését, továbbra is érezzük a fájdalmat és tapasztaljuk a szenvedést. Miért
van ez? A buddhizmus tanítása szerint valójában összejátszunk az okokkal és a körülményekkel,
melyek boldogtalanságunkat eredményezik, és gyakran vonakodunk olyan tevékenységektől,
melyek hosszantartó boldogsághoz vezetnének minket. Hogyan lehetséges ez? Hétköznapi
életünkben erőteljes gondolatok és érzelmek irányítanak minket, és ez negatív tudati állapotot hoz
létre. Ebben az ártalmas körforgásban tartjuk nemcsak saját boldogtalanságunkat, hanem másokét
is. Szándékosan kell megállítani és megfordítani ezeket a tendenciákat, és új szokásokat,
módszereket kell alkalmazni. Mint egy öreg fa frissen beoltott ága, mely magába szívja egy másik
életét, hogy maga is újat hozzon létre, nekünk is új hajlamokat kell táplálnunk tudatos és hatékony
gyakorlással. Ez a meditálás gyakorlatának valós jelentése és tárgya.
Ha az élet fájdalmas természetéről elmélkedünk, és átgondoljuk, milyen módszerekkel
vethetnénk véget a szenvedésnek, akkor a meditálás egyik formáját végezzük. Ez a könyv is a
meditálás egyik formája. Azt a folyamatot nevezzük meditálásnak, amelyben megváltoztatjuk
életfelfogásunkat, tudatunk állapotát, mély vágyaink megvalósítására és a kellemetlenségek
elkerülésére törekszik. Tudatunk irányít minket, követjük őt énközpontú útján. A meditálás során
megszerezzük tudatunk ellenőrzését, és sokkal hatékonyabb irányba tereljük. A meditálást olyan
technikának is felfoghatjuk, mely segítségével csökkentjük régi gondolataink befolyását, és újakkal
helyettesítjük őket. Közben megvédjük magunkat tudatunk azon akcióitól, melyek szenvedést
okoznának nekünk. Spirituális gyakorlatunkban gyakran alkalmazzuk az ilyen meditálást.
Ez a technika nemcsak a buddhizmus sajátja. Ahogy a zenész pallérozza a kezét; a sportoló
a reflexeit és a technikáit; a nyelvész a fülét; a tudós az érzékszerveit, úgy irányítjuk mi is
tudatunkat és szívünket.
Amikor megbarátkoztatjuk magunkat spirituális gyakorlatunk különböző aspektusaival, az is

- 14 -
egyfajta meditálás. Ha csak egyszer olvasunk róla valamit, annak nem sok hasznát látjuk. Ha
érdekel valakit valami, jó, ha eltöpreng az adott témán - mint ahogy mi tettük az előző fejezetben,
amikor a nem erényes cselekedetek esetében az érzéketlen beszédet tárgyaltuk -, azután kutatásokat
végez, hogy elmélyítse vele kapcsolatos ismereteit. Minél jobban feltárunk egy témát, minél
alaposabb mentális vizsgálatnak vetjük alá, annál mélyebben megértjük azt. Ez lehetővé teszi
számunkra érvényessége megítélését is. Ha az elemzés során bebizonyosodik, hogy valami nem
hiteles, akkor nyugodtan félretehetjük. Emellett, ha valamiről bátran azt állítjuk, hogy igaz, akkor
szilárdan hihetünk abban az igazságban. Az egész kutatás és vizsgálat folyamatát a meditálás egyik
formájaként foghatjuk fel.
Buddha maga mondta: „Ó, szerzetesek és bölcsek, ne fogadjátok el szavaimat pusztán
tiszteletből. Vessétek alá kritikus elemzésnek, és csak megértésük után fogadjátok el őket”. Ennek a
figyelemreméltó mondatnak több vonzata is van. Világos, Buddha azt mondja, ha egy szöveget
olvasunk, ne pusztán a szerző hírnevében bízzunk, hanem inkább a szöveg tartalmában. Amikor
pedig megragadjuk a témát, akkor a tartalmára és a jelentésére figyeljünk, ne irodalmi stílusára.
Amikor a témával foglalkozunk, inkább empirikus megértésünkre, mint intellektuális felfogásunkra
hagyatkozzunk. Más szavakkal: a Dharma több mint csupán elméleti ismeretek összessége. Buddha
tanításainak igazságát integrálnunk kell saját létünk mélységeivel, hogy az életünkben tükröződjön
vissza. A könyörületességnek nem sok értéke van, ha csak az elmélet szintjén marad.
Másokhoz való hozzáállásunkban, minden gondolatunkban és cselekedetünkben kell
megmutatkoznia. Csupán az alázat megfogalmazása nem csökkentheti arroganciánkat; valóságos
létállapotunknak kell megfelelnie annak.

Megbarátkozás a kiválasztott tárggyal

Tibeti nyelven a meditálás gom, mely azt jelenti: „megbarátkozni”. Amikor lelki életünkben
a meditálást alkalmazzuk, akkor megbarátkoztatjuk magunkat egy választott tárggyal. Ez a tárgy
nem feltétlenül fizikai tulajdonságokkal rendelkező dolog, mint például Buddha vagy Krisztus
valamilyen megjelenítése. A „választott tárgy” lehet mentális tulajdonság, mint a türelem, melyet a
meditálás eszközeivel táplálunk magunkban. Szintén lehet tárgy ritmusos légzésünk is, melyet
nyugtalan elménk csillapítására irányítunk. Lehet a világosság, megértés, megismerés is mely
természetének megértésére törekszünk. Mindezeket a technikákat a következőkben fogom
ismertetni. Ezen eszközök által többet megtudunk választott tárgyunkról.
Például, ha kocsit akarunk venni, mérlegeljük a különböző márkák melletti és elleni érveket,
összegyűjtjük magunkban a választást elősegítő tulajdonságokat. Ha eltöprengünk e
tulajdonságokon, valamelyik márkát végül magasabbra fogjuk értékelni a többinél, és azt akarjuk
megszerezni. Ugyanígy járhatunk el különféle erények, mint a türelem vagy a tolerancia esetében is.
Eltűnődünk azon, milyen tulajdonságok szükségesek a türelemhez, mitől lesz békés a tudatunk,
mely által harmonikusnak ítéljük meg a környezetünket, és tiszteletet keltünk másokban. Azt is
igyekszünk felismerni, milyen akadályokat gördít elénk a türelmetlenség, a harag, a sok
gyötrelemmel járó elégedetlenség, a félelem és az ellenséges érzület. Ha gondosan végighaladunk
ezeken a gondolatsorokon, türelmünk természetes módon erősödik, napról napra, hónapról hónapra,
évről évre. A tudat megszelídítése igen hosszú folyamat. De ha egyszer megszerezzük, sokkal több
ideig meríthetünk örömet belőle, mint bármely autóból.
Mindennapjaink során valójában meglehetősen gyakran meditálunk ilyen formában.
Különösen jók vagyunk a kevésbé erényes tendenciák ápolása terén! Ha nem tetszik nekünk valaki,
hajlamosak vagyunk eltöprengeni az illető hibáin, és egyre jobban meggyőződünk arról, hogy az
illető problematikus személyiség. Miközben tudatunk a meditálás „tárgyára” összpontosít, az illető
iránti ellenszenvünk egyre erősödik bennünk. Persze olyan tárgyakat is választunk meditálásunk
tárgyának, melyeket különösen kedvelünk. Ilyenkor alig van szükség tudatunk összpontosítására.
Sokkal nehezebb koncentrálni akkor, ha erényeinket csiszoljuk. Ez biztos jele annak, milyen
lehengerlőek tudnak lenni érzelmi kötelékeink, vágyaink.
A meditálásnak sok fajtáját alkalmazzuk. Vannak olyanok is közöttük, amelyekhez nem
szükségesek külsőségek, bizonyos testhelyzetek. Lehet meditálni séta vagy autóvezetés közben,
buszon, vonaton vagy a zuhanyzóban. Ha egy meghatározott időpontban akarják végezni spirituális
- 15 -
gyakorlataikat, akkor válasszák a kora reggeli órákat, amikor a tudat a legéberebb és a legtisztább.
Jó, ha nyugodt, csendes helyet választanak. Az egyenes tartás segíti az összpontosítást. Fontos
megjegyezni, hogy jó tulajdonságaik fejlesztését akkor végezzék, amikor és ahol csak lehetséges.
Meditálásaikat nem korlátozhatják előre megszabott időpontokra.

Az elemző meditálás

Mint említettem, az e könyvben tárgyalt témák befogadásának gyakorlásához két meditálási


technikát alkalmazunk. Egyikük az elemző meditálás, melyben a kiválasztott tárggyal - legyen az
egy autó, amire vágyunk vagy a fejleszteni kívánt türelem, könyörületesség - az ésszerű elemzés
folyamatán keresztül ismertetjük meg magunkat. Itt nem pusztán az adott tárgyra összpontosítunk,
hanem empátiánk közbeiktatásával gondosan alkalmazzuk kritikai képességeinket. Amikor feltárjuk
a meditálás különböző témáit, hangsúlyozni fogom, hogy a meditálás e formáját érdemes előnyben
részesíteni spirituális gyakorlatunkban. E tárgyak némelyike kizárólag a buddhista gyakorlat sajátja,
némelyik nem az. Mindemellett, ha analízis útján megismerkedtünk a meditálás tárgyával, a
rögzített meditálás segítségével továbbra is összpontosítanunk kell rá, hogy elmélyítsük vele
kapcsolatunkat.

Rögzített meditálás

A másik a rögzített meditálás. Tudatunkat ekkor a kiválasztott tárgyra rögzítjük analízis és


egyéb gondolati elem bevonása nélkül. Ha például meditálásunk tárgya a könyörületesség, mások
iránti empátiánkat fejlesztjük, és azon igyekszünk, hogy felismerjük mások szenvedéseit. Ezt az
analitikus meditálás segítségével végezzük. Amikor már szívünkben érezzük a könyörületességet,
ha meditálásunk másokhoz való hozzáállásunkon pozitív irányban változtatott, akkor minden
további elmélkedés nélkül rögzítjük ezt az állapotot, ezt az érzést. Ez segít minket hozzá ahhoz,
hogy elmélyítsük könyörületességünket. Ha úgy érezzük, gyengül bennünk a könyörületesség
érzése, újra visszatérünk az analitikus meditáláshoz, és újraélesztjük együttérzésünket,
aggódásunkat, mielőtt megint a rögzített meditálást alkalmaznánk.
Amint egyre hozzáértőbbé válunk, a nagyobb hatásfok érdekében ügyesen váltogathatjuk e
két meditálási formát. A 11. fejezetben (A csendes tűrés) a rögzített meditálási technikát olyan
szintre fejlesztjük, hogy addig összpontosíthassunk meditálásunk tárgyára, ameddig csak
kívánatosnak tartjuk. Mint már említettem, a „meditálás tárgya” nem feltétlenül olyasmi, amit
fizikai értelemben „látunk”. Bizonyos mértékig egybeolvasztjuk tudatunkat a tárggyal, hogy minél
jobban megismerkedhessünk vele. A rögzített meditáció önmagában nem jótékony hatású. Hanem
inkább a tárgy az, amire összpontosítunk, valamint a motiváció, mely gyakorlásra késztet, és amely
meghatározza meditálásunk spirituális értékeit. Ha tudatunkat a könyörületességre összpontosítjuk,
akkor a meditálás jótékony. Ha a haragra, akkor nem az.
A meditálást szisztematikusan kell végeznünk, és a meditálás tárgyával fokozatosan kell
egyre szorosabb viszonyba kerülnünk. A folyamat fontos része, hogy képzett tanítók irányítsák
tevékenységünket, hogy elmélkedéseink alkalmával a hallottakból, olvasottakból, megfigyeltekből
eltávolítsuk mindazt, ami zavarodottságot, félreértést vagy kételkedést eredményezhet. Maga a
folyamat befolyásolja a tudatot. Amikor később csak meditálásunk tárgyára összpontosítunk,
tudatunk a kívánt mértékben fog egyesülni vele.
Mielőtt elkezdünk meditálni a buddhista filozófia finomabb aspektusain, meg kell tanulnunk
hosszantartóan egyszerűbb tárgyakra összpontosítani. Ez hozzásegít minket ahhoz, hogy
hozzáértőén analizáljunk, és csak és kizárólag az adott tárgyra, mint szenvedéseink, létezésünk
üressége ellenszerére összpontosítsunk.
Spirituális utazásunk hosszú. Gondosan kell megválasztanunk utunkat, bizonyosnak kell
lennünk abban, hogy minden módszer rendelkezésünkre áll, mely céljaink közelébe vezethet
minket. Olykor meredekké is válhat az út. Meg kell tanulnunk, hogyan lassítsuk le magunkat a csiga
tempójára az elmélkedés elmélyítése érdekében. Nem szabad megfeledkeznünk azonban
szomszédunk problémájáról, ugyanúgy a halról sem, mely több ezer kilométer távolságban a

- 16 -
szennyezett óceánban úszik.

3. FEJEZET
Az anyagi és az anyagtalan világ

EDDIG MEGTÁRGYALTUK, mi a spirituális gyakorlat buddhista értelemben véve, miként


változtatjuk meg régi mentális szokásainkat, és hogyan fejlesztünk új erényeket helyettük. A
meditálás eszközeivel tesszük. A folyamatban megbarátkoztatjuk magunkat azokkal az erényekkel,
melyek boldogságot okoznak nekünk. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy kifejezésre juttassuk
erényeinket, és hogy világosan megértsünk olyan mély értelmű igazságokat, melyek mindennapi
életünkben általában rejtve maradnak előttünk. Most át fogjuk tekinteni, hogy mentális állapotaink
többnyire úgy jönnek létre, ahogy a természet tárgyai.
A természetben az okok és feltételek összetett erői hozzák létre a dolgokat. A rügy akkor
kezd növekedni, ha van mag, víz, napfény és termékeny talaj. Ezen tényezők hiányában nem
elégségesek a feltételek a csírázáshoz. Ugyanígy a dolgok akkor szűnnek meg létezni, amikor a
megszűnésükhöz vezető körülmények létrejönnek. Ha a dolgokat nem befolyásolnák az okozati
viszonyok, akkor minden ugyanabban az állapotban maradna örökre - hiszen akkor nem
érvényesülnének az okok és a feltételek -, vagy egyáltalán nem jönne létre semmi. Vagy a rügy mag
nélkül is létezne, vagy nem lenne rügy egyáltalán. Ily módon elfogadhatjuk, hogy az okozati
viszonyok egyetemes érvényű törvényt jelentenek.
A buddhizmusban kétféle okról beszélünk. Az első az anyagra vonatkozik. A fenti metafora
szerint a magból indulunk ki, mely megfelelő feltételek érvényesülése esetén olyan hatást
eredményez, mely saját folytonosságában - a rügyben - van. A feltételek együttes érvényesülése
teszi lehetővé a magnak, hogy rügy fejlődjön belőle - a vizet, a napfényt, a talajt, a trágyát pedig a
maggal együttműködő feltételeknek vagy okoknak tekintjük. A dolgok az okok és a feltételek
függvényében jönnek létre, nem az emberek beavatkozásának hatására, vagy Buddha kivételes
tulajdonságainak köszönhetően. Egyszerűen azért, mert így mennek a dolgok.
A buddhizmus követői szerint az anyagtalan dolgokat is ugyanazok az erők működtetik,
mint az anyagiakat. Ugyanakkor buddhista nézőpontból a fizikai világ észlelése nem nyújthat
elegendő alapot a világ megismeréséhez. Az anyagtalan dolgok egyik példája az idő fogalma. Az
idő az anyagi világ kísérője, de létezését nem lehet az anyagi világ szempontjai szerint
meghatározni. Vagy ott van a tudatunk, mellyel a dolgokat érzékeljük, és megtapasztaljuk, mi a
fájdalom vagy az öröm. A tudat sem anyagi.
Bár tudati állapotunk nem anyagi, mégis az okok és a feltételek egybevágásának eredménye,
mint ahogy az anyagi világ dolgai. Fontos megismerkedni az okozati viszonyok mechanizmusával.
Adott - aktuális - tudati állapotunk anyagi oka az előző tudati állapot. Ily módon tudatunk minden
pillanata anyagi okként szolgál következő tudati állapotunkhoz. A megtapasztalt ösztönző tényezők,
például vizuális élmények, emlékek, együttműködő feltételek, melyek megadják tudati állapotunk
karakterét. Mint az anyagok esetében, a feltételek ellenőrzése útján hatunk a termékre, jelen esetben
tudatunkra. A meditálás hasznos módszer az ellenőrzés végrehajtására. A megfelelő feltételeket kell
tudatunkhoz társítani, hogy elérjük a kívánatos hatást: a sokkal hatékonyabb tudatot.
Alapvetően ez kétféleképpen működik. Az egyik akkor következik be, amikor egy ösztönzés
vagy együttműködő feltétel hasonló tudatállapotot eredményez. Ha például kételkedünk valakiben
és úgy találjuk, ha pusztán eszünkbe jut az illető, rossz érzéseink támadnak. Más tudati állapotok
helyezkednek szembe egymással, ha fejlesztjük önbizalmunkat, ezáltal ellenállunk a depressziónak
vagy az önbizalomhiánynak. Ha felismerjük a különböző mentális tulajdonságok fejlesztésének
hatásait, megértjük, miként változtathatjuk meg tudati állapotunkat. Érdemes megjegyezni, hogy a
tudat egész egyszerűen így működik, és ezt a mechanizmust hasznosíthatjuk spirituális fejlődésünk
előmozdítására.
Amint azt az előző fejezetben láttuk, az analitikus meditálás folyamatában gondosan
alkalmazzuk az adott gondolatokat annak érdekében, hogy pozitív tudati állapotot hozzunk létre és
véglegesen megsemmisítsük a negatívat. Így hasznosítható konstruktívan az ok és okozati
összefüggés mechanizmusa.

- 17 -
Mélyen hiszek abban, hogy az igazi spirituális változás nem azért következik be, mert
imádkozunk, és azt kívánjuk, tűnjenek el tudatunkból a negatív tartalmak és csak a pozitívak
virágozzanak benne. Meghatározott, erőfeszítések szükségesek hozzá, és ezek az erőfeszítések azon
alapulnak, mennyire értjük meg a tudat és a különféle érzelmi és pszichikai állapotok
kölcsönhatásait, melyek valós spirituális előrehaladáshoz vezetnek minket. Ha azt kívánjuk,
mérséklődjön bennünk a negatív érzelmek hatása, meg kell keresni az okokat, és el kell bánni velük.
Gyökerestől kell ki irtani őket. Ugyanakkor össze kell szednünk mentális erőnket, hogy
szembeszállhassunk velük - ezt nevezhetnénk ellenméregnek. Így juthat el fokozatosan a meditáló a
kívánatos mentális állapotokba.
Hogyan fogjunk hozzá? Először is azonosítjuk az adott erénnyel szemben álló tényezőket.
Az alázattal szemben álló tényező lehet a büszkeség vagy az önteltség. A nemeslelkűséggel
szemben álló tényező a fösvénység. Miután azonosítottuk ezeket a tényezőket, meg kell kísérelnünk
gyengíteni, „aláaknázni” őket. Miközben a szemben álló tényezőkre összpontosítunk, szítanunk kell
a befogadni kivánt erényes tulajdonságok lángjait. Ha úgy érezzük, fösvények vagyunk, akkor
adakozzunk. Ha úgy érezzük, türelmetlenek vagyunk, minden erőnkkel igyekezzünk megőrizni
higgadtságunkat.
Ha felismerjük, miként hatnak adott gondolataink pszichikai állapotunkra, felkészülhetünk a
fogadásukra. Akkor már tudni fogjuk, az egyes tudati állapotok esetén más és más módon
megfelelően - kell reagálnunk és eljárnunk. Ha úgy érezzük, tudatunk a harag irányába sodródik,
amikor olyasvalakire gondolunk, akit nem szeretünk, vissza kell fognunk magunkat, és tudatunkat
más tárgyra kell átkapcsolnunk. Nehéz a haragtól visszatartani magunkat, ha ingerelnek, hacsak
nem tanultuk meg összegyűjteni, milyen kellemetlen következményekkel járnak az ilyen
gondolatok. Alapvető, hogy a tanulást nyugodt állapotban végezzük, ne akkor, amikor éppen
haragosak vagyunk, mert olyankor megbomlik tudatunk nyugalmi állapota, képtelenek vagyunk a
munkánkra összpontosítani, és haragunkkal másoknak is kellemetlenséget okozunk. Hosszú és
kemény gyakorlás szükséges ahhoz, hogy végül képesek legyünk elfojtani haragunkat.
Egy híres tibeti remete gyakorlatát kizárólag tudata megfigyelésére korlátozta. Valahányszor
erkölcstelen gondolatai támadtak, egy fekete vonást húzott a falra. Úgy alakult, hogy minden fala
teljesen fekete lett, de ahogy egyre jobban odafigyelt a gondolataira és egyre erényesebbé vált, fehér
vonások kezdték felváltani a feketéket. Nekünk is hasonló odafigyelést kell tanúsítanunk
mindennapjaink során.

4. FEDEZET
A karma

NEKÜNK, BUDDHISTA szerzeteseknek az a végső célunk, hogy elérjük a teljes


megvilágosodást és a mindentudást: a Buddha-állapotot. Utunkhoz testünkre és józan eszünkre van
szükségünk.
Többségünk viszonylag egészséges emberi lényként látja meg a napvilágot. A buddhista
szövegek általában rendkívülinek és értékesnek írják le az emberi életet. Ez a számtalan, életünkben
felhalmozódó, roppant mennyiségű erénynek tudható be. Minden ember sok erőfeszítést áldoz e
fizikai állapot elérésére. Miért olyan értékes az élet? Mert az élet biztosítja a nagy lehetőséget a
spirituális fejlődésre: saját boldogságunk keresésére és másokéra is. Az állatoknak egyszerűen nincs
meg az a képességük, hogy megfontoltan gyakorolhassák erényeiket, ahogy az emberek teszik. Ők a
tudatlanság áldozatai. Éppen ezért nagyra kell értékelnünk emberi mivoltunkat, és mindent meg kell
tennünk annak érdekében, hogy következő életünkben újra emberként születhessünk meg. Annak
ellenére, hogy továbbra is törekedni fogunk a teljes megvilágosodás elérésére, tudomásul kell
vennünk, a Buddha-állapothoz vezető út nagyon hosszú, és nekünk nagyon rövid idő áll
rendelkezésünkre az előkészületekhez.
Amint láttuk, ahhoz, hogy emberi lényként születhessünk újjá, és teljes gőzzel folytathassuk
spirituális gyakorlatunkat, elsősorban az erkölcsös utat kell járnunk. Ez a buddhista tanoknak
megfelelően maga után vonja a tíz erkölcstelen cselekedet elkerülését. Az e cselekedet által okozott
szenvedésnek sok szintje van. Ahhoz, hogy elegendő okot szolgáltassunk magunknak e cselekedet

- 18 -
elkerüléséhez, meg kell értenünk, miként működik a karmaként ismert ok-okozati összefüggés
törvénye.
A karma cselekvést jelent, és magában foglalja annak utóhatásait is. Amikor a gyilkolás
karmájáról beszélünk, a tett elkövetése közben elvesszük egy másik lény életét.
Szélesebb értelemben szintén a gyilkolás karmájának része a szenvedés, melyet az
áldozatnak, szeretteinek vagy azoknak okozunk, akik valamilyen módon függnek tőle. E cselekedet
karmája magában foglalja a gyilkosra gyakorolt hatásokat is. Azok pedig nem korlátozódnak jelen
életére. Valójában az erkölcstelen cselekedet hatása az idővel együtt nő, így a kegyetlen,
lelkiismeretlen gyilkos, aki egy előző életben kezdődött emberi életet vesz el, hasonlóan nincs
tekintettel mások életére, mint a gondolkodásra képtelen állatok vagy férgek.
Nem valószínű, hogy egy gyilkos azonnal emberként születik újjá. A gyilkosság
körülményei meghatározzák a következmények szigorúságát. Egy brutális gyilkos, akinek örömet
okoz a bűn elkövetése, vélhetően a legnagyobb szenvedéseknek kiszolgáltatva, a pokolban születik
újjá. Kevésbé súlyos esetben - mondjuk önvédelemből elkövetett gyilkosság esetén - az enyhébb
szenvedések poklában születik újjá. Kevésbé erkölcstelen cselekedetek miatt valaki állatként
születhet újjá, amely képtelen a mentális és spirituális fejlődésre.
Ha valaki végül emberi lényként születik újjá, erkölcstelen cselekedeteinek következményei
különféle módokon határozzák meg élete körülményeit. Előző életben elkövetett gyilkosság rövid
életet és sok betegeskedést jelent. Hajlamos lesz újabb gyilkosságok elkövetésére, és az további
szenvedésekhez vezet majd elkövetkező életeiben. Szexuális eltévelyedés miatt - mint például a
házasságtörés - az adott személyt elkövetkező életeiben mindenkori környezetében
megbízhatatlannak tartják majd, és hűtlenséget, árulást kell elszenvednie. Ez csak néhány utóhatása
erkölcstelen cselekedeteinknek.
A beszéd négy erkölcstelen tette közül a hazugság olyan élethez vezet, melyben a hazug
rossz hírét fogják költeni. A hazudozás hajlamossá tesz minket arra, hogy elkövetkező életeinkben
is hazudozzunk, és ha már véget vetettünk neki, többé akkor sem fognak hinni nekünk, amikor
igazat mondunk. A megosztottságot előidéző beszéd jövőbeni vonzata lehet a magányosság és a
hajlamosság a bajkeverésre. A durva beszéd mások megsértéséhez és ellenségeskedéshez vezet. A
haszontalan pletykálkodás azt eredményezi, hogy soha nem tudjuk befogni a szánkat, és senki sem
hajlandó többé meghallgatni minket.
Végül milyen karmikus következménye van a tudat három erkölcstelen tettének? Ezek a
legismertebb erkölcstelen tendenciák. A mohóság folytonos elégedetlenséghez vezet. A rosszindulat
félelmet kelt, és hajlamossá tesz minket arra, hogy másoknak kárt okozzunk. A helytelen nézetek
ellentmondanak az igazságnak, hatása következtében nehezen értjük meg és fogadjuk el az
igazságot, ráadásul még inkább fogunk ragaszkodni helytelen nézeteinkhez.
Ez csak néhány példa az erkölcstelenség fajtáira. Aktuális életünk karmánkból, múltbeli
tetteinkből ered. Jövőbeni helyzetünket, körülményeinket, melybe beleszületünk majd,
lehetőségeinket, melyek megkönnyíthetik vagy megnehezíthetik életünket, jelen életünk karmája,
jelen cselekedeteink határozzák meg. Bár aktuális helyzetünket múltbeli magatartásunk határozza
meg, mégis felelősek vagyunk mostani tetteinkért. Megvan a képességünk és a felelősségünk ahhoz,
hogy cselekedeteinket erkölcsös útra irányítsuk.
Amikor mérlegelünk egy adott tettet, hogy eldöntsük, morális vagy spirituális-e, elsődleges
kritériumunk motivációnk milyensége legyen. Ha valaki elhatározza, nem lop többé, és egyetlen
motivációja a felélem, hogy elkapják és megbüntetik, aligha lehet mondani, hogy döntését morális
szempontok befolyásolták, hiszen nem morális megfontolás szabta meg választását.
Egy másik példa: valaki elhatározza, nem lop, mert fél a közvéleménytől. „Mit gondolnak
majd a barátok és a szomszédok? Mindnyájan meg fognak vetni. Ki fognak taszítani maguk közül.”
A döntés eredménye, lehet, hogy pozitív, de ez esetben is kétséges, morális megfontolás előzte-e
meg.
Ugyanez a döntés más gondolattal kísérve: „Ha lopok, Isten törvényei ellen cselekszem”.
Valaki más ezt gondolhatja: „A lopás erkölcstelen cselekedet; károkat okoz másoknak”. Ha ilyen
megfontolás motivál valakit, a döntés morális vagy etikus; és spirituális is.
A karma működésének minden aspektusa csak a mindentudó elme számára ismert. Messze
túlmutat hétköznapi észleléseinken, ezért nem tudjuk felfogni mechanizmusának finomságait.
- 19 -
Nekünk, akik Sákjamuni Buddha karmáról tett kijelentései szerint élünk, hinnünk kell a
tanításaiban. Ha ő azt mondja, a gyilkolás rövid élethez vezet, a lopás pedig nyomorúsághoz, akkor
azon már nincs mit bizonygatni vagy javítani. Mindamellett, nem szükséges vakon hinnünk az ilyen
dolgokban. Először is meg kell erősítenünk hitünk tárgyának érvényességét: Buddhát és tanát, a
Dharmát. Tanításait jól megalapozott kutatásnak kell alávetnünk. Ha a Dharma azon témáit
tanulmányozzuk, melyeket logikus következtetések támasztanak alá - Buddha tanításai
múlandóságról és az ürességről, melyekről a 13. fejezetben olvashatnak -, és helyesnek ítéljük meg
őket, akkor a kevésbé egyértelmű tanításokban is - mint a karma működése - jobban hiszünk. Ha
tanácsot szeretnénk kérni, olyasvalakihez fordulunk, akiben bízunk, és tudjuk, hogy helyes
útmutatást fog nyújtani számunkra. Minél egyértelműbb számunkra bölcs barátunk jó
ítélőképessége, annál komolyabban vesszük a tanácsát. Kifejlesztjük magunkban azt, amit én „bölcs
bizalomnak” szoktam nevezni. Buddhához is így fordulhatunk.
Hiszem, némi tapasztalat és egy kis gyakorlat szükséges az igazi, mély bizalom eléréséhez.
A tapasztalásnak két típusa létezik. Az egyik, amely során ráébredünk, a szentek mások számára
látszólag elérhetetlen tulajdonságokkal rendelkeznek. A másik sokkal inkább evilági: olyan
tapasztalatokról van szó, melyek napi gyakorlással megszerezhetőek. Valamennyire képessé
tehetjük magunkat arra, hogy felismerjük a mulandóságot, az élet átmeneti jellegét. Felismerhetjük
a negatív érzelmek romboló természetét is. Sokkal együttérzőbbek és türelmesebbek leszünk, ha be
kell állnunk egy hosszú sorba.
Az ilyen kézzelfogható élmények örömet és elégedettséget okoznak nekünk, és a tapasztalás
folyamatában bizalmunk is nőni fog. Jobban bízunk majd tanítónkban, aki tapasztalásunkat
irányítja, és a tanokban, amelyeket tanít nekünk. Az ilyen élményeken keresztül pedig ösztönösen
megérezzük majd, hogy gyakorlataink még különlegesebb eredményeket tartogatnak számunkra,
mint például azokat, amiket szentek tettek halhatatlanná a múltban.
Az ilyen ésszerű hit, mely a spirituális gyakorlat megízleléséből ered, megerősíti hitünket, és
általa jobban fogunk bízni Buddha karmával kapcsolatos kijelentéseiben is. Ez pedig egyúttal
visszatart minket az erkölcstelen cselekedetektől, melyek nyomorúságba taszítanának minket.
Meditálásunk során, ha már szereztünk egy kis éleslátást, azt is érdemes megnézni, honnan
származik éleslátásunk. Ezt a visszatükrözést meditálásunk részének is tekinthetjük. Ez meg fogja
erősíteni bennünk a Menedék Három Ékkövébe - Buddhába, a Dharmába és a Sanghába - vetett
hitünk alapjait, és hozzásegít minket a fejlődéshez, és erőt ad gyakorlatunk folytatásához.

5. FEDEZET
A szenvedés

MÁR BESZÉLTÜNK a gyötrő érzésekről és spirituális gyakorlatunkra gyakorolt káros


hatásukról. Bár el kell ismernem, természetes, ha olyan érzelmeket is átélünk, mint a harag vagy
sóvárgás. Persze ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kell tennünk ellenük. Tudom, a nyugati
pszichológia támogatja az érzelmek kifejezését, még a haragét is. Bizonyosan sokan átéltek a
múltban valamilyen traumatikus élményt, és ha ezeket az érzelmeket elfojtották volna, maradandó
pszichés károsodás érte volna őket. Ilyen esetekben Tibetben azt mondjuk: „Amikor eltömődik a
kagyló nyílása, fújjunk bele egy jó nagyot, hogy kitisztuljon”.
Spirituális tanítóként tudom, mennyire fontos ellenállnunk az olyan erős érzelmeknek, mint
a harag, túlzott ragaszkodás, féltékenység. Meg kell tanulnunk megfékezni őket. Ahelyett, hogy az
ilyen erős érzelmeket hagynánk elhatalmasodni magunkon, gyakorolnunk kell, csökkenthetjük
befolyásukat. Ha megkérdezzük magunkat, akkor vagyunk-e boldogok, amikor haragosak vagy
higgadtak vagyunk, a válasz egyértelmű. Amint már korábban tárgyaltuk, a negatív érzelmekből
eredő mentális nyugtalanság azonnal felborítja belső egyensúlyunkat, és zaklatottá, boldogtalanná
tesz minket. Boldogságunk keresése során elsődleges célunk legyen, hogy legyőzzük ezeket az
érzelmeket. Ezt csak megfontolt és kitartó gyakorlással lehet elérni - mi, buddhisták azt
mondhatnánk: több egymást követő életet is igénybe vehet.
Amint már láttuk, a mentális szenvedések nem tűnnek el csak úgy maguktól. Csak akkor
érnek véget, ha tudatos erőfeszítések bevetésével aláaknázzuk őket, csökkentjük befolyásuk erejét,

- 20 -
végül teljesen kitöröljük őket magunkból.
Ha sikert akarunk elérni, tudnunk kell, miként szállhatunk harcba negatív érzelmeinkkel.
Gyakorlásunkat azzal kezdjük, hogy tapasztalt tanítók vezetésével elmélyedünk Buddha
Dharmájában. Először sanyarú helyzetünknél jobb képet festünk magunkban életünkről, majd
megismerkedünk a megváltoztatásához szükséges, lehetséges módszerekkel. A tanulás e módszerét
„a hallgatásból merített megértésnek” nevezzük, és spirituális fejlődésünk elengedhetetlen alapjának
tekintjük. Azután a megismert tételeket fel kell dolgoznunk olyan szinten, hogy azok
meggyőződésünkké váljanak. A következő lépés „az elmélkedésből merített megértés”. Amikor már
biztos tudással rendelkezünk az adott tárggyal kapcsolatban, eltöprengünk rajta, hogy tudatunk
teljesen magába szívhassa. Így jutunk el az empirikus tudáshoz, melyet „meditálásból merített
megértésnek” hívunk.
A megértés e három szintje elengedhetetlen életünk megváltoztatásához. A tanulmányok
során szerzett tudáson és megértésen keresztül elmélyül hitünk, mely sokkal hatékonyabb
meditálást eredményez. Ha nem elégséges a tanulásból és az elmélkedésből merített megértésünk,
akármennyit is meditálunk, nehézségeink támadnak a meditálás tárgyának teljes mértékű
befogadásával, legyen az szenvedéseink szinte kibogozhatatlan szövedéke vagy ürességérzetünk
nehezen megfogható jellege. Ez olyasmi, mint amikor kénytelenek vagyunk találkozni valakivel.
akit egyáltalán nem akarunk látni. Ezért fontos szép sorjában kiegészíteni egymással e három
szintet.
Környezetünk is nagy hatást gyakorol ránk. Nyugodt körülményekre van szükségünk
gyakorlataink végzéséhez. A legfontosabb az egyedüllét. Ezalatt a figyelemelterelő tényezőktől
mentes, szabad tudatot értem, nem feltétlenül mások teljes kizárását.

Legártalmasabb ellenségünk

Folyamatos törekvéssel gyakoroljuk a Dharmát, hogy megszabadulhassunk


szenvedéseinktől. Erőkifejtésünk nem csupán morális cselekvés, mely során elkerüljük a negatív
utakat és pozitívakkal helyettesítjük. A Dharma gyakorlása folyamatában igyekszünk győztesen
kikerülni abból a helyzetből, melybe belekerültünk; mi, saját mentális gyötrelmeink áldozatai. E
gyötrelmek - mint például a túlzott ragaszkodás, gyűlölet, önteltség, mohóság - jelentik békénk és
derűnk ellenségeit. Ezek mind mentális állapotok, melyek boldogtalanságot és szenvedést okozó
magatartásra késztetnek minket. Miközben belső békénk és boldogságunk elérésén fáradozunk, jó,
ha úgy gondolunk rájuk, mint démonokra, mert mint a démonok, állandóan üldöznek minket, és
gyötrelmeken kívül mást nem adnak nekünk. Azt az állapotot, mely túl van minden negatív
érzelmen, gondolaton, és túl van minden szerencsétlenségen, nirvánának nevezzük.
Kezdetben közvetlenül nem lehet kiirtani magunkból ezeket az erőteljes, negatív érzelmeket.
Fokozatosan és fegyelmezetten kell megközelítünk őket; azon kell igyekeznünk, hogy ezek a
negatív érzelmek és gondolatok ne hatalmasodjanak el rajtunk. Ezt úgy tehetjük meg, ha morálisan
irányított életmódot folytatunk. A buddhisták számára ez az erkölcstelen cselekedet elkerülését
jelenti. Ezek a cselekedetek, melyekbe fizikailag: gyilkolás, lopás, verbálisan: hazudozás,
pletykálkodás és mentálisan: fösvénység, mohóság bocsátkozunk, mély, mentális gyötrődések -
harag, gyűlölet, túlzott ragaszkodás - kifejeződései.
Ha ezt a vonalat követjük, rájövünk, a szélsőséges érzelmek, mint például a túlzott
ragaszkodás - és különösen a harag, a gyűlölet - rendkívül ártalmasak akkor is, ha bennünk, és nem
kevésbé rombolóak, ha másokban keletkeznek. Szinte azt is kimondhatnánk, ezek az érzelmek a
világ legpusztítóbb erői. Ha továbbmegyünk, azt is kijelenthetjük, hogy a legtöbb, alapvetően saját
magunk gerjesztett problémát és szenvedést végül is ezek a negatív érzelmek okozzák. Levonhatjuk
a következtetést: valójában minden szenvedést olyan negatív érzelmek okoznak, mint a túlzott
ragaszkodás, mohóság, féltékenység, önteltség, harag és gyűlölet.
Bár kezdetben nem irthatjuk ki gyökerestől magunkból ezeket a negatív érzelmeket, meg
kell próbálnunk nem a befolyásuknak megfelelően cselekedni. Onnantól kezdve meditálással kell
szembefordulnunk velük, közben el kell mélyítenünk könyörületességünket. Utazásunk végső
szintjén mindet együtt kell kiirtanunk magunkból. Ez szükségessé teszi az üresség megértését.

- 21 -
6. FEDEZET
A hatalmas és a mélységes: Az út két aspektusa

A BUDDHIZMUSBAN tett spirituális utazásunknak két aspektusa van, melyek a végzendő


gyakorlatok két formáját tükrözik. Bár Buddha mindkettőt tanította, az elmúlt évszázadok alatt két
különálló ágon szálltak a mesterekről tanítványaikra. Mégis, mint a madár két szárnya, egyszerre
szükségesek a megvilágosodáshoz vezető úton, legyen az a szenvedésektől mentes állapot vagy a
végső megvilágosodást jelentő Buddha-állapot, melyet azért keresünk, hogy minden érző lény
javára szolgáljunk.
Idáig főképpen „a hatalmas” leírására összpontosítottam. Ezt a gyakorlatot gyakran
módszernek tekintik, mellyel megnyithatjuk szívünket a könyörületesség és a szeretet, valamint a
szerető szívből eredő tulajdonságok - mint a nemeslelkűség, türelem - előtt. Tréningünk ezeknek az
erényeknek a fejlesztésére és az erkölcstelen tendenciák megfékezésére irányul.
Mit jelent a szív megnyitása? Először is, ugye mindnyájan értjük, hogy a szív itt metaforikus
jelentésű. A legtöbb kultúrában a szívet a könyörületesség, szeretet, együttérzés, tisztesség és
intuíciók forrásának tekintik, nem csupán egy izmos szervnek, mely a vérkeringésért felel. A
buddhista világnézet szerint az út mindkét aspektusa a tudatban foglal helyet. A helyzet iróniája,
hogy a buddhista nézetek szerint a tudat a mellkas közepében helyezkedik el. A nyitott szív így
széles látókörűséget, őszinteséget, elfogulatlanságot jelent. Ezért, ha megváltozik szívünk,
megváltozik tudatunk tartalma is. A mi szívről alkotott fogalmunk időlegesen hasznos eszközt
szolgáltat az út két aspektusa - „a hatalmas” és „a mélységes” - különbségének a megértéséhez.
Gyakorlatunk egy másik aspektusa a bölcsesség, melyet „a mélységessel” együtt tartunk
számon. A fej birodalmában járunk, ahol a megértés, az elemzés és a kritikus felfogás jelentik az
uralkodó fogalmakat. Az út bölcsesség-aspektusában az átmenetiséggel, a léttel járó szenvedéssel és
önzetlenségünk aktuális állapotával kapcsolatos megértésünket mélyítjük el. Több élet szükséges
ahhoz, hogy az előbb felsoroltak mindegyikét kellőképpen megérthessük. A dolgok időleges
jellegének felismerése által juthatunk el a folytonosság bármely értelmezéséhez. Ha nem értjük meg
teljesen, hogy a léttel együtt jár a szenvedés, akkor egyre jobban fogunk ragaszkodni életünkhöz.
Ha elmélyítjük az élet nyomorúságos természetével kapcsolatos ismereteinket, felül tudunk
kerekedni e kötődésen.
Végül is minden nehézségünk egy alapvető illúzióból származik. Hiszünk saját belső
létünkben és minden jelenségében. Elgondolunk valamit a dolgok belső természetéről, aztán foggal-
körömmel ragaszkodunk ehhez a lényeghez, mellyel a jelenségek valójában nem rendelkeznek.
Vegyünk példának egy egyszerű széket. Anélkül, hogy teljes mértékben tudatosítanánk, hiszünk
abban, hogy van valami olyasmi, ami a szék lényege, a szék milyensége - „székállapot”, „székség”
-, és az a szék részeiben - lábaiban, támlájában, ülésében - fejeződik ki. Ugyanígy, azt hisszük, van
egy jellemző, folytonos „én”, mely testünket és tudatunkat átjárva épít fel minket. Ezt a
meghatározó jelleget pusztán magunk tételezzük fel, valójában nem létezik.
Ezt az alapvetően hibás feltevést a bölcsesség útján folytatott meditálási gyakorlatok
segítségével kell kitörölni magunkból. Miért? Mert éppen ez minden nyomorúságunk gyökere. Ez
áll minden kellemetlen érzésünk hátterében.
A meghatározó jelleghez kapcsolódó illúziónktól csak közvetlen ellenszer alkalmazásával
szabadulhatunk meg, és az ilyen jelleg nemlétezésének felismerésében rejlik. Ugyanezt a mély
bölcsességet gyakoroljuk, amikor alázatot tanúsítunk önteltségünk letörésére. Először is jól meg
kell ismernünk önmagunk és más jelenségek észlelésének helytelen módját; csak azután tudjuk
kijavítani. Kezdetben intellektuális úton közelítjük meg ezt az észlelést, mint olyan megértés
esetében, melyhez önálló tanulás vagy tanítás útján jutunk. Az észlelés elmélyítéséhez rendkívül
kitartó meditálásra van szükség, erről a 11., 12. és 13. fejezetben írok majd. Csak ezek után
változhat meg igazán önmagunkra és másokra irányuló észlelésünk. Miután közvetlenül érzékeltük
belső természetünk nemlétezését, alapjaiban semmisíthetjük meg a szenvedéseinket okozó illúziót.
Bölcsességünk fejlesztése folyamat, mely során tudatunk összhangba kerül a dolgok
valóságos voltával. E folyamaton keresztül fokozatosan eltávolítjuk magunkból a valóság helytelen
észlelését, mely időtlen idők óta fogva tartott. Nincs könnyű dolgunk. Csupán a dolgok belső

- 22 -
jellegének, természetének megértése rengeteg tanulást és elmélkedést igényel. Éleslátásunk
elmélyítéséhez többéves tanulásra és meditálásra lesz szükségünk. Először meg kell ismerkednünk
az alapfogalmakkal, melyeket később fogok tárgyalni ebben a könyvben. Most azonban térjünk rá
arra, mi valójában a könyörületesség.

7. FEDEZET
A könyörületesség

MI A KÖNYÖRÜLETESSÉG? A könyörületesség arra irányuló kívánságunk, hogy mások


ne szenvedjenek. A könyörületesség eszközein keresztül törekszünk elérni a megvilágosodást. A
könyörületesség ösztönöz arra, hogy a Buddha-állapothoz vezető erényeket gyakoroljuk. Ezért
elsősorban könyörületességünket kell fejlesztenünk.

Együttérzés

A könyörületes szív felé tett első lépésben mások iránti együttérzésünket kell fejlesztenünk.
Fel kell tudnunk mérni gyötrelmeik súlyosságát. Minél közelebb állunk egy személyhez, annál
kevésbé vagyunk képesek elviselni a szenvedését. Itt nem a testi vagy érzelmi közelségről beszélek
azonban. Közelség alatt az adott személy iránti felelősségérzetet és aggódást értem. Az ilyen
közelség kialakításában a mások jólétéhez fűződő vágyunknak kell tükröződnie. Meg kell látnunk,
miként hat ez mások belső békéjére és boldogságára. Fel kell ismernünk, hogy mások tisztelnek,
kedvelnek minket az irántuk tanúsított együttérző magatartásunk miatt. El kell töprengenünk azon,
hogy az önzés helytelen, kevésbé erényes cselekedetek elkövetésére és a szerencsétlenek
kihasználására késztet minket.
Az is fontos, hogy kifejeződjön bennünk mások kedvessége. Ez a felismerés is az
együttérzés gyakorlásának eredménye. Rá kell ébrednünk, jólétünk valójában mások
együttműködésétől és hozzájárulásától függ. Jólétünk minden tényezőjében benne van mások
kemény munkája. Nézzünk csak körül, és ismerjük el, az épületek, amelyekben dolgozunk vagy
élünk; az utak, amelyeken járunk; a ruhák, amelyeket viselünk; az étel, amelyet elfogyasztunk,
mind mások hozzájárulásával jöhetett létre. Egyiket sem élvezhetnénk, egyiket sem használhatnánk,
ha ismeretlen emberek tömegei nem fektették volna bele munkájukat. Ha eltöprengünk mindezen,
nőni fog mások iránti elismerésünk, együttérzésünk, és egyre közelebb fogunk kerülni hozzájuk.
El kell gondolkodnunk azon is, hogy függünk azoktól, akik iránt részvéttel viseltetünk. Ez a
felismerés még közelebb visz hozzájuk. Az önzetlenség lencséin keresztül, kitartóan kell
megfigyelnünk embertársainkat. Azon kell fáradoznunk, hogy felismerjük, mások milyen óriási
hatást gyakorolnak jólétünkre. Azon kell fáradoznunk, hogy elvessük énközpontú világnézetünket,
és olyan nézetekkel helyettesítsük, melyek minden élőlényt számításba vesznek.
Arra azonban nem szabad számítanunk, hogy világnézetünk egy csapásra meg fog változni.

Mások szenvedésének felismerése

Az együttérzés fejlesztése és a közelség kialakítása után következő lépés


könyörületességünk gyakorlásában a szenvedés természetének tanulmányozása. A minden érző lény
iránti könyörületességünk szenvedéseik felismeréséből ered. Van egy jellegzetessége szenvedéssel
kapcsolatos elmélkedéseinknek: sokkal erőteljesebbnek és hatásosabbnak mutatkoznak, ha először
saját gyötrődésünkre összpontosítunk, és csak azután terjesztjük ki másokéra. Mások iránti
könyörületességünk annak arányában nő, ahogy felismerjük mások szenvedését.
Természettől fogva mindannyian együttérzünk azzal, aki fájdalmas betegségben szenved
vagy elvesztett valakit szerettei közül. A buddhizmusban ezt a szenvedés elszenvedésének
nevezzük.
Sokkal nehezebb együtt érezni azzal, aki - a buddhizmus meghatározása szerint - a változás
szenvedését éli meg. Ide örömteli élmények - például a hírnévvel, jóléttel járók - tartoznak. Ez a
szenvedés második típusa. Ha azt látjuk, az emberek élvezik a világra szóló sikert, nem érzünk
- 23 -
együtt velük - például azért, mert tudjuk, hogy hamarosan vége szakad, és csalódottan fogják átélni
veszteségüket -, hanem inkább csodáljuk őket, és néha irigykedünk is rájuk. Ha igazán megértjük a
szenvedés természetét, akkor tudnunk kell, a hírnévvel és jóléttel járó élmények időlegesek, és ha
vége szakad az örömnek, az illető szenvedni fog miatta.
A szenvedésnek van egy harmadik, sokkal mélyebb szintje is. Ezt a fajta szenvedést
állandóan tapasztaljuk, mert a lét körforgásának mellékterméke. A lét ciklikus természetéből
adódóan folytonosan negatív érzelmek és gondolatok hatása alatt állunk. Minthogy hatalmukban
tartanak minket, puszta létünk is a szenvedés egyik formája. A szenvedés, e szintje átjárja életünket,
és negatív érzelmek, erkölcstelen cselekedetek ördögi körébe taszít bennünket. Jóllehet, a szenvedés
e formáját nehéz felismerni. Ez nem olyan egyértelműen nyomorúságos állapot, mint a szenvedés
elszenvedése. Nem is olyan, mint a szerencsét, jólétet követő szenvedés. Mindenesetre ez a mindent
átható szenvedés a legmélyebb. Életünk minden aspektusára kihat.
Ha már személyes tapasztalataink alapján megértettük a szenvedés e három szintjét, akkor
könnyebb lesz mások gyötrődésére összpontosítanunk. Attól kezdve fejleszthetjük magunkban
kívánságunkat, hogy mindnyájan szabaduljanak meg szenvedéseiktől.
Ha már képesek vagyunk egyesíteni mások iránti együttérzésünket szenvedéseik mély
megértésével, akkor válunk alkalmassá arra, hogy könyörületességünket is gyakorolhassuk. Ezen
pedig folyamatosan kell munkálkodnunk. E folyamatot a tűzgyújtáshoz hasonlíthatjuk, amikor két
botot dörzsölünk össze. Tudjuk, csak úgy érhetjük el a gyújtópontot, ha folyamatosan és intenzíven
dörzsöljük össze őket. Ha nem, soha nem kaphatnak lángra. Hasonlóképpen kell fejlesztenünk az
olyan mentális tulajdonságot is, mint a könyörületesség; szakadatlanul kell alkalmaznunk a
szükséges mentális technikákat a kívánt hatás elérése érdekében. Az ötletszerű és rendszertelen
próbálkozásoknak nem lesz igazán hasznuk.

A jóindulat

A könyörületesség esetében azt kívánjuk, hogy minden érző lény szabaduljon meg
szenvedéseitől, a jóindulatunkkal pedig azt, hogy mindenki élvezhesse az élet örömeit. Mint a
könyörületesség gyakorlásakor, fontos, hogy kezdetben jóindulatunkat is egy meghatározott
személyre irányítsuk, azután fokozatosan terjesszük ki minden érző lényre. Ismét semleges alanyt
választunk, olyasvalakit, aki nem kelt erős érzelmeket bennünk meditálásunk során. Azután
meditálásunkat kiterjesztjük személyes barátainkra, családtagjainkra és végül ellenségeinkre.
Elmélkedéseink alkalmával valóságos személyt kell választanunk, hogy könyörületességünk
és jóindulatunk is valóságos lehessen. Egyszerre csak egy személyt választunk meditálásunk
tárgyának, máskülönben elmélkedésünk általános jellegénél fogva nem lesz hatásos. Ha később
meditálásunk tárgyának olyan személyt választunk, akit nem szeretünk, azt próbáljuk sulykolni
magunkban: „Ó, persze, ő kivétel”.

8. FEJEZET
A könyörületességhez kapcsolódó meditálás

A könyörületesség és az üresség

A KÖNYÖRÜLETESSÉG, mellyel végső fokon rendelkeznünk kell, az üresség, a valóság


igazi természetének megértéséből ered. Ezen a ponton találkozik össze a hatalmas a mélységessel.
Amint azt a 6. fejezetben tárgyaltuk, a Hatalmas és a Mélységes végső állapota a belső lényeg
hiánya a valóság minden aspektusában, a belső identitás hiánya minden jelenségben. Ezt a belső
lényeget tudatunknak, testünknek tulajdonítjuk, és azután ezt az objektív státust énként fogjuk fel.
Azután erősen ható énünket a jelenségek egyfajta, belső lényegében ragadjuk meg, mint például az
„autóságot” a kocsiban, amelyik nagyon tetszik nekünk. E tárgyiasítás és az azt követő felfogásunk
eredményeként élhetjük át a haragot vagy a boldogtalanságot olyan esemény alkalmával, amikor
megtagadják tőlünk vágyaink tárgyát: autót, új számítógépet vagy bármit. Ez a tárgyiasítás
egyszerűen azt jelenti, olyan valóságot tulajdonítunk valaminek, amellyel igazából nem
- 24 -
rendelkezik.
Ha a könyörületességhez kapcsolódik annak megértése is, hogy szenvedéseink a valóság
természetének téves értelmezéséből erednek, akkor spirituális utunkon megtettük a következő
lépést. Amint felismerjük, hogy nyomorúságunk alapja ez a félreértés, a nem létező énről alkotott
hibás kép, akkor meg fogjuk érteni azt is, hogy a szenvedés megszűntethető. Ha sikerül eltávolítani
magunkból a téves értelmezést, akkor nem fog több bajt okozni nekünk a szenvedés.
Ha tudjuk, az emberek szenvedése elkerülhető, leküzdhető, akkor tehetetlenségük iránti
együttérzésünk, mellyel meg akarjuk őket szabadítani fájdalmaiktól, még erőteljesebb
könyörületességhez vezet minket. Máskülönben akármennyire is erős bennünk a könyörületesség,
lehetséges reménytelenséghez, sőt kétségbeeséshez hasonlító összetevője is.

A könyörületességhez és szeretethez kapcsolódó meditálás

Ha igazán szándékunkban áll könyörületességünk fejlesztése, sokkal több időt kell szánnunk
rá, mint amennyit egy formális meditálás biztosít számunkra. Olyan cél ez, melyért teljes szívvel
kell küzdenünk. Ha naponta egyszer - bármely időpontban - leülünk elmélkedni, akkor jó úton
haladunk. Mint már javasoltam, a kora reggeli órák a legalkalmasabbak a meditálásra, mert
tudatunk akkor a legtisztább. Különben pedig ennél a periódusnál többet kell szánnunk a
könyörületesség gyakorlására. Formális meditálásaink alkalmával munkálkodjunk például
együttérzésünkön és azon, hogyan kerülhetünk közelebb másokhoz. Töprengjünk el nyomorúságos
helyzetükön. Ha már kifejlesztettük magunkban a könyörületesség igazi érzését, tartsuk is meg a
rögzített meditálási technika segítségével. Továbbra is összpontosítsunk rá, és ne fűzzünk hozzá
egyéb gondolatokat, ne keressünk okokat. Ilyen módon tudunk elmélyedni benne. Amikor az érzés
gyengülni kezd, újra magyarázatokkal erősítsük meg könyörületességünket. Úgy váltogassuk e két
meditálási módszert, mint ahogy a fazekas dolgozik az agyaggal: formálja az anyagot, és amikor
szükségesnek látja, újra benedvesíti, hogy tovább dolgozhasson vele.
Általában az a legjobb, ha kezdetben kevés időt töltünk formális meditálással. Egy csapásra
nem válhatunk könyörületessé. Nem járunk sikerrel egy hónap vagy egy év alatt sem. Ha
csökkenteni tudjuk önzésre késztető ösztöneinket, ha kicsit jobban oda tudunk figyelni mások
bajaira, mielőtt meghalunk, akkor jó hasznát vettük ennek az életünknek. Ha azonban rövid idő alatt
akarjuk elérni a Buddha-állapotot, akkor hamar el fogunk fáradni. Ha csak meglátjuk reggeli,
formális meditálásunk helyszínét, növekedni fog bennünk az ellenállás.

Az átlagon felüli könyörületesség

Azt mondják, a Buddha-állapotot egy emberi élet alatt el lehet érni. Ez a lehetőség viszont
csak kivételes egyének számára adott, akik előzőleg több életüket annak szentelték, hogy
felkészüljenek erre a lehetőségre. Csak csodálhatjuk ezeket az embereket, és példájukból okulva
fejleszthetjük állhatatosságunkat ahelyett, hogy túlzásokba bocsátkoznánk. A legjobb, ha a
közönyösség és a fanatizmus közötti utat követjük.
Bármiről is legyen szó, gondoskodjunk arról, hogy megőrizzük meditálásunk ránk gyakorolt
hatását, és azzal irányítsuk mindennapi életünk cselekedeteit. Ha így teszünk, formális meditáláson
kívüli cselekedeteink is a könyörületesség gyakorlásának eszközévé válnak. Nem nehéz együtt
érezni egy kórházba bekerülő kisgyerekkel vagy valamelyik ismerősünkkel, aki elhunyt házastársát
gyászolja. Elmélkednünk kell azon is, miként közeledjünk nyitott szívvel azok felé, akiket normális
esetben irigyelnénk, akik feltűnően élvezik életmódjukat, gazdagságukat. Minél jobban elmélyítjük
a szenvedéssel kapcsolatos ismereteinket, melyeket meditálásainkból szerzünk, annál inkább
képesek leszünk arra is, hogy együtt érezzünk az ilyen emberekkel. Végül könyörületességünket ki
fogjuk tudni terjeszteni minden érző lényre, mert megértjük, helyzetük mindig az élet körforgásának
körülményeitől függ. Ily módon másokkal kapcsolatos interakcióink a könyörületesség
elmélyítésének katalizátorává válnak. Mindennapi életünkben, meditálásainkon kívül így
közeledünk mások felé nyitott szívvel.
Amikor végül ez az átlagon felüli könyörületesség és szeretet hajt minket, és szívünket

- 25 -
altruista gondolatok vezérlik, el kell köteleznünk magunkat amellett, hogy minden érző lényt
megszabadítsunk szenvedéseitől. Ezekkel a gyötrelmekkel ciklikus létünk: a születés, a halál és az
újjászületés sújt minket, és azok foglyai vagyunk valamennyien. Szenvedéseink nem korlátozódnak
jelen helyzetünkre. A buddhista nézeteknek megfelelően az emberi lények körülményei viszonylag
kedvezőek. Emellett sok nehézséggel kell szembenéznünk a jövőben, ha rosszul használjuk ki
aktuális lehetőségeinket. A könyörületesség lehetővé teszi számunkra az énközpontú gondolkodás
megfékezését. Sok örömöt élvezhetünk általa, és nem esünk túlzásokba csak egyéni boldogságunkat
és megváltásunkat keresve. Folyamatosan arra törekszünk, hogy fejlesszük, tökéletesítsük erkölcsi
tisztaságunkat, bölcsességünket. A könyörületességet gyakorolva létrehozhatjuk magunkban a
megvilágosodáshoz szükséges feltételeket. Ezért a könyörületességet spirituális gyakorlatunk
kezdetétől fogva fejlesztenünk kell magunkban.
Idáig azokkal a gyakorlatokkal foglalkoztunk, amelyek képessé tesznek minket káros
magatartási formáink megfékezésére. Megvitattuk, miként működik a tudatunk, és hogyan
befolyásolhatjuk - mintha tőlünk független tárgy volna - a kívánt eredmény elérése érdekében. Majd
rájövünk, szívünk megnyitásának folyamata sem más. Nincs titkos módszer a könyörületesség és a
szeretet birtokba vételére és alkalmazására. Ügyesen, türelmesen és állhatatosan kell gyúrnunk
tudatunkat addig, míg a mások jóléte iránti aggodalmunk helyet nem foglal benne.

9. FEDEZET
A lelki egyensúly gyakorlása

AHHOZ, HOGY IGAZÁN könyörületesek lehessünk minden érző lénnyel, meg kell
szüntetnünk velük szembeni részrehajló magatartásunkat. A mindennapok során emberi
kapcsolatainkat ingadozás és diszkrimináció jellemzi. Közel állunk szeretteinkhez, az idegenekkel
és az ismerősökkel távolságot tartunk. Ellenségeinket gyűlöljük vagy megvetjük. Az emberek
felosztása barátokra és ellenségekre egyszerűnek és őszintének tűnik. Ha valaki közel áll hozzánk és
kedvesnek tartjuk, akkor az a barátunk. Ha valaki nehézségeket vagy kárt okoz nekünk, akkor az az
ellenségünk. Szerelmünk iránti szeretetünk olyan érzelmeket gerjeszt, mint a ragaszkodás, a vágy,
és szenvedélyes együttlétre ösztönöz. Hasonlóképpen van ez abban az esetben is, ha valakit nem
szeretünk: olyan negatív érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint a harag vagy a gyűlölet.
Következésképpen mások iránti könyörületességünk korlátozott, részleges, előítéletekkel terhelt, és
az befolyásolja, mennyire közel állunk hozzájuk.
Az igazi könyörületességnek fenntartás nélkülinek kell lennie. Egyensúlyt kell teremtenünk
a diszkrimináció és a részrehajlás kizárása érdekében. Az egyensúly megteremtésének egyik módja,
ha eltöprengünk a barátság bizonytalanságán. Először is azon kell elgondolkoznunk, hogy nincs
biztosíték arra, közeli barátunk örökre az is marad. Hasonlóképpen kell eljárnunk olyan ember
esetében is, akit nem szeretünk: nem szükségszerű, hogy a végtelenségig gyűlölni fogjuk. Ezek az
elmélkedések eloszlatják elfogultságunkat, és aláássák kötődéseink megváltoztathatatlanságának
érzetét.
Azon is elgondolkozhatunk, milyen káros következményei lehetnek annak, ha egy
barátunkhoz túlzottan ragaszkodunk, vagy valakivel szemben ellenséges magatartást tanúsítunk.
Barátunk vagy szerelmünk iránti érzéseink néha elvakítanak minket. Csakis abszolút
kívánatosságukat és tévedhetetlenségüket tartjuk szem előtt. Azután, ha ellentmondást fedezünk fel
projekciónkban, elképedünk. Szélsőséges szeretetünk és vágyódásunk hirtelen átcsap
csalódottságba, erős ellenszenvbe és haragba. Még a szeretett személlyel folytatott viszonyból
származó belső elégedettségünk is csalódottsághoz, frusztráltsághoz és gyűlölethez vezethet. Bár az
erős érzelmek, mint amelyek a romantikus szerelemből vagy a leplezetlen gyűlöletből erednek, és
foglyul ejtenek minket, hamar elszállnak. Buddhista szemszögből sokkal jobb, ha kiszabadulunk az
ilyen érzelmek szorításából.
Milyen káros következményei lehetnek az engesztelhetetlen gyűlöletnek? A tibeti shedang
szó gyűlöletet jelent, és azt is kifejezi, hogy az érzés a szív legmélyéről tör a felszínre. Van valami
irracionális abban, ha igazságtalanságra vagy sértésre ellenségeskedéssel reagálunk. Gyűlöletünkkel
nem ártunk ellenségünknek sem fizikai, sem lelki értelemben. Inkább mi vagyunk azok, akik a

- 26 -
rajtunk elhatalmasodó keserűség utóhatásaitól szenvedünk. Az érzés belülről marcangol minket. Ha
sokáig haragosak maradunk, étvágytalanná válunk. Éjjelente nem tudunk aludni, egyre csak
hánykolódunk az ágyban. Ilyen mély hatást gyakorol ránk a gyűlölet, ellenségünk pedig tovább éli
az életét, fogalma sincs, milyen állapotba kerültünk miatta.
A gyűlölet és a harag kiiktatásával sokkal hatásosabban tudunk fellépni a kárunkra
elkövetett tettek ellen. Ha higgadtan közelítünk valamihez, sokkal tisztábban átlátjuk a helyzetet, és
könnyebben megtaláljuk a módot, ahogy reagálhatunk rá. Például, ha egy gyerek olyasvalamit
csinál, amivel kárt okozhat magának vagy másoknak - gyufával játszik -, meg is büntethetjük, de ha
elmagyarázzuk neki cselekedete esetleges következményeit, nagyobb az esélyünk arra, hogy célhoz
érjünk. A gyerek nem haragunkra fog reagálni, hanem sürgető kérésünkre és aggodalmunkra.
Íme ily módon fogunk rájönni, hogy igazi ellenségünk tulajdonképpen bennünk van -
önzésünk, túlzott ragaszkodásunk, valamint haragunk az, és károkat okoz nekünk. Észlelt
ellenségünk valójában nem igazán árthat nekünk. Ha valaki provokál minket, fegyelmezettségünk
tarthat vissza a megtorlástól. Bármit is tegyen az a személy, cselekedetei nem fognak zavarni
minket, ha eléggé fegyelmezettek vagyunk. Másrészt viszont az olyan erőteljes érzelmek, mint a
szélsőséges harag, gyűlölet, sóvárgás, felszínre törésük pillanatában zavart okoznak tudatunkban.
Azonnal megbontják lelki egyensúlyunkat, megnyitják a kaput a boldogtalanság és a szenvedés
előtt, tönkreteszik spirituális gyakorlatunkat.
Amint az egyensúly megteremtésén fáradozunk, elgondolkozhatunk azon is, hogy a barát és
az ellenség fogalom változó, és sok tényezőtől függ. Senki sem születik a barátunknak vagy az
ellenségünknek, és arra sincs garancia, hogy a rokonainkat barátainknak tekinthetjük. Úgy lesz
barát vagy ellenség valakiből, ahogyan közeledik felénk, és ahogy bánik velünk. Akikről úgy
gondoljuk, ragaszkodnak hozzánk, szeretnek minket, törődnek velünk, barátnak tekintjük. Azokat
pedig, akikről úgy gondoljuk, hogy rosszindulattal és ártó szándékkal közelednek felénk,
ellenségként tartjuk számon. Az alapján döntjük el, ki barátunk és ellenségünk, hogy szerintünk ki-
ki milyen gondolatokat és érzelmeket táplál magában rólunk. Így lényegében senki sem a barátunk
vagy ellenségünk.
Gyakran összekeverjük egy személy tettét magával az adott személlyel. Úgy döntünk, egy
bizonyos tette vagy kijelentése miatt az illető az ellenségünk. Pedig az emberek semlegesek. Nem is
barátaink, nem is ellenségeink; nem buddhisták, nem is keresztények; nem is kínaiak, nem is
tibetiek. A körülményektől függően barátunkká válhat az is, akit nem szeretünk. Nem
elképzelhetetlen egy ilyen kijelentés: „Ó, régen olyan ellenszenvesnek tartottalak, most pedig a
legjobb baráton vagy”.
Az egyensúly megteremtésének, a részrehajlás és a diszkrimináció felszámolásának egy
másik módja, ha elgondolkozunk azon, mindnyájan egyformák vagyunk abban, ahogy a
boldogságra és a szenvedések elkerülésére törekszünk. Továbbá abban, hogy mindnyájan úgy
érezzük, jogunk van e vágy beteljesítésére. Miként igazoljuk, hogy ez így igaz? Nagyon
egyszerűen: e törekvés alaptermészetünk része. Nem vagyok különleges; nincsenek előjogaim. Te
sem vagy különleges, és neked sincsenek előjogaid. Alaptermészetem része, hogy törekszem a
boldogságra és a szenvedések legyőzésére. Te is ugyanígy vagy ezzel. Ha pedig ez így van, akkor,
ahogy nekem is, mindenki másnak joga van a boldogsághoz, a szenvedésektől mentes élethez,
egyszerűen azért, mert alaptermészetünk egyforma. Ez az egyenlőség az alapja annak, hogy
mindenben az egyensúlyra törekszünk. Meditálásaink alkalmával a következő attitűd kialakításán
kell munkálkodnunk: Ahogyan én is, mások is ugyanúgy vágynak a boldogságra és a szenvedések
leküzdésére, és ahogyan én is, másoknak is joguk van vágyaik beteljesítésére”. Addig kell
ismételgetnünk meditálás közben ezt a gondolatot, míg meggyőződésünkké nem válik.
Az utolsó dolog, amin érdemes elgondolkodnunk. Az emberi lények jóléte nagyban függ
embertársaitól. Túlélésünket sokak hozzájárulása biztosítja. Megszületésünk a szüléinktől függ, és
még éveken át szükségünk van a gondoskodásukra. Megélhetésünkben, lakhatásunkban,
táplálékunkban, de még sikereinkben és hírnevünkben is számtalan ember munkája fekszik. Akár
közvetlenül, akár közvetetten, rengetegen fáradoznak túlélésünkért - nem is említve
boldogságunkat.
Ha ezt az okfejtést nemcsak egy életre terjesztjük ki, el lehet képzelni, hogy előző
életeinkben mennyien járultak hozzá jólétünkhöz. Így zárhatjuk le a kérdést: „Milyen alapon tennék
- 27 -
különbséget az emberek között? Miért lennék valakivel barátságos, mással pedig ellenséges? Felül
kell emelkednem az elfogultságon és a diszkrimináción. Egyenlőn kell juttatnom mindenkinek a
jóból!”

A lelki egyensúlyhoz kapcsolódó meditálás

Miként tudatosíthatjuk magunkban, hogy mindenkit megillet az alapvető egyenlőség? A


legjobb, ha először idegenekre vagy távoli ismerősökre gondolunk, olyanokra, akik iránt
közömbösek vagyunk. Így részrehajlás nélkül közeledhetünk barátaink és ellenségeink felé. Ha már
elértük azt a pontot, ahonnan elfogulatlanul tekintünk minden érző lényre, elkezdhetünk meditálni a
szereteten. Mindenkinek kívánjuk azt, hogy megtalálja a boldogságot. A könyörületesség
magvaiból szép növény fejlődhet, ha a termékeny talaj a szeretettel táplált tudat. Ha megöntözte
tudatát szeretettel, meditáljon tovább, a könyörületességet választva tárgynak. A könyörületesség itt
egyszerűen a kívánság, hogy minden érző lény megszabadulhasson szenvedéseitől.

10. FEJEZET
Bodhicsitta

SOKAT BESZÉLTÜNK a könyörületességről, a lelki egyensúlyról és arról, hogyan


hasznosítjuk ezeket az értékeket mindennapi életünkben. Ha könyörületességünk fejlesztésében
eljutunk arra a pontra, ahol már felelősnek érezzük magunkat minden élőlényért, akkor késztetést
kell éreznünk arra is, hogy szolgáljuk ezeket a képességeinket. A buddhisták bodhicsittának nevezik
a törekvést, mely ennek az állapotnak az elérésére irányul. Azt a személyt pedig, aki elérte,
Bodhiszattvának. Két módszerrel lehet ezt a törekvést fejleszteni. Az egyiket Hétszeres Ok-okozati
módszernek hívják, és azon a nézeten alapul, mely szerint minden élőlény az anyánk volt a múltban.
A másik, az Én Helyett Mások módszer szerint mindenki mást úgy tekintünk, mint saját magunkat.

A hétszeres Ok-okozati módszer

Ha időről időre újjászületünk, nyilvánvaló, minden alkalommal új anyára van szükség


születésünkhöz. Meg kell említenem, hogy születésünk nem korlátozódik csupán a földre. A
buddhista nézetek szerint az élet és a halál körforgása sokkal hosszabb ideje létezik, mint kis
bolygónk, melyen most élünk. Ezért előző életeink végtelenek, mint azoké is, akik életet adtak
nekünk. Ily módon a bodhicsitta első előidéző oka a felismerés, mely szerint minden élőlény az
anyánk lehet.
Az anyai szeretetet és kedvességet nehéz lenne ebben az életben meghálálni. Ő az, aki sok
álmatlan éjszakát töltött velünk, amikor tehetetlen csecsemők voltunk. Ő az, aki táplált minket, és
hajlandó volt feláldozni értünk mindenét, beleértve saját életét is. Amint eltöprengünk szerető
odaadásának példáján, el kell gondolkodnunk azon is, hogy a létezés folyamatában minden érző
lény ugyanígy bánik velünk. Minden macska, kutya, hal, légy és ember a végtelen létezés egy
bizonyos pontján lehetett az anyánk is, és önfeláldozóan szeretett minket. Ez a gondolat fel fogja
ébreszteni nagyrabecsülésünket. Ez a bodhicsitta második oka.
Amint megjelenítjük magunk előtt az élőlények jelenlegi körülményeinek képét,
törekedjünk felkelteni magunkban a vágyat, hogy segíthessünk változtatni a sorsukon. Ez a
harmadik ok, és belőle következik a negyedik, az élőlények iránti szeretetünk. Ez olyasfajta
vonzódás, amilyet a kisgyermek érez anyja iránt. Az utóbbi vezet el minket a könyörületességhez,
mely a bodhicsitta ötödik oka. A könyörületesség vágy, mely arra sarkall minket, hogy a szenvedő
élőlényeket, múltbéli anyáinkat, kimozdítsuk jelen, nyomorúságos helyzetükből. Ezen a ponton
átéljük a szerető gyengédséget is, a vágyat, hogy minden élőlény boldog lehessen. Miközben
végighaladunk a felelősségérzet folyamatának szintjein, a vágyunktól -, hogy minden érző lény
megtalálja a boldogságot és a szenvedésektől mentes életet - eljutunk a személyes felelősségig,
mely arra ösztönöz minket, hogy átsegítsük őket nyomorult helyzetükön. Ez a végső ok. Amint azt
vizsgáljuk, mi a legtöbb, amit megtehetünk másokért, elkötelezhetjük magunkat amellett is, hogy el
- 28 -
fogjuk érni a teljes megvilágosodást jelentő Buddha-állapotot.
A módszerben rejlő kérdés képezi a mahajana buddhizmus törzsét: ha minden érző,
számunkra kedves lény időtlen idők óta szenved, akkor hogyan hajszolhatnánk pusztán a magunk
boldogságát? Saját boldogságunk keresése, miközben mások szenvednek, valóban eléggé
tragikusan hangzik. Éppen ezért világos, törekednünk kell arra, hogy minden érző lényt
megszabadíthassunk szenvedéseitől. Ez a módszer hozzásegít minket ahhoz, hogy törekvésünkhöz
kapcsolódó vágyunkat fejleszthessük.

Az Én Helyett Mások módszer

A másik módszer, a megvilágosodáshoz fűződő törekvéseink fejlesztésére az Én Helyett


Mások módszer. Ezt alkalmazva azon munkálkodunk, hogy felismerjük, mennyire függünk
másoktól mindazért, amink van. El kell töprengenünk azon, hogy a ház, melyben élünk, a ruha,
amelyet viselünk, az út, amelyen járunk, mind mások keze nyomán keletkezett. Rengeteg munka
szükséges ahhoz, hogy felvehessünk egy inget - a gyapot begyűjtésétől kezdve, az anyag szövésén
át, a késztermék megvarrásáig -, vagy megehessünk egy szelet kenyeret, amelyet más sütött. Miután
előkészítik a talajt, elvetik a magot, betakarítják a termést, lisztet őrölnek belőle, azt tésztává
dagasztják, és a végén megsütik. Szinte képtelenség lenne felsorolni, mennyien működtek közre
azért, hogy a szelet kenyér ott lehessen az asztalunkon. Igaz, sok munkát elvégeznek helyettünk a
gépek, de valakinek azokat is meg kell terveznie, építenie és működtetnie. Még személyiségünk
tulajdonságai - például a türelmünk, erkölcsi érzékünk - is másoktól függnek. Itt kell méltányolnunk
azokat is, aki nehézségeket okoznak nekünk, mert ők adják meg a lehetőséget arra, hogy
toleranciánkat fejleszthessük. Elmélkedéseinken keresztül fogjuk megérteni, hogy másoknak
tartozunk köszönettel mindazért, amit élvezünk az életben. Ezen ne csak reggeli meditálásunk
alkalmával töprengjünk, hanem akkor is, amikor éljük mindennapi életünket. Sok példát lehetne
még felsorolni arra, mennyire függünk másoktól. Ha felismerjük ezeket a tényezőket, mások iránti
felelősségérzetünk megnő, ahogyan vágyunk arra is, hogy megháláljuk kedvességüket.
Azon is el kell gondolkodnunk, hogyan tegyük ezt, mert a karma törvényei, önzésünk által
motivált cselekedeteink olyan nehézségekhez vezetnek, melyekkel nap mint nap szembe kell
néznünk. Amint eltöprengünk helyzetünkön, meg kell látnunk, önzés vezérelte tetteink
értelmetlenek, csak a mások javára fordított erőfeszítéseink helyesek. Ez pedig elvezet minket a
legnemesebb cselekedetekhez, melyek által képesek leszünk elérni a mindenki javát szolgáló
Buddha-állapotot.
Az Én Helyett Mások módszer alkalmazása közben fontos fejlesztenünk türelmességünket
is, mert a könyörületességünk és a bodhicsitta kiterjesztésének egyik fő akadálya a türelem és a
tolerancia hiánya.
Bármelyik módszert is választjuk a bodhicsitta fejlesztésére, hűnek kell maradnunk hozzá,
és a gyakorlatokat a formális meditálás keretein kívül is szükséges végeznünk. Szorgalmasan
dolgozzunk önző ösztöneink csökkentésén; helyettesítsük azokat magasztosabbakkal, amilyenek az
ideális Bodhiszattvában is megvannak. Fontos, hogy először teremtsük meg lelki egyensúlyunkat és
mások iránti, elfogultságtól mentes, együttérző magatartásunkat. A részrehajlás csökkenti erényes
törekvéseink hatékonyságát, bármennyire is jó azoknak, akik közel állnak hozzánk.
Amikor magasabb rendű törekvéseink fejlesztésén munkálkodunk, számos akadályba
ütközhetünk. Túlzott ragaszkodás vagy ellenségesség áshatja alá erőfeszítéseinket. Nemes célunkról
elvonhatják figyelmünket régi, időpazarló szokásaink, például a tévénézés vagy a szomszédokkal
folytatott értelmetlen pletykálkodás. Ki kell szorítanunk ezeket a tendenciákat és érzelmeket az e
könyvben részletezett meditálási technikák segítségével. A következő lépéseket kell tennünk.
Először is, azonosítanunk kell negatív érzelmeinket, rossz szokásainkat, és el kell gondolkoznunk
azon, mennyi kárt okoznak nekünk. Másodszor, ki kell választanunk a megfelelő ellenszert, és
erősen el kell határoznunk, hogy nem táplálunk magunkban többé ilyen érzelmeket. Állandóan a
másokkal szembeni kötelezettségeink lebegjenek a szemünk előtt.
Elkezdtük megismerni a módszert, mellyel megnyithatjuk a szívünket. A nyitott szív kulcsa
a könyörületesség, melyet végig gyakorolnunk kell utunk során. A lelki egyensúly megteremtése és
az egyenlőség felfedezése eltávolítja belőlünk előítéleteinket; emberszeretetünkkel pedig
- 29 -
eljuthatunk minden érző lényhez. A bodhicsitta elkötelezettség, mely által segíthetünk rajtuk. Most
megtanuljuk azt a módszert, mely segítségével fejleszteni és alkalmazni tudjuk gyakorlatunk egy
másik aspektusát: a tudást, a bölcsességet.

11. FEJEZET
A csöndes kitartás

A CSÖNDES KITARTÁS vagy az egy objektumra irányuló összpontosítás a meditálás


egyik formája, mely során kizárólag a kiválasztott tárgyra koncentrálunk. Az összpontosítás e
szintjét nem lehet elérni egyetlen meditálással! Tudatunkat fokról fokra hozhatjuk erre a szintre.
Majd megtapasztalják, hogy lassanként egyre jobb koncentrálásra lesznek képesek. A csöndes
kitartás mozdulatlan állapot, melyben tudatunkat egyetlen tárgyra irányítjuk addig, ameddig csak
kívánatosnak tarjuk, és közben semmi sem vonhatja el a figyelmünket róla.
Ebben a meditálási gyakorlatban is döntő szerepet játszik a motiváció. Az összpontosítás
során szerzett jártasságunkat bármely tárgy esetében kihasználhatjuk. Ez pusztán technikai tudás
kérdése, az eredményt pedig a motiváció határozza meg. Természetesen azok számára, akik a lelki
élettel annyit foglalkoznak, mint mi, a motiváció és a cél az erények fejlesztése. Most elemezzük e
gyakorlat technikai oldalát.
A csöndes kitartást bármely hithez tartozók ugyanúgy gyakorolják. A meditáló először is
kiválasztja meditálása tárgyát. A keresztények választhatják például a feszületet vagy Máriát. A
muzulmánok számára ez nehezebb, mert az iszlámban tilos az ábrázolás. Ezért meditálásuk
tárgyának választhatják hitüket Allahban, vagy a muzulmánok szent városát, Mekkát. A buddhisták
általában Sákjamuni Buddha képét választják meditálásuk tárgyának. Ennek az az előnye, hogy a
meditáló egyre jobban megismeri Buddha értékes tulajdonságait, és azzal együtt egyre magasabbra
fogja értékelni őt. Így kerülhetünk közel a legegyszerűbben Buddhához.
Ha Buddhát választjuk meditálásunk tárgyának, ne megfestett mására vagy szoborba öntött
alakjára összpontosítsunk. Annak ellenére, hogy az anyagban megjelenő Buddhát és tulajdonságait
könnyebb vizualizálni, mégis inkább mentális képére koncentráljunk. Buddhát gondolati formában
kell a tudatunkban megjelenítenünk. Ha ez sikerül, elkezdődhet a csöndes kitartás folyamata.
A gondolatban megjelenített Buddha ne legyen önökhöz se túl közel, se túl messze.
Körülbelül másfél méternyi távolság - a szemöldök magasságában - megfelel. A megjelenített kép
8-10 cm magas vagy annál kisebb legyen. A kis képet fényként képzeljék el. A sugárzó kép
megjelenítése megszűnteti a meditálás során természetes módon fellépő kábaságot vagy
álmosságot. Továbbá azt is képzeljék el, hogy a képnek meglehetősen nagy súlya van. Ha Buddha
képét súlyosnak érzékeljük, akkor elkerülhetjük az esetleges mentális nyugtalanságot.
Bármilyen tárgyat is választanak meditálásuk tárgyának, összpontosításuk stabil és tiszta
legyen. A stabilitást az izgatottság ingathatja meg; a szétszórt tudati állapot a fokozott kötődés
jellemzője. Az áhított tárgyak képe is könnyen elterelheti a gondolatot. A vágyak gátolják a stabil,
rögzített koncentrálást. A tisztaságot pedig egyfajta mentális ellazulás akadályozhatja, melyet a
tudat bizonytalanságának is nevezhetünk.
A csöndes kitartás azt kívánja, hogy teljes mértékben adjuk át magunkat a folyamatnak
mindaddig, amíg a mestereivé nem válunk. A csendes, nyugodt környezet és a segítőkész barátok,
mondhatnánk, alapvetőek a gyakorláshoz. Félre kell tennünk világi gondjainkat - családot, munkát,
anyagiakat -, és kizárólagosan az adott tárgynak kell szentelnünk tudatunkat. Kezdetben az a
legjobb, ha a nap folyamán többször, alkalmanként nem túl hosszú ideig meditálunk. Tíz-húsz,
egyenként tizenöt-húsz perces meditálás kezdetnek megfelel. Amint egyre jobban tudunk
összpontosítani, növelhetjük a meditálás időtartamát és csökkenthetjük gyakoriságát. Szokásos
meditálási testhelyzetben, egyenes háttal helyezkedjünk el. Szorgalmas gyakorlással körülbelül hat
hónap alatt érhető el a csöndes kitartás optimális állapota.
A meditálónak meg kell tanulnia, hogyan küszöbölheti ki az esetleges gátló körülményeket.
Ha a tudat kezd elsodródni valamilyen kellemes emlék vagy nyomasztó kötelezettség felé, azonnal
meg kell állítani, és vissza kell téríteni a kiválasztott tárgyra. A fegyelmezettség a legjobb eszköz
erre. Amikor elkezdik gyakorolni a csöndes kitartást, nehéz a tudatot pár pillanatnál tovább az adott

- 30 -
tárgyra irányítani. A fegyelmezettség hozzásegítheti önöket ahhoz, hogy újra és újra visszatereljék
gondolataikat az adott tárgyra. A fegyelmezettséggel visszairányított gondolatok végül az adott
tárgyon fognak maradni, és nem sodródnak el többé.
A belső megfigyelés elősegítheti, hogy összpontosításunk stabil és tiszta maradjon.
Önmegfigyeléssel érhető tetten az izgatottá vagy szétszórttá váló tudat. A nagyon energikus vagy
mozgékony emberek olykor képtelenek arra, hogy a szemébe nézzenek annak, akivel éppen
beszélnek. Szemük folyton ide-oda ugrál. A szétszórt tudat is ehhez hasonlít, egyszerűen nem tud
egy dologra összpontosítani. Önmegfigyeléssel elősegíthetjük a koncentrálást, és csökkenthetjük az
izgatottságot, azaz visszaállíthatjuk a tudat stabilitását.
Belső megfigyeléssel megakadályozhatjuk azt is, hogy a tudat eltompuljon, a figyelem
meglazuljon. Segítségével azonnal visszatérhetünk a szóban forgó tárgyra. Ez főleg azoknál fordul
elő, akik szeretnek visszahúzódni a természetbe. Meditálásuk meglazul, hiányozni fog belőle a
vitalitás. Az éber belső megfigyelés lehetővé teszi a tudat felpezsdítését, növeli az elme tisztaságát,
élességét.
Amikor elkezdik gyakorolni a csöndes kitartást, hamarosan rá fognak jönni, hogy akár rövid
ideig is nehéz egy kiválasztott tárgyra összpontosítani. Ne csüggedjenek el. Tekintsék pozitív
jelzésnek, mert legalább tudatára ébrednek, milyen aktivitásra képes az elméjük. Ha állhatatosan
kitartanak a gyakorlás mellett, növelhetik rögzített összpontosításuk időtartamát, közben megőrzik
gondolkodásuk élénkségét, vibrálását.
Meditálásukhoz számtalan tárgy közül választhatnak, legyenek azok anyagiak vagy
fogalmiak. A csöndes kitartást úgy is gyakorolhatják, ha egyszerűen magára a tudatukra
koncentrálnak. Bár nem könnyű meghatározni, mi pontosan a tudat. Nem kis feladat pusztán
szavakba önteni. A tudat természetét, jellegét leginkább tapasztalatokból érthetjük meg.
Hogyan alkalmazhatjuk ezt a megértést? Először is gondosan meg kell figyelni, milyen
élmények és érzelmek keletkeznek a gondolkodás folyamán, miként működik, fejlődik tudatunk.
Legtöbbször a külvilág, emlékeink, jövőre vonatkozó terveink és a tudatunk kölcsönhatásaiban
keletkeznek élményeink. Reggelente idegesek? Esténként kábák? Egy tönkrement kapcsolat
kálváriája kísérti önöket? Aggódnak gyermekük egészségi állapota miatt? Mindent tegyenek félre.
Tudatunk igazi természetét, tudásunk tisztaságát elhomályosítják hétköznapi élményeink. Ha a
tudatunkra összpontosítunk, akkor csak az adott pillanatra szabad koncentrálnunk. Nem szabad
engednünk, hogy tudatunk múltbeli élményeink vagy a jövőre vonatkozó reményeink, félelmeink
felé irányuljon. Ha sikerül kiküszöbölni ezeket a gondolatokat, akkor a múlt élményei és a jövőre
vonatkozó tervek között keletkezik egy köz, egy vákuum. Meg kell tanulnunk erre a vákuumra
összpontosítani.
Kezdetben úgy fogják tapasztalni, ez a köz tünékeny, de ha kitartóan folytatják a
gyakorolást, képessé válnak arra, hogy meghosszabbítsák. Amikor ezt teszik, eltávolítják magukból
azokat a gondolatokat, melyek akadályozzák a tudat igazi természetének megnyilvánulását.
Fokozatosan felragyog önök előtt a tiszta megértés lehetősége. Sok-sok gyakorlással egyre jobban
ki tudják majd tágítani a köztes intervallumot, és akkor fogják megérteni, mi a tudat valójában.
Fontos tisztázni, hogy e mentális intervallum - a gondolkodási folyamatoktól megszabadított tudat -
nem egyfajta üres agyat jelent. Ez nem az, amit valaki mély, álmok nélküli alvás vagy
eszméletvesztés esetén tapasztal.
Meditálásuk kezdetén mondják azt magunkban: „Nem hagyom, hogy elvonják figyelmemet
a jövőre vonatkozó elvárásaim, reményeim, félelmeim, sem azt, hogy kísértsenek a múlt emlékei.
Csak a jelenre fogok összpontosítani”. Ha meg tudják valósítani akaratukat, akkor el tudják kapni a
múlt és a jövő közti kis térséget - mint meditálásuk tárgyát - egyszerűen úgy, hogy tudatosítják, ott
van, és nem befolyásolja semmilyen gondolkodási folyamat.

A tudat két szintje

A tudatnak természettől adódóan két szintje van. Az első szint a megértés tiszta élménye,
melyet az imént tárgyaltunk. A második, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor ráébredünk, a
tudatnak nincs belső lényege. Ahhoz, hogy a tudat második szintjén meditálhassunk, kezdetben a
tudat első szintjét - a megértés tiszta élményét - választjuk meditálásunk tárgyának. Ha ezt sikerül
- 31 -
elérnünk, akkor eltöprenghetünk a tudat belső lényegének a hiányán. Azután merül föl a tudat
üressége vagy belső lényegének a hiánya.
Ez az első lépés. Azután ezt az ürességet választjuk meditálásunk tárgyának. Ez igazán
nehéz, nagy kihívást jelentő meditálási forma. A nagy tudású, gyakorlott meditálók azt mondják,
először magát az ürességet kell megértenünk, majd a megértés alapján választhatjuk az ürességet
meditálásunk tárgyának. A csöndes kitartás igazán hasznos eszköz az üresség mélyebb
megértéséhez.

12. FEDEZET
A csöndes kitartáshoz kapcsolódó meditálás kilenc szintje

BÁRMI IS LEGYEN meditálásuk tárgya, tudatuk természete vagy Buddha alakja, a csöndes
kitartás fejlesztésében kilenc szintet kell végigjárniuk.

Első szint

Az első szinten tudatunkat ráállítjuk a meditálás tárgyára. Ezt a szintet elhelyezésnek


nevezzük. Ezen a szinten egy rövid pillanatnál tovább nem fognak tudni összpontosítani,
figyelmüket el fogja vonni valami. Vagy el-elkalandoznak a tárgytól, vagy teljesen megfeledkeznek
róla. Sokkal inkább más gondolatok fogják lekötni a tudatukat, és csak nagy erőfeszítések árán
tudják visszairányítani az összpontosítás tárgyára.

Második szint

Amikor már képesek arra, hogy akár néhány percig is összpontosítsanak a kiválasztott
tárgyra, elérkeztek a második szintre. Ezt a fokozatot az elhelyezés folytatásának nevezzük. Itt még
mindig többször elkalandozik a figyelmük, és nem eleget koncentrálnak az adott tárgyra, de már
megtapasztalják a mentális nyugalom tünékeny pillanatát.

Harmadik szint

Itt képessé válnak arra, hogy tudatukat azonnal visszairányítsák a kiválasztott tárgyra és
tovább összpontosítsanak. A harmadik szintet a visszahelyezés szintjének nevezzük.

Negyedik szint

Mire a negyedik szintre jutnak, melyet a közeli elhelyezés szintjének nevezünk, eléggé
figyelmessé válnak ahhoz, hogy ne veszítsék szem elől meditálásuk tárgyát, bár még ekkor is
könnyen félbeszakíthatja összpontosításukat valamiféle izgatottság vagy fegyelmük fellazulása. A
legjobb ellenszer annak tudata, hogy éppen tapasztalják azokat.

Ötödik szint

Az ötödik a fegyelmezés szintje. Ezen a szinten az önmegfigyelést használjuk a fegyelem


fellazulása finomabb megnyilvánulásainak azonosítására és az ellenszer bevetésére. Az ellenszer itt
is ugyanaz: az, hogy tudomásuk van fegyelmük fellazulásáról.

Hatodik szint

Ez a békesség megteremtésének szintje, ahol már a fegyelem meglazulása finomabb


megnyilvánulásainak sincs helyük. Itt még fokozottabban kell alkalmazni az önmegfigyelést,
minthogy az akadályozó tényező is egyre finomabb.

- 32 -
Hetedik szint

Amikor folytonos és koncentrált erőfeszítésekkel elérték, hogy még a fegyelem


ellazulásának és az izgatottságnak a finomabb formái se zavarják önöket, tudatuknak nem kell többé
olyan ébernek maradnia. A békesség megteremtésével eljutottak a hetedik szintre.

Nyolcadik szint

Ha kis erőfeszítéssel képesek arra, hogy tudatukat a kiválasztott tárgyra irányítsák és arra
koncentráljanak anélkül, hogy a legkisebb izgatottság megzavarná önöket, akkor eljutottak a
nyolcadik szintre. Ezt rögzített szintnek nevezzük.

Kilencedik szint

A kilencediket, a kiegyensúlyozott elhelyezés szintjét akkor érik el, amikor mindenféle


erőfeszítés nélkül és tetszés szerinti ideig tudnak összpontosítani a kiválasztott tárgyra. Igazi
csöndes kitartásról csak a kilencedik szint után beszélhetünk. Ekkor egész testük és tudatuk
örömére, szabadon irányíthatják a rögzített meditálást.
Érdemes odafigyelni arra, hogy napi gyakorlásaik alkalmával megfelelő egyensúlyban
alkalmazzák a rögzített és az elemző meditálást. Ha túlzásba viszik az egy tárgyra irányuló
összpontosítást, akkor elemző képességeik alulmaradnak. Másrészt, ha túlságosan lefoglalja önöket
az elemzés, azzal kitartó összpontosításukat veszélyeztetik. Meg kell találniuk a megfelelő
egyensúlyt közöttük.

13. FEDEZET
A tudás

MOST MÁR ISMERJÜK azt a technikát, mellyel megfegyelmezhetjük tudatunkat azért,


hogy tökéletesen összpontosíthassunk a kiválasztott tárgyra. Ez a képességünk alapvető eszköz
ahhoz, hogy elmélyítsük tudásunkat, különösen az üresség fogalmához kapcsolódót. Már többször
említettem az ürességet ebben a könyvben, most mégis vizsgáljuk meg alaposabban, mi is az
valójában.

Az Én fogalma

Mindannyian értjük, miről van szó, amikor azt mondjuk: „én”. Mindenki tudja, kire utalunk,
amikor kiejtjük ezt a névmást. Még az állatoknak is van fogalmuk identitásukról, bár ők ezt nem
tudják szavakba foglalni, mint mi. Mégis nehézségekbe ütközünk, amikor hajszálpontosan meg
akarjuk határozni az „én” fogalmát.
A régi Indiában sok filozófus azon elmélkedett, hogy az én független a személy tudatától és
testétől. Úgy gondolták, kell lennie valamilyen egységes egésznek, ami biztosítja az én
folytonosságát, mint például „én, amikor fiatal voltam”, „én, amikor megöregszem”, sőt „én előző
életemben”, „én az elkövetkező életemben”. Ezek a különböző ének múlóak, nem állandóak, ezért
lennie kell egy állandó, folytonos énnek is, amely egybefogja az élet különböző szintjeit. Ez volt az
alapja annak, hogy az ént a testtől és a tudattól elkülönítve szemléljék, és ezt nevezték el léleknek.
Valójában mindenkinek van fogalma arról, mi az én. Ha megvizsgáljuk, hogyan érzékeljük
énünket, úgy gondoljuk, az létezésünk lényege. Nem azt tapasztaljuk, hogy végtagok, fej, törzs
összessége, hanem inkább azok „gazdája”. Például nem gondolom, hogy a karom én vagyok, hanem
csak annyit, a karom a karom. Ugyanígy van ez a tudatom esetében is - az énemhez tartozik.
Kezdjük azt hinni, van egy Önálló, független énünk, mely létezésünk lényege, és amely a
bennünket alkotó részeket uralja.
Mi a rossz ebben a hiedelemben? Miként lehet megcáfolni egy ilyen változatlan, örök
- 33 -
egységet, mely független a tudattól és a testtől? A buddhista filozófusok úgy tartják, az én fogalmát
csak a test és a tudat komplex egységéhez kapcsolva lehet megérteni. Úgy magyarázzák, ha létezik
a lélek vagy az „én”, akkor vagy elkülönül a nem állandó részektől, melyek a tudatot és a testet
képezik, vagy egységet alkot velük. Ha elkülönülne a testtől és a tudattól, akkor nem is lenne
jelentősége, hiszen nem lenne kapcsolata velük. Viszont azt feltételezni, hogy egységet képez a
tudatot és a testet alkotó, múlékony részekkel, egyszerűen nevetséges. Miért? Mert az „én” egy és
oszthatatlan, az alkotórészekből viszont számtalan van. Hogyan lehetnének részei egy nem
részekből álló egésznek?
Akkor mi adja az én lényegét, melyet olyan jól ismerünk? Néhány buddhista filozófus a
tudatot és a testet alkotó részek halmazára mutat rá és azt mondja, azok együttese maga az én.
Mások azt bizonygatják, hogy tudatunk folytonossága az én. Van olyan vélemény is, mely szerint
egy különálló mentális képesség - „minden tudati alapja” - az én. Ezek a megfogalmazások mind
kísérletet tesznek arra, hogy elhelyezzék énünk lényegét, közben elismerik a neki tulajdonított
szilárdság és állandóság tarthatatlanságát.

Az én és a szenvedés

Ha megvizsgáljuk érzelmeinket, a szeretethez és az ellenségességhez kapcsolódó


élményeinket, rá fogunk jönni, hogy azok az én fogalmához való erős ragaszkodásban gyökereznek.
Feltételezzük, hogy ez a fajta én független, önálló és valós. Minél erősebben hiszünk az ilyen
énfoga-lomban, annál inkább meg akarjuk védeni, és annál jobban kívánjuk, hogy kielégítsük
igényeit.
Hadd magyarázzam el egy példával. Ha meglátnak az üzletben egy szép órát, amit az eladó
véletlenül a földre ejt, önök azt fogják gondolni: „Ó, milyen kár, hogy leesett!” Az eset nem túl
nagy hatást gyakorol önökre. De ha már megvették az órát, és az esik le a földre, akkor azt fogják
gondolni: „Úristen, az (én) órám!”, és teljesen kétségbeesnek. Honnan jön ez az erőteljes érzelem?
Énünkből tör elő ez a birtoklási vággyal kapcsolatos érzelem. Minél erősebben érezzük énünket,
annál erősebb bennünk az is, hogy az „enyém”. Ezért olyan fontos, hogy megcáfoljuk független és
önálló énünk létezését. Ha képesekké válunk arra, hogy eloszlassuk az ilyenfajta énbe vetett
hitünket, akkor az abból származó érzelmek hatása is csökkenni fog.

A jelenségek éntelensége
Nemcsak az érző lényeknek nincs énjük, hanem a jelenségeknek sincs. Ha elemzünk,
darabokra szedünk egy szál virágot, és a darabjaiban keressük a virágot, nem fogjuk megtalálni. Ez
azt sugallja, a virágnak nincs belső valósága. Ez ugyanígy vonatkozik egy autóra, asztalra vagy egy
székre, sőt az illatokat és az ízeket is fel lehet darabolni tudományosan vagy analitikusan addig a
pontig, ahol már lehetetlen azonosítani az illatot vagy az ízt.
Mégsem tagadhatjuk azonban a virágok és édes illatuk létezését. Akkor hogyan létezhetnek?
Néhány buddhista filozófus úgy magyarázza, hogy a virág, amelyet érzékelünk, csak azért létezik,
mert érzékeljük. Ha van egy virág az asztalon, az olyan, mint ahogy én érzékelem, de más, ha valaki
más érzékeli. Ez az illatára is vonatkozik. Ez a „csak az enyém”-nek nevezett nézet nagyban
lecsökkenti az objektív igazság létezésének lehetőségét, egyben nagy jelentőséget tulajdonít
tudatunknak. Igazából a tudat sem az, ami valójában. A különféle jelenségek előidézte eltérő
tapasztalatokból összeálló tudat, végeredményben ugyanúgy nem érhető tetten, mint bármi más.

Az üresség és a függő származtatás

Mi tehát az üresség? Egyszerűen maga az említett „tetten nem érhetőség”. Ha a virágot a


részeiben keressük, kénytelenek vagyunk azzal szembenézni, hogy nincs virágunk. A hiány, amivel
szembenézünk, az a virág üressége. Akkor hát egyáltalán nincs virág? Természetesen van. Ha a
jelenségek lényegét keressük, végül eljutunk ürességük finomságához, a tetten nem érhetőségükhöz.
Persze nem szabad azt gondolnunk, hogy a virág üressége pusztán tetten nem érhetőségében rejlik,

- 34 -
amellyel akkor szembesülünk, ha a részeiben keressük. Inkább a virág vagy bármi más függő
természete az, ami meghatározza ürességét. Ezt nevezzük függő származtatásnak.
A buddhista filozófusok többféleképpen magyarázzák a függő származtatás fogalmát.
Egyesek pusztán az okozati viszonyok törvényével határozzák meg. Azt mondják, minthogy egy
tárgy - például egy virág - okok és körülmények terméke, azok függvényében keletkezik. Mások
finomabb értelmezést adnak. Szerintük a jelenségek úgy függőek, ahogy egy szál virág függ a
részeitől: szirmaitól, szárától, porzóitól stb.
A függő származtatásnak van még egy ennél is finomabb értelmezése. Egy jelenség és
annak részei, valamint gondolatunk, mellyel felismerjük, megnevezzük azt, kölcsönösen
összefüggnek egymással. Egyik sem létezhet a többi nélkül. Vannak kölcsönösen kizárólagos,
különálló jelenségek. Ezért, ha részeiben keressük a virágot, nem fogjuk megtalálni. Egy virág
érzékelése csak az őt alkotó részek összefüggésében képzelhető el. A függő származtatás ilyen
értelmezéséből származik a belső lényeg elutasítása.

Az ürességhez kapcsolódó meditálás

Az üresség megértése nem könnyű. A tibeti szerzetesi egyetemeken hosszú éveket


szentelnek tanulmányozásának. A szerzetesek neves indiai és tibeti mesterek magyarázó szövegeit
és a megfelelő szútrákat tanulják. Szakavatott tudósok irányítják őket, és naponta több órán át
vitatják a témát. Ha meg akarjuk érteni az ürességet, akkor tanulmányoznunk kell, és meditálnunk
kell rajta. Nagyon fontos, hogy szakképzett tanár foglalkozzon velünk, olyan aki tökéletesen tudja,
mi az üresség.
Mint az ebben a könyvben ismertetett más témák esetében, ezt a tudást is analitikus és
rögzített meditálásnak kell alávetnünk. Bár ebben az esetben nem váltogatjuk a meditálási
módszereket, hanem összekapcsoljuk őket egymással. A rögzített meditálás segítségével
összpontosítunk az üresség analízisére. Ezt a csöndes kitartás és a különleges éleslátás
egyesítésének nevezzük. Ha folyamatosan alkalmazzuk a meditálás e formáját, akkor végül
megérthetjük, mi az üresség. Ennél a pontnál fogjuk elérni az Előkészületek Útját.
Megértésünk fogalmi, mert az ürességgel kapcsolatos ismereteink logikus
következtetésekből származnak. Végül azonban ez készíti fel a meditálót, hogy nem fogalmi módon
is megértse az ürességet.
A meditálónak először el kell mélyítenie következtetésekből származó ismereteit. Ez
elvezeti őt a Meglátás Útjához. Itt már közvetlenül meglátja az ürességet.
További meditálással eljut a Meditálás Útjához. Utazásában nem merülnek fel újabb
aspektusok, ezért csak az addig megszerzett tudásán kell eltöprengenie.

A Bodhiszattva szintjei

A Mahájána követői és gyakorlói a Bodhiszattva létrehozásának pontjánál indulnak el a


Buddha-állapothoz vezető szintekhez. Az e könyvben ismertetett tulajdonságok mindegyikét magas
szintre kell fejlesztenünk ehhez. A karma működésének megismerése után tartózkodni kell az olyan
cselekedetektől, melyekkel árthatnának maguknak vagy másoknak.
Fel kell ismernünk, az élet szenvedés, és magunkévá kell tennünk az erős vágyat, hogy
felülemelkedjünk rajta. Természetesen könyörületességet kell gyakorolnunk, hogy mások is
megszabadulhassanak szenvedéseiktől. Gyakorolnunk kell a gyöngéd szeretetet, és kívánnunk kell
mások kivételes boldogságát. Ereznünk kell a felelősséget, hogy végső célunk a teljes
megvilágosodás.
Ennél a pontnál érjük el az Akkumuláció Útját. A bodhicsittából eredő motivációtól
vezérelve összekapcsoljuk a csöndes kitartást és a különleges éleslátást, ezáltal megtapasztaljuk a
fent leírt, következtetéseken alapuló ürességet. Itt érjük el az Előkészületek Útját. Az Akkumuláció
és az Előkészületek Útján a Bodhiszattva átjut a gyakorlás első eónján - mérhetetlenül hosszú
időszakán - a háromból, miközben felhalmozódnak érdemei, elmélyül tudása.
Amikor a Bodhiszattva megérti, hogy az üresség nem következtetéseken alapul, elérte a

- 35 -
Meglátás Útját, mely a Buddha-állapothoz vezető tíz szint közül az első. Ha folyamatosan meditál
az ürességről, elérkezik a második szintre, egyidejűleg a Meditálás Útjára lép. A Bodhiszattva első
hét szintjén áthaladva átadja magát a második eónnak, melyben tovább halmozódnak érdemei és
tovább mélyül tudása.
A további három Bodhiszattva-szinten bevégzi a harmadik eónt is, és elérkezik a Tanulás
Végének Útjához.
Akkor teljesen megvilágosodott Buddhának tekinthető.
Nem szabad, hogy a mérhetetlenül hosszú eónok elcsüggesszenek minket. Állhatatosan ki
kell tartanunk. Lépésenként kell haladnunk, hogy minden szempontot figyelembe vehessünk
tanulásunk, fejlődésünk során. Erőnkhöz mérten segítenünk kell másokon, soha nem szabad
ártanunk nekik. Amint önzésünk csökken és emberszeretetünk nő bennünk, egyre boldogabbá
válhatunk mi is és általunk mások is. Ily módon halmozhatjuk fel erényeinket, melyek elvezetnek a
Buddha-állapothoz.

14. FEDEZET
A Buddha-állapot

AHHOZ, HOGY menedéket találjunk a Három Ékkőben, hogy mély vágytól indíttatva
elérjük a teljes megvilágosodást, melyet mások javára használunk, meg kell értenünk a
megvilágosodás természetét. Először természetesen fel kell ismernünk, hogy világi életünk csupán
szenvedés. Tudnunk kell, milyen hiábavaló a ciklikus létezés, annak ellenére, hogy olyan
csábítónak látszik. Szükséges aggodalmaskodnunk mások folytonos szenvedései miatt, és
kívánnunk kell, bárcsak megszabadíthatnánk őket tőlük. Ha gyakorlatunkat e törekvés motiválja,
akkor elindulhatunk a végső megvilágosodást jelentő Buddha-állapot felé vezető úton, a
Mahájánán.
A Mahájána szót gyakran összekapcsolják a Tibetbe, Kínába és Japánba átkerült
buddhizmussal, és néha egyes buddhista filozófiai iskolákra is alkalmazzák. Én azonban a
gyakorlást végző egyén belső indíttatásának értelmében használom. Ez a legmagasabb értékű
motiváció, mely által boldogsághoz juttathatunk másokat és a legnemesebb igyekezet minden érző
lény megsegítésére.
A Mahájána gyakorlóinak végső célja a Buddha-állapot elérése. Azon fáradoznak, hogy
eltávolítsák magukból a tudatlanságot, szenvedést, önzést okozó gondolkodási sémákat, melyek
visszatartják Őket a Buddhává válás, a teljes megvilágosodás, a legnagyobb tudás megszerzésének
lehetőségétől, ami által mások javát szolgálhatnák. A gyakorlók erényeik - mint a nemeslelkűség,
erkölcsösség, türelmesség - fejlesztésének szentelik életüket. Hajlandóak feláldozni mindenüket,
képesek elviselni a nehézségeket, az igazságtalanságot azért, hogy másokat szolgálhassanak vele. A
legfontosabb: fejlesztik tudásukat, ráébrednek arra, mi az üresség. Azon munkálkodnak, hogy egyre
mélyebben megértsék a belső lényeg ürességét. Fejlesztik éleslátásukat, finomítják tudatukat annak
érdekében, hogy ezt megtehessék. Persze nem könnyű leírni a Buddha-állapothoz vezető
folyamatot. Legyen elég annyi, ha valaki felismeri és megérti a belső lényeg nemlétét, eltávolítja
magából az önzés utolsó foszlányait is, akkor közeledik a teljes megvilágosodást jelentő Buddha-
állapot felé. Addig, amíg csak közelítünk ehhez az állapothoz, megértésünk pusztán elméleti lehet.
Amikor a gyakorló kivetette tudatából a téves értelmezéseket, előítéleteket, akkor
megtisztított tudata alkalmassá vált a Buddha-állapothoz, tulajdonképpen megvilágosodott. A
megvilágosodásnak természetesen számos összetevője van, melyeket a buddhista iratokban
testeknek neveznek. E testek némelyike fizikai alakot ölt, némelyik nem. A fizikai alakot nem öltő
testek közé tartozik az igazságtest is. Így nevezik a megtisztított tudatot. A megvilágosodott tudat
mindentudása, a jelenségek folyamatos észlelése, a belső lényeg üressége Buddha tudástestéhez
tartozik. A mindentudó tudat ürességének jellegét Buddha természettestének nevezik. E testek - az
igazságtest különféle oldalainak tekintik őket - egyike sem ölt fizikai alakot. Ezeket a testeket az út
tudásaspektusán keresztül lehet elérni.
A megvilágosodásnak vannak fizikai megnyilvánulásai is. Itt azonban egy nehezen
felfogható birodalomba érkeztünk. Ezeket a megnyilvánulásokat Buddha formális testeinek szokták

- 36 -
hívni. Buddha élvezetteste fizikai megnyilvánulás, de nem látható. Ezt a fizikai megnyilvánulást
csak igen magas szintre eljutott lények észlelhetik, olyan bodhiszattvák, akik mélységes
tapasztalataikkal a végső igazság felé közelítenek, és az az intenzív vágy motiválja őket, hogy a
Buddha-állapotot mások megmentése érdekében érjék el.
Az élvezettestből spontán módon, végtelenül áradnak a kisugárzástestek, és az élvezettesttel
ellentétben a teljes megvilágosodást jelentő Buddha-állapot ezen manifesztácói láthatóak, és a
hétköznapi emberek számára is elérhetőek. Buddha a kisugárzástesteken keresztül segíthet minket.
Más szavakkal, ezek a megnyilvánulások a megvilágosodott lény megtestesülései. Úgy tekintik
őket, hogy azok csak és kizárólag a mi javunkat szolgálják. Akkor jönnek létre, amikor egy
gyakorló eléri a teljes megvilágosodás állapotát könyörületessége és nemes törekvései által
vezérelve. Ezek a kisugárzások akkor öltenek testet, amikor egy Buddha másoknak tanítja
módszerét, mellyel maga is elérte a szenvedésektől mentes szabadság állapotát.
Hogyan segít rajtunk Buddha kisugárzástestével? Fő közvetítő eszközét tanításai jelentik. A
történelmi Sákjamuni Buddha - aki 2500 évvel ezelőtt érte el a megvilágosodás állapotát - is
kisugárzástest volt.
A megvilágosodás állapotának különböző aspektusai és magyarázatai valamelyest
tudományos-fantasztikus regénybe illenek, főleg akkor, ha a végtelen számú Buddha végtelen
kisugárzásának lehetőségeit vizsgáljuk, és azt, hogy ezek a manifesztációk a végtelen világűrben,
végtelen számú lény érdekében valósulnak meg. Ha nem eléggé értjük meg a Buddha-állapot
kozmikus vonatkozásait, akkor nem igazán válik szükségszerűvé, hogy Buddhában találjunk
menedékre. A Mahájána-gyakorlat, melynek átadjuk magunkat minden érző lény boldogságáért,
nem kis vállalkozás. Ha Buddhával kapcsolatos ismereteink csak a történelmi Sákjamuni Buddhára
korlátozódnak, akkor olyasvalakiben fogunk menedéket keresni, aki réges-régen meghalt, és nincs
többé hatalma, hogy segíthessen rajtunk. Ahhoz, hogy menedékünk igazán hatékony legyen, meg
kell ismernünk a Buddha-állapot minden aspektusát.
Hogyan magyarázhatjuk Buddha létezésének soha véget nem érő folytonosságát? Vizsgáljuk
meg saját tudatunkat. Olyan, mint egy folyó - a tudás pillanatainak áradó folytonossága, amelyben
minden egyes pillanat egy másikhoz vezet. A tudat ezen pillanatainak árama óráról órára, napról
napra, évről évre és a buddhista felfogás szerint életről életre folytatódik. Testünk nem követheti ezt
az áramlást, de tudatunk áramlása soha nem szűnik meg. Halálunk után átfolyik következő
életünkbe, bármilyen alakban is szülessünk újjá. E folyamat pedig mindnyájunkban zajlik. Nincs se
kezdete, se vége. Semmi sem állíthatja le. Ebben az értelemben nem olyan, mint az érzelmek -
harag, túlzott ragaszkodás -, melyeknek könnyen véget vethetünk megfelelő ellenszerek
alkalmazásával. Azt mondtuk, a tudatot ki kell üríteni; el lehet távolítani belőle a szennyet, hogy
tiszta tudatunk folytonossága örökké tartson. Ez a szennytől mentes, tiszta tudat Buddha
igazságteste.
Ha így elmélkedünk a teljes megvilágosodásról, akkor egyre jobban fogjuk tisztelni
Buddhát, és azzal együtt hitünk is, nemes törekvésünk is erősödik. El fogjuk fogadni annak
szükségességét, hogy a végtelen folyamat érdekében sokféle létformában születhetünk újjá. Ez adja
meg az erőt és az eltökéltséget a megvilágosodás eléréséhez.

15. FEDEZET
A Bodhicsitta létrehozása

AZ ALTRUISTA, megvilágosodást kívánó tudat létrehozásának ceremóniája nagyon


egyszerű. Célja az, hogy megerősítsük és stabilizáljuk a minden élőlény érdekét szolgáló Buddha-
állapotra való törekvésünket. A megerősítés alapvető a könyörületesség gyakorlásához.
A ceremóniát Buddha képének vizualizálásával kezdjük. Amikor már éles a kép,
megpróbáljuk élő emberként magunk elé képzelni a Sákjamuni bölcset. A múlt nagy indiai
mestereinek gyűrűjében próbáljuk megjeleníteni. Legyen köztük Nagardzsuna, aki a buddhista
filozófia Középút iskoláját alapította, és az üresség legfinomabb értelmezését adta; Asanga, híres
mester, aki a Hatalmas módszerének aspektusait dolgozta ki. Legyenek köztük a tibeti buddhizmus
négy hagyományának mesterei is: Sakya, Gelug, Nyngma és Kagyu. Azután azt képzeljük el, hogy

- 37 -
mindnyájan körbevesznek minket. Így előkészítettük a terepet az altruista tudat létrehozására, mely
a megvilágosodásra áhítozik. Más hithez tartozók úgy készülhetnek elő, ha melegséggel gondolnak
saját szentjeikre.

A gyakorlat hét lépése

A ceremónia kezdetén akkumuláljuk érdemeinket, és eltávolítjuk magunkból a


negatívumokat. Ezt a szertartást úgy végezzük, hogy a Gyakorlat Hét Ágának alapvető pontjait
felidézzük magunkban.

Első lépés: Tiszteletadás

Az első ág a tiszteletadás. Eltöprengünk Buddha nemes cselekedetein, tulajdonságain és


elméjén, így adózunk tisztelettel neki. Meghajlással fejezzük ki erős hitünket és odaadásunkat, vagy
pedig leborulunk Buddha tudatunkban megjelenített képe előtt. Tiszteletünket kifejezzük a bennünk
lakozó, Buddháéhoz hasonló tulajdonságoknak is.

Második lépés: Áldozati ajándék

A második ág az ajándék bemutatása. Bemutathatunk valós ajándékot is, de az áldozat


képzeletbeli is lehet. Lényeg az, hogy eléggé értékes legyen a szentek gyülekezete számára.
Legnagyobb ajándékunk szorgalmasan végzett gyakorlásunk, odaadó lelki életünk lehet. Jó
tulajdonságainkat erényes cselekedeteinknek köszönhetjük - a könyörületességnek,
gondoskodásnak, még egy mosolynak is, ha azzal enyhítjük valaki fájdalmát. Mindezt
kiegészíthetjük erényes beszédünk példáival is. Felidézzük magunkban, amikor szavakkal
megdicsértünk, megnyugtattunk, megvigasztaltunk valakit. Felajánlhatjuk mentális cselekedeteinket
is. Ezek a következők lehetnek: emberszeretet, gondosság, könyörületességünk, erős hitünk,
Buddha tanai iránti odaadásunk. Felajánlhatjuk Buddhának, a mestereknek az egész világegyetemet,
környezetünket hegyeivel, erdeivel, mezőivel, virágaival együtt. Az nem számít, hogy mindez nem
a mi tulajdonunk.

Harmadik lépés: Gyónás

A harmadik lépés a gyónás. Kulcsfontosságú negatív cselekedeteink, gondolataink


beismerése. Őszinte megbánást kell tanúsítanunk, és meg kell fogadnunk, hogy a jövőben nem
fordul elő hasonló.

Negyedik lépés: Örvendezés

A negyedik lépés az örvendezés. Gondoljunk vissza múltbeli erényes cselekedeteinkre, és


örüljünk teljesítményeinknek. Biztosítsuk magunkat, hogy soha nem bánjuk meg pozitív tetteinket,
és mindig örömet fogunk meríteni belőlük. Sőt ami még fontosabb: örülhetünk mások pozitív
cselekedeteinek is, legyenek azok feljebbvalók, alárendeltek, szentek, hétköznapiak, erősek vagy
gyengék. Lényeg az, hogy ne homályosítsa el jó érzésünket a versengés szelleme vagy az irigység.
Egyszerűen csodáljuk meg a jó tulajdonságokat, a nagyszerű teljesítményeket.

Ötödik és hatodik lépés: Kérés és könyörgés

Ebben a két lépésben kéréssel fordulunk Buddhához, hogy tanítsa meg nekünk a Dharma
kerekét, hogy másokat szolgálhassunk vele. Könyörögjünk a szenteknek, hogy ne csak maguknak
tartogassák meg a nirvána békéjét.

Hetedik lépés: Ajánlkozás


- 38 -
A hetedik, utolsó lépésben minden érdemünket, erényes cselekedetünket spirituális célra
ajánljuk fel: a Buddha-állapot elérésére.
A hét lépés megtétele után hozzáfoghatunk altruista tudatunk létrehozásához. Az első
verssor a megfelelő motiváció prezentálása:

Az a kívánságom, hogy minden élőlény legyen szabad.

A második és harmadik sor azonosítja a menedék objektumát: Buddhát, a Dharmát és a


Shanghát.

Mindig menedékre fogok lelni


Buddhában, a Dharmában és a Shanghában.

A második vers az altruista tudat létrehozása a megvilágosodás érdekében.

Bölcsesség és könyörületesség lelkesít


Ma Buddha jelenlétében
Teljes ébredésre hívom elmém
Minden élőlény érdekében.

Ez a vers hangsúlyozza a tudás és a könyörületesség egyesítésének fontosságát. A


megvilágosodás nem tudástól mentes könyörületesség, és a tudást nem lehet elválasztani a
könyörületességtől. A tudás által ismerjük meg az ürességet. Az intellektuális felismerés sugallja
annak lehetőségét, hogy véget érhet létünk tudatlan szakasza. Ha ilyen tudás egészíti ki
könyörületességünket, akkor az még erőteljesebbé és hatékonyabbá válik. A lelkesíti szó azt jelzi,
hogy könyörületességünk nemcsak tudati állapot, hanem aktív tevékenység.
A következő sor

Ma Buddha jelenlétében

azt sugallja, hogy tulajdonképpen a Buddha-állapotra törekszünk, és felhívjuk az összes


Buddha figyelmét arra az eseményre, amelyet az utolsó két sor ad meg:

Teljes ébredésre hívom elmém


Minden élőlény érdekében.

A nyolcadik századi indiai mester, Shantideva versének utolsó szakasza elvezet a


Bodhiszattva életmódjához:

Amíg van hely és idő,


Amíg vannak érző lények,
Addig leszeg én is,
Azért, hogy segítsek, azért, hogy szolgáljak,
Azért, hogy elvégezzem a rám eső részt.

Íme ebből áll az altruista tudat létrehozásáért, a megvilágosodás érdekében folytatott


ceremónia. Naponta gondolkozzunk el e vers mondanivalóján, vagy bármikor, amikor időt tudunk
szakítani rá. Én is ezt teszem, és nagy hasznát veszem a gyakorlatom során. Köszönöm figyelmüket.

UTÓSZÓ
Írta: Khyongla Rato és Richard Gere

- 39 -
1991 AUGUSZTUSÁBAN a Tibet Központnak és a Gere Alapítványnak abban a
megtiszteltetésben lehetett része, hogy két hétre vendégül láthatta a dalai lámát New Yorkban, ahol
Őszentsége beszédeket tartott. Tanításait a Madison Square Gardenben hallgathatták az érdeklődők,
és az eseménysorozat csúcspontja a Kalacsakra-szertartás volt, mely a tibeti buddhizmus egyik
legfontosabb rituáléja.
A Kalacsakra azt jelenti: Az Idő Kereke. Az idő kerekei egyre csak forogtak, és 1997
tavaszán Indiában újra meghívtuk Őszentségét New Yorkba, hogy elevenítse fel az 199l-es
kezdeményezést. Őszentsége azonnal igent mondott. Kitűztük a látogatás időpontját, bár akkor még
nem választottuk meg beszédei tárgyát.
Egy évvel később találkoztunk ismét Őszentségével. Akkor viszont sokat diskuráltunk azon,
hogy milyen témát válasszon.
Először azt kértük, beszéljen az ürességről, a buddhista filozófia legmélyebb és legnehezebb
kérdéséről. További megfontolások után úgy éreztük, hasznosabb lenne, ha egy általánosabb témát
választana, olyat, ami betekintést nyújt a Buddhizmus útjaiba, és amit könnyebben befogadhatnak a
különféle hitekhez tartozó emberek. Amikor Őszentsége meghallotta, hogy a hallgatóság javára
válna, ha megismerhetné a Bodhiszattva életútját, úgy döntött, egyesíteni fogja Kamalashila A
meditálás szintjei című munkáját és Togmay Sangpo a Bodhiszattva harminchét gyakorlata című
írását.
A három napig tartó tanítás a Beacon Színházban zajlott 3000 ember előtt. A tanok iránti
tiszteletből Őszentsége egy trónon ülve beszélt. A hallgatók közül sokan a hagyományoknak
megfelelően földre borulva kérték útmutatásait. A háromnapos előadást követően Őszentsége
kevésbé formális, nyilvános beszédet tartott a Central Parkban. Az eseményt rémisztően sok városi,
állami, szövetségi hivatal és ügynökség szervezte. Önkéntesek százai vették ki részüket az
előkészületekből.
Végül vasárnap reggel elérkezett a beszéd megtartásának ideje. A szállodából
aggodalmaskodva kísértük Őszentségét az East Meadowra, az Ötödik sugárút és a
Kilencvennyolcadik utca sarkára, ahová bevonulását tervezték. Őszentsége megkérdezte, mennyien
lehetnek majd. Azt válaszoltuk neki, 15-20 000 emberre számítunk, de fogalmunk sem volt róla. A
Madison sugárútra érve figyelni kezdtük, vannak-e jelei a gyülekezésnek. A Nyolcvanhatodík
utcánál már láttuk, hogy tömegek igyekeznek a park felé.
Őszentségét a színpad mögötti sátorba kísértük, aztán kikukkantottunk a bejáratot eltakaró
sátorlap résein. Meghökkenten tapasztaltuk, hogy a színpad előtti térség zsúfolásig megtelt.
Megkapó látvány volt. Később megtudtuk, több mint 200 000 békés ember gyűlt össze a réten. A
térség megtelt áldással. A korábban eleredt eső elállt. Nagy teljesítményű technikai felszerelések és
kivetítők közvetítették Őszentsége tanításait. A dalai láma kilépett a virágokkal díszített színpadra,
ahol csupán egy közönséges szék állt középen.
Őszentsége úgy döntött, angolul fog beszélni. Egyszerű stílusával erényességre sarkallta a
jelenlévőket.
A bodhicsittáról kezdett beszélni - a törekvésről, mely a teljes megvilágosodást célozza
mások javára szolgálva. Elképzeltük, hogy a hallgatók hazatérve mindenkinek elmesélték
élményeiket, és azzal ők is hozzájárultak az erényes cselekedetek és gondolatok népszerűsítéséhez.
Voltak, akik tévében látták az eseményt, vagy olvastak róla. Végül is milliókhoz juthattak el a
vasárnap reggeli beszéd gondolatai.
A buddhista hit szerint számtalan Buddha és Bodhiszattva gyűlhetett össze akkor a Central
Parkban. Úgy gondoljuk, ezek a Buddhák és Bodhiszattvák, akik sokfelől érkeztek, imádkoztak
azért, hogy ezek a gondolatok ne vesszenek kárba, és az emberek továbbhaladhassanak spirituális
útjukon.
Amikor Őszentsége befejezte beszédét, imádkozni kezdtünk, hogy ennek az eseménynek az
eredményeként szülessen meg Maitréja, az elkövetkező Buddha, és nyilvánítsa ki
megvilágosodását; mindenki tudata bölcsességben virágozzék; és hogy mindenki elégedetten
élhessen. Azért is imádkoztunk, hogy Maitréja legyen olyan kegyes és érintse meg mindenki fejét a
jobbjával, és jövendölje meg teljes megvilágosodásukat.
A Central Parkból kifelé hajtva Őszentsége megköszönte nekünk az esemény
megrendezését, mi pedig tudomására hoztuk, mennyire hálásak vagyunk neki. Egyszer elmondta
- 40 -
nekünk, mennyire magányosnak érezte magát, amikor 1959-ben Indiába menekült -
számkivetettként, barátok és otthon nélkül. Hazáját lerohanta a kínai hadsereg, népét sanyargatták
és szisztematikusan irtották. Negyven évvel később elmondható, hogy az egyszerű igazság szavain
keresztül eljutott mindenkihez, és jó szíve révén igaz barátokra lelt szerte a világon.
Őszentsége beszédének tárgya, A tudat fejlesztésére szánt nyolc vers a buddhizmus
mélységeinek megismerését szolgálja. Hagyományosan ezt a tudást nem adják át nyilvánosan, és
ennyi ember előtt pedig semmiképpen sem. Rendkívül boldogok voltunk, hogy ennyien eljöttek
meghallgatni az anyag nehézsége ellenére. Vajon hányan tudják majd alkalmazni Őszentsége bölcs
tanításait?
Külön meg kell említenünk, hogy Nicholas Vreeland munkája, melyet Őszentsége
tanításaiból állított össze, túlmutat a Beacon Színházban és a Central parkban tartott beszédeken.
Amikor Nicholas megkérdezte, mit kezdjen a legnehezebb pontokkal, Őszentsége azt válaszolta,
hogy „menjen az orra után”, legyen óvatos, ne torzítsa el tanításai mélységét és tisztaságát. Ez a
könyv Nicholas érdeme.
Mindenekelőtt azonban köszönetet mondunk Őszentségének, a dalai lámának, amiért átadta
nekünk felbecsülhetetlen értékű tudását. Talán ez a könyv hozzájárul ahhoz, hogy minden érző lény
megnyithassa a szívét.

- 41 -